Ahogy pár hét szünet után visszatért az IndyCar, Marshall Pruett újabb, igencsak terjedelmes pletykarovatot rakott össze a Raceren az aktuális hírekből és szóbeszédekből. Mivel az első részben eléggé kiveséztem nektek csapatonként a fejleményeket, ezúttal csak arról írnék, ami változott az elmúlt pár hétben.
Talán a legfontosabb mind közül, hogy bár Pruett saját kézből nem értesült erről, 5-10 jó forrásból is hallotta, hogy egyre biztosabb jövőre Pagenaud Meyer Shank ülése Castroneves mellett, ami egyben azt is jelentené, hogy a Kapitány alakulata nem keres helyettest a 22-es autóba, és három fősre csökkentenék a jövő évre a “Penske Birodalom” IndyCar flottáját.
A legnagyobb sürgés-forgás egyértelműen Rahaléknál van, ahol Iowa visszatérésével egyszerre került bejelentésre a harmadik, teljes szezonos autó érkezése is a Hy-Vee szárnyai alatt. Bár továbbra sem hivatalos, hogy Jack Harvey fogja Takuma Sato helyét átvenni a 30-as Hondában, az IndyCar média ezt lassan kész tényként kezeli. Ami a harmadik számú autót illeti, Pruett forrásai szerint egy kis belső konfliktus alakult ki a csapat vezetésében. Bobby Rahal állítólag Oliver Askew-t szeretné, a társtulajdonos Mike Lanigan inkább Ferruccinak szavazna bizalmat, míg a csapatigazgató Piers Phillips Christian Lundgaardot nézné meg a 45-ös autóban teljes szezonra.
A dán kapcsán nagyon érdekes, hogy Pruett szerint azután vált komoly esélyessé az ülésre, miután kiderült, hogy nem ő fogja megkapni jövőre a második F1-es Williams ülést?!!
Nos azt ne kérdezzétek, hogy ez honnan jött, vagy Lundgaardnak a szuperlicensz pontok az égből potyogtak volna-e?
Nem utolsó sorban pedig állítólag Ryan-Hunter Reay neve is bekerült a kalapba, miután Pagenaud gyanúsan lecsapott a második MSR ülésre.
Amit a fenti híreken kívül még érdemes kiemelni, hogy a madárkák csicsergése alapján jövőre még nem lesz harmadik, teljes szezonos Schmidt-McLaren autó, bár egy több versenyes, részleges üléssel számolni lehet a csapatnál.
Állítólag Max Chilton több csapatnál is szétnézett, azonban a Carlinon kívül nem igazán van hely neki máshol- a csapat pedig még mindig bízik abban, hogy két autósra bővíthetik a jövő évi felállást.
Nem utolsó sorban pedig emlékezzünk meg az F1-es csapatvásárlással szóba hozott Andrettiékről, ahol ugye Grosjean érkezése a 28-as autóba lassan kész tény, a 29-be pedig továbbra is Devlin DeFrancesco a fő esélyes a Racer szerint.
Mindez azt is jelentheti, hogy az Andrettiékkel idén Indy Lights címre esélyes Kyle Kirkwoodra lecsaphat Jimmy Vasser és a 18-as, közös Vasser/Coyne autóba ültethetik jövőre. Kirkwoodra amúgy állítólag Ed Carpenter is feni a fogait, ha Daly számára nem jön össze jövőre a büdzsé, mint ahogyan a fiatal tehetség fő Indy Lights kihívóját, David Malukast is szóba hozták az ECR-rel.
Daly kapcsán amúgy Pruett nem zárta ki a Carlint és a DCR-t mint esetleges “uticélt” jövőre.
Egyelőre legyen is elég ennyi, ti mit gondoltok a fent vázolt értesülésekről, avagy kit néznétek meg szívesen az emíltett autókban?
Címlapkép: Chris Owens/IndyCar
Egy válasz