Bottas nyitott az élen Szocsiban

Nem történt meglepetés az Orosz Nagydíj első szabadedzésén: a 2014 óta ezen a helyszínen mindig diadalmaskodó Mercedes versenyzői minden különösebb gond nélkül az első két helyen hozták le a gyakorlást, míg a világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappennek elsőre meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

A szombati napra várt esős időjárás miatt jelentősen felértékelődött a pénteki szabadedzések szerepe Szocsiban, a csapatoknak ugyanis minden érdemi munkát ez alatt a két óra alatt kellett elvégezniük. Ennek megfelelően senki nem húzta az időt és rögtön meglehetősen változatos programoknak lehettünk szemtanúi, akár csapaton belül is (Charles Leclerc a Ferrarival például rögtön a lágy keverékű gumikkal hajtott ki a pályára, míg csapattársa, Carlos Sainz a kemény abroncsokat választotta).

Eleinte Pérez, Hamilton és Bottas pingpongoztak a legjobb időkkel, aztán friss erőforrásával Leclerc robbantott egy 1:36.708-at, majd 1:36.412-vel ismét Bottas állt az élre. Ekkortájt hajtott a pályára először Verstappen egy alaposan feltankolt Red Bull-lal, a holland eleinte panaszkodott az energiavisszanyerő-rendszerek programozására, végül azonban sikerült átvennie a vezetést és egészen 1:35.616-ig szorította le a köridőt.

Nemsokára a Mercedesek is kijöttek lágyon, Bottas pedig elsőre futott egy 1:34.427-et, ami elegendőnek bizonyult a gyakorlás megnyeréséhez. Mögé 211 ezreddel lemaradva Hamilton zárkózott. Félidő után a legtöbb csapatnál megkezdődtek a versenyszimulációk, a Red Bull pedig a legvégére hagyta az időmérős próbálkozást, melynek során Verstappen néhány ezreddel Hamilton mögé sorolt be, a 3. helyre. A holland az első szektorban két tizedet kapott Bottastól, amelyből a pálya középső, kanyargós részén egy tizedet visszahozott, ezt azonban el is bukta a harmadik szektorban.

Az első szabadedzés részletes eredményei [kép forrása: F1 hivatalos Twitter oldala]

Az edzés legvégén történt egy bizarr baleset. Lando Norris a boxutcába való behajtás közben, sétatempóban elveszítette a tapadást a hátsó tengelyről és a betonfalnak ütközött. Az alacsony sebesség következtében csak az első szárny sérült, az is minimálisan, mindenesetre a hátsó kerekek blokkolása okának felderítése minden bizonnyal fog néhány kellemetlen percet okozni a McLaren technikusainak.

Norris “balesete” az edzés végén

Folytatás 14 órától a második szabadedzéssel!

Címlapkép forrása: Mercedes-AMG Petronas F1 Team hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email