🇬🇷 WRC: Rovanperä domináns győzelmet aratott az Akropolisz Ralin

Lassacskán végéhez közelít a Rali-világbajnokság szezonja is (Finnország, Katalónia és a Monza-rali van még hátra) és a címért folytatott csatában Sébastien Ogier egyre nagyobb előnyt épít ki, tehát inkább a győztesek egyéni teljesítményeit lehet kiemelni, Kallet pedig minden dícséret megilleti a hétvégi teljesítménye után. Abba amúgy durva belegondolni, hogy nyolc év telt el azóta, hogy utoljára a világbajnoki fordulóként szervezték meg az Akropolisz-ralit – Kalle akkor 13 éves volt  – az volt pedig a szezon, amikor Thierry Neuville berobbant az élmezőnybe.

A rali amúgy már startból kevesebb WRC kategóriás autóval indult, hiszen Takamoto Katsutaék az utolsó pillanatban kellett lemondják az indulást, a navigátor Keaton Williams hirtelen érkező családi problémái miatt. Katsuta idén tehát nagyon szerencsétlen a navigátorokkal, hiszen az eredetileg mellette ülő Daniel Barritt éppen az Észt-ralin elszenvedett hátsérüléséből épül fel.

A fiatal finn zsenire visszatérve, Kalle már pénteken átvette a vezetést és szombat déltől arrafelé az előnye sosem volt 40 másodperc alatt, tehát teljesen kezében tudta tartani az eseményeket. Mindezt persze annak köszönhetően is tehette, hogy Evans és Neuville már az első nap gondokba ütköztek és emiatt Ogier sem erőltette túl magát a hétvége során, egy biztos harmadik helyen befutva.
Mivel végül walesi csapattársa és belga riválisa csak a 6., illetve 8. helyen értek célba, Ogier 44 ponttal vezeti a bajnokságot Evans, és ötvennel Neuville előtt, ami egy nagyon kényelmes előny három fordulóval az évad vége előtt. Míg a gyártói pontversenyben a Toyota 57 egységgel vezet a Hyundai előtt.

Rovanperä mögött Ott Tänak ért célba másodikként, mindez azonban továbbra is igen kevés vígasz az észt kiábrándító szezonjára, hiszen csupán harmadik alkalommal állhatott dobogóra 2021-ben. A dobogóról az észt csapattársa, Dani Sordo maradt éppen csak le, a spanyol amúgy egész hétvégén elégedetlen volt tempójával, hiszen bár majdnem 3 perccel megverte az ötödik Greensmith-t, ő is majdnem 2 perccel Ogier mögött fejezte be a ralit. Eredetilg amúgy Gus csapattársa, Adrien Fourmaux lett az ötödik, azonban kapott egy 3 perces büntetést, mivel Fordja nem tudott időben elindulni – mint utólag kiderült, egy gyertya volt a ludas – a vasárnapi nyitó gyorsaságin.

A Power Stage-t is Kalle húzta be, ezzel maximális pontszámmal távozv Görögországból. Az utolsó gyorsaságin Evans, Ogier, Neuville és Tänak kaptak még pontokat.

WRC 2-ben újabb győzelmet szerzett Andreas Mikkelsen, Bulacia Wilkinson és Gryazin előtt, ezzel tovább növelve előnyét az összetettben (jelenleg 22 ponttal vezet boliviai riválisa előtt).
Míg WRC 3-ban ugyan Yohan Rossel nyert, a franciát azonban utólag kizárták egy, a szabályosnál nehezebb alvázelem miatt, amivel fő kihívója, Kajetan Kajetanowicz ölébő hullott a győzelem Chris Ingram és Emil Lindholm előtt. A döntéssel Rossel 15 pontos előnnyel vezeti a tabellát lengyel kihívója előtt.

Az összetett pontszerzők: 🥇Rovanperä 🥈Tänak 🥉Ogier-Sordo-Greensmith-Evans-Fourmaux-Neuville-Mikkelsen-Bulacin Wilkinson.

A szezon október első hétvégéjén folytatódik, Finnországban.

Címlapkép forrása: a WRC hivatalos média felületei
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.