A tegnapi versenyt követően, a mai futam lényegesen kevesebb izgalommal szolgált, de azért ennek ellenére sem lehetne unalmasnak nevezni.
Rögtön az első kör jó pár akcióval szolgált: Marco Wittmann remek védekezésének köszönhetően, Alex Albon megelőzte csapattársát, Esteban Muth is bemutatott egy szokásához híven fantasztikus bevetődést és a mezőny végén Esmee Hawkey forgott ki. A visszajátszásból sajnos nem derült ki, hogy magától pördült-e meg a brit hölgy versenyző, avagy Sophia Flörsch ma is segítette ebben, mindenesetre elvánszorgott a boxutcáig a defektes autóval.
Ezzel kapcsolatban megint egy érdekes esemény történt, legalábbis a tegnapi versenyigazgatósági döntések fényében. Szombaton ugyebár egy alkatrész darab miatt hívták be a biztonsági autót. Ma viszont hiába lett tele egyes helyeken a pálya a Hawkey autójáról lerepülő gumikarkasszal, csupán sárga zászló mellett beengedték a pályabírókat. Ezúton is minden elismerésem a két bátor embernek, akik bemerészkedtek takarítani, ugyanakkor felvet egy-két kérdést a következetességgel kapcsolatban (itt is – ha nagyon gonosz akarok lenni).
A kerékcserék elég hamar megkezdődtek, de akárcsak tegnap, ma is azok döntöttek jól, akik leghamarabb érkeztek be a boxba. Így tett Auer és Lawson is, akik így simán az első két helyen találták magukat, de egyébként is tempó tekintetében kiemelkedtek a mezőnyből, a végére több, mint tíz másodperces előnyt építettek ki Wittmannal szemben.
Kelvin van der Linde a tegnapi betli ellenére ma is hosszú első etapot futott, de pont a BMW-s mögé esett vissza, de sehogy sem tudta megelőzni a Csaba kollégám által csak tégla autónak nevezett M6-t. Ráadásul még Albon is hatalmas elánnal támadta, egyszer még össze is értek a célegyenes végén.
A nap egyik nagy vesztese Daniel Juncadella volt, aki remek taktikájának és gyors boxkiállásának köszönhetően Lawson mögé érkezett vissza, de a Mercedes SLS megadta magát, így fel kellett adnia a versenyt.

A futamot Auer nyerte Lawson és Wittmann előtt.
Pontszerzők:
1.Lucas Auer – Mercedes SLS AMG
2.Liam Lawson – Ferrari 488
3.Marco Wittmann – BMW M6
4.Kelvin van der Linde – Audi R8
5.Alex Albon – Ferrari 488
6.Maximilian Götz – Mercedes SLS AMG
7.Mirko Bortolotti – Lamborghini Huricane
8.Nico Müller – Audi R8
9.Vincent Abril – Mercedes SLS AMG
10.Esteban Muth – Lamborghini Huricane
Pontverseny állása: 1.L.Lawson 175P 2.M.Wittmann 165P 3.K.van der Linde 160P 4.M.Götz 155P 5.P.Ellis 109P
Következő verseny október első hétvégéjén a Hockeinheimringen.
Címlapkép forrása: Motorsport.com