Amióta bevezették a privát tesztek tilalmát a Forma 1-ben, a fiatal pilótáknak nagyon kevés lehetőségük van aktuális, naprakész Forma 1-es autót vezetni. Erre gyakorlatilag a nagydíjhétvégék pénteki szabadedzései az egyetlen alkalom, amit a top istállók nem szívesen adnak oda fiatal versenyzőknek, illetve a kis- és középcsapatok is többnyire csak szponzori megfontolásból adnak lehetőséget teszt- és tartalékpilótáiknak.
Jövőre ez megváltozhat: egy új szabálytervezet szerint meghatározott számú versenyhétvégén minden csapatnak kötelezően olyan versenyzőket kellene az egyik autóba ültetni az első szabadedzésen, akik legfeljebb két versenyen vettek részt korábban. Ennek azonban lehet egy komoly akadálya: a sprintfutamos hétvégéken az első szabadedzés az egyetlen alkalom, amikor a csapatok finomhangolhatják beállításaikat az időmérő előtt, jövőre pedig a hírek szerint a jelenleginél jóval több ilyen forduló lesz. Ekkor viszont lesznek olyan pilóták, akik egy adott hétvégén az időmérőn ülnek először autóba.
„Be fogjuk vezetni a kötelező pénteki alkalmakat, az első szabadedzésen minden csapatnak kötelezően újonc pilótának kell majd lehetőséget adni, egy év alatt meghatározott számú alkalommal. Hogy az újonc pilóta fogalmát miként definiáljuk, az még folyamatban van, de mindenképpen nagyon körültekintőek leszünk a szabály kidolgozásakor” – jelentette be Ross Brawn, a Forma-1 ügyvezető igazgatója.

Egy ilyen szabály bevezetése nem várt probléma elé állíthatja a csapatokat, többeknek ugyanis nincs aktív junior programja. Így például a McLarennek sem: a wokingiak hivatalos teszt- és tartalékpilótái jelenleg Oliver Turvey és Will Stevens, utóbbi azonban a Manor színeiben korábban már egy egész szezont teljesített a Forma 1-ben, míg Turvey a maga 34 évével nem igazán illik a “fiatal pilóta” imidzsbe. A sajtó szerint a csapat egyik jelöltje az IndyCar-ász Patricio O’Ward, aki elvileg még idén tesztlehetőséget kap, a sajtó pedig Daniel Ricciardo lehetséges utódaként számol vele 2023-tól.
A másik csapat, melynek egyáltalán sincs nevelőprogramja, az Aston Martin.
„Egy ilyen szabály nyilvánvalóan azoknak a csapatoknak kedvezhet, akiknek már fejlett junior programjuk van. Nekünk nem áll ilyesmi rendelkezésre, ezért az Aston Martin inkább amellett teszi le a voksát, hogy a két full-time versenyző kapja meg a lehető legtöbb lehetőséget. Úgy tűnik, hogy folyamatosan egyre kevesebb és kevesebb tesztlehetőség fog rendelkezésre állni, így ezek a szabadedzések lesznek az egyetlen alkalom, amikor a fiatalok megszerezhetik a szükséges tapasztalatot” – fogalmazott a csapatfőnök, Otmar Szafnauer.