Remek versenyzéssel a 2. helyen ért célba az oroszországi hétvége nyitóversenyén Dennis Hauger, ezzel pedig behozhatatlan előnyre tett szert az összetett értékelésben. A norvég pilóta az olasz Fomula-4 2019-es megnyerését követően szerzett újabb bajnoki címet, Dr. Helmut Marko pedig gyorsan be is jelentette, hogy jövőre felviszik a Formula 2-be a 18 éves tehetséget.
A meglehetősen káoszos időmérőt követően Victor Martins kezdhette az élről a hétvége első futamát, amelyet eredetileg csak szombat reggel rendeztek volna, a kedvezőtlen időjárás-előrejelzések miatt azonban előrehozták már ma délutánra. Az MP Motorsport francia versenyzője jól elkapta az indítás pillanatát és rögtön bevágott a mellőle nekilóduló Logan Sargeant elé. A két autó egymás mellett érkezett az első féktávhoz, a csatából pedig végül Sargeant keveredett ki győztesen a 4-es kanyarban. Jak Crawford elfordult harmadiknak, mögötte következett Hauger, míg hátrébb Doohan elrontotta az első féktávot, átugratott az egyik “hurka” kerékvetőn és több pozíciót bukott. Itt gyakorlatilag el is dőlt, hogy bajnokavatás lesz a futam végén.
⚫️⚫️⚫️⚫️⚫️
— Formula 3 (@FIAFormula3) September 24, 2021
LIGHTS OUT!
⚫️⚫️⚫️⚫️⚫️
Sargeant takes P1! An amazing wheel-to-wheel battle between him and Martins!#RussianGP #F3 pic.twitter.com/LOHXD9hWtm
A 6. helyen haladó Aleksandr Smolyar a 3. körben defektet kapott, miközben Caio Collet-vel csatázott, emiatt kénytelen volt a boxba hajtani. Ekkora már véget ért Tóth László és Oliver Rasmussen versenye is, utóbbi Kaylen Frederickkel ütközött. A büntetések sem maradtak el: Zdeněk Chovanecnek hat kör alatt sikerült annyiszor megszegnie a Track Limits szabályokat, hogy egy tíz másodperces stop&go büntetést szabtak ki rá.
Hauger a 4. körben előzte meg Crawfordot a 3. helyért, majd az amerikait kisvártatva átlépte Collet is. Hauger viszont nem elégedett meg a bronzéremmel és elindult Martins után, végül a 11. körben meg is előzte a franciát. Hauger és a két MP Motorsport-os autó között egy szép vonat alakult ki, míg a holland istálló harmadik versenyzője, Tijmen van der Helm egy látványos elfüstöléssel hívta fel magára a figyelmet. Emiatt rövid időre virtuális Safety Car-t kellett alkalmazni. Az utolsó két körre Collet-re felzárkózott Novalak is, sőt a tridentes a 19. körben meg is előzte a brazilt, miközben Hauger folyamatosan csökkentette a lemaradását Sargeanttel szemben.
Az utolsó körre utol is érte a vezető amerikait, előzni azonban már nem maradt ideje. A tavalyi szezon bronzérmese így megszerezte idei első futamgyőzelmét, míg Haugernek ezúttal meg kellett elégednie a 2. hellyel. Mivel azonban Doohan a pontszerző helyeknek a közelében sem végzett, ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a norvég pilóta matematikailag is bebiztosítsa bajnoki címét! A dobogó legalsó fokára Martins állhatott fel.
🏆 DENNIS HAUGER 🏆
— Formula 3 (@FIAFormula3) September 24, 2021
🏆 2021 FORMULA 3 CHAMPION 🏆#F3 #RoadToF1 pic.twitter.com/dZvgkGiMqM
A futam történetéhez hozzátartozik még, hogy Filip Ugran utólag kapott egy tíz másodperces időbüntetést, mert leszorította a pályáról Ido Cohent. A román pilóta eredetileg a 25. helyen végzett a futamon és marad is ott a büntetést követően.
Egy válasz
Hozzászólások lezárva.