🇮🇹 TCR Eu: Franco Girolami nagy csatában győzte le Azconát, életben tartva a bajnoki esélyeit!

A cikket pedig indítsuk is egy első zárójellel: a WTCR naptár átalakulásával a cseh forduló Mostban ütközni fog a két hét múlva érkező TCR Europe szezonzáróval, tehát Azcona biztosnak hitt címe elszállt?


Ettől függetlenül a spanyol ma duplán is vereséget szenvedett Monzában, argentin riválisától. Amíg Girolami 1 századdal (!) győzte le a pole-ért márkatársát Jack Youngot, addig Azcona csak hetedik lett a kvalifikáción (így is messze legjobb Cuprásként) Jelmini, Coronel, Callejas és Borkovic mögött. Amint mi is írtunk róla korábban, egy elég korrekt, 28 autós mezőny jött össze, és amíg a beugrók nem éppen brillíroztak az időmérőn (Bartosz Groszeken kívül, a lengyel egészen a Q2-ig jutott a régicske Audival), addig a futamon jó páran meggyőző teljesítményt nyújtottak. Kicsit még a 28 autónál tartva, hát finoman fogalmazva is elszoktunk ettől a népes mezőnytől, és a látványtól, hogy a 23. helyért is “vérre menő” csatákat vívnak a fiúk.


Konkrétan a futam eseményire térve, Girolami és Jelmini nagyon jól kapták el a rajtot, míg Jack Young pár pályalevágás és adok kapok után a boxban fejezte be a versenyt, mindkét csapattársához hasonlóan (Rybat csak kiforgatták, míg szegény Callejas Hondájára szó szerint rámászott Galas), tehát a Brutal Fish csapat napja inkább Disaster Fish lett. Azcona közben megküzdött a pozíciokért Borkovicékkal, szépen lassan levadászva mindenkit. A spanyol előremenetelét Coronel tudta megállítani, bár nem véglegesen, de ekkor még az élen ellógó Girolami arra számíthatott, hogy egy sima győzelmet arat. Amint azonban Azcona átlépte Coronelt, a szerencse is az ő oldalára állt, hiszen a második helyen haladó Jelmini egy váratlan defektet szenvedett. Ezt követően pedig csőstől érte a baj az SLR csapatot, hiszen előbb a roszt versenyt futó Bennani szedett fel egy ugyan olyan bal első defektet, majd a leintés előtti métereken Taoufik is, aki Jimmy Clairet-vel csatázott egy nagyot a negyedik helyért (a defekt miatt elveszítve azt).


Az utolsó előtti körben jött az igazi izgalomdömping: Girolami az Ascariból kijövet lesodródott a pályáról, és a nyakán találta a győzelemre hirtelen esélyessé váló Azconát. Amit ezután kaptunk, az kimerítette a szoros, kemény, de – szerintem legalábbis – végig korrekt túraautózás fogalmát. Azcona ugyan utólag szóvá tette az argentin agresszivitását, hiszen az utolsó körben a Parabolicaban elég rendesen “helyretette”- tehát meglökte őt Girolami, de szerintem túraautós vizeken ez még bőven belefér.
Amíg az élen ezt láthattuk, Borkovic- J. Clairet- Taoufik és Homola olyat csatáztak a 4. helyért, hogy akkor sem panaszkodhattunk volna, ha nincs csata a győzelemért. Amint picit feljebb említettem, végül a marokkói defektje miatt Clairet lett negyedik, az a Coronel mögött aki az utolsó szektorban már teljesen ott volt a győzelemért csatázó kettősön, de inkább nevető harmadik szeretett volna lenni, és gyanúsan a tempója sem volt meg, hogy erőből megkergesse őket.


A bajnoki címre még minimálisan esélyesnek nevezhető Langeveld csupán 10. lett ma, míg Viktor Davidovski 9. pozíciója szerintünk dícséretes. A beurgók közül pedig pacsit érdemel Groszek aki tizenegyedikként látta meg a kockás zászlót, a mögötte záró Ruben Fernández, valamint a hazai pályán versenyző Damiano Reduzzi, aki a mezőny hátsó tájékából jött előre egy laza 10 helyet.


A pontszerzők: 🥇Girolami🥈Azcona🥉Coronel-J. Clairet-Taoufik-Homola-Borkovic-Baert-Davidovski-Langeveld-Groszek-Fernández-Leonov-Reduzzi-Gavrilov


Girolami győzelmével mindössze 26 pontosra csökkentette hátrányát Azconával szemben a bajnokságban, ha pedig a spanyol nem fog/tud indulni a barcelonai szezonzárón, könnyen bajnoki favorit pozícióban találhatja magát két hét múlva!


Folytatás holnap délután fél kettőkor, a második futammal.

Címlapkép forrása: a TCR Europe hivatalos média felületei
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.