„Az élet írja a legjobb forgatókönyveket” – tartja a kissé elcsépelt és talán közhelyes mondás. Mindenesetre tény, hogy akkora drámákat, akkora fordulatokat, akkora kiszámíthatatlanságot, amit az Orosz Nagydíjon láthattunk, talán még Steven Spielberg sem tudott volna papírra vetni…
A tegnapi időmérő edzésen Lando Norris szerezte meg pályafutása első pole-pozícióját, miután a felszáradó pályán kiválóan manőverezte McLaren-Mercedesét. A brit mögött Carlos Sainz és George Russell végeztek, a 2003-as Európa Nagydíj óta tehát először rajtolhat egy McLaren, egy Ferrari és egy Williams ebben a sorrendben az első három pozícióból. Lewis Hamilton a 4. helyen zárta a kvalifikációt, míg a világbajnoki pontversenyt vezető Max Verstappen erőforráscsere miatt csak a rajtrács legvégéről indulhatott. Szintén büntetést kapott Charles Leclerc és Nicholas Latifi is, illetve az időmérő edzést követően a Mercedes is taktikai megfontolásból motort cserélt Valtteri Bottas autójában, aki így a 7. rajtkockából visszaesett a 17. helyre. Érthető, de nem feltétlenül sportszerű lépésre szánták tehát el magukat Toto Wolffék.
UPDATE: @ValtteriBottas will start the #RussianGP from P17 after taking his fifth Power Unit of the season.
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) September 26, 2021
The Team has taken the tactical opportunity to add another PU into VB's pool for the remainder of the season. pic.twitter.com/XEcq2ES6Fv
Az esős időmérő miatt szabad gumiválasztása volt a teljes mezőnynek, ami szintén egy érdekes stratégiai színfoltjává vált a versenynek. A hatodik helyről induló Fernando Alonso volt az első, aki a kemény keveréket választotta, rajta kívül még Pérez, Gasly, Bottas, Giovinazzi, Leclerc és Verstappen választotta a fehér oldalfalú Pirelliket, mindenki más közepes keverékkel vágott neki a futamnak. A versenyre egyébként 70%-os valószínűséggel jósoltak csapadékot a meteorológusok, a rajt idején azonban minden teljesen száraz volt.
Norris a rajtnál sem ingott meg. Az ifjú brit simán megőrizte a vezetést, az általa húzott szélárnyékot kihasználva azonban az első féktávnál Sainz állt az élre. Russell megtartotta 3. helyét, mögé a szintén kiválóan induló Stroll sorolt be, majd következett Ricciardo, Alonso, és csak a 7. helyen Hamilton. Alonso rajtjáról amúgy érdemes pár szót ejteni: a spanyol a 2-es kanyarnál a külső ívre helyezkedett, majd meg sem próbálta bevenni a kanyart. Szándékosan a bukótérbe száguldott, a versenyigazgató előírásainak megfelelően megkerülte a polisztirol terelőbójákat, majd legalább két-három pozíciót javítva besorolt a mezőnybe.
Leclerc ugyancsak nagyon szemfüles volt, ő a 19. helyről a 12.-re jött előre, míg Verstappen rögtön kettőt előzött és hamar megérkezett Bottas mögé. A finn feladata az volt, hogy tartsa maga mögött a bajnoki éllovast, ezzel maximalizálva Hamilton esélyeit. Küldetésének egészen a 6. körig eleget is tudott tenni, ekkor Verstappen a belső egyenes végén könnyed manőverrel előzte meg a 77-es rajtszámú Mercedest. A holland négy körrel később Leclerc mellett is elment, majd következett Vettel, Räikkönen és Ocon, mígnem a 15. körben már a 6. helyen haladt. Mindeközben Bottas leragadt a könnyed 15. helyen és csak a boxkiállásoknak köszönhetően tudta feljebb egerészni magát.
The Dutch lion @Max33Verstappen pounces on Bottas in a thrilling overtake down the inside 🔥😅#RussianGP #F1 pic.twitter.com/STsyW5PTIP
— Formula 1 (@F1) September 28, 2021
Norris sem tétlenkedett, a brit a 13. körben visszavette az első helyet Sainztól, majd meglógott az élen, tíz körrel később már 13 másodperc volt az előnye a második helyezettel szemben. Ennek a körnek a végén Stroll kezdte meg az élmezőnyből a kerékcseréket, majd egy körrel később érkezett Russell is, de a brit már csak az Aston Martin mögé tért vissza a pályára. Hamilton versenyét erősen kompromittálta Ricciardo, aki csak a 21. kör végén állt ki előle, ekkorra a folyamatosan leggyorsabb köröket futó Verstappen már csak három másodperccel volt a hétszeres világbajnok mögött! Néhány gyors kört követően Hamilton is kiállt kereket cserélni, erre reagálva pedig a Red Bull is hozta Verstappent. Ez – mint később kiderült – nem bizonyult jó döntésnek, ugyanis amíg Hamilton a kiállást követően a friss kemény gumikon szédítő tempót tudott produkálni, addig Verstappen a közepesekkel csak szenvedett és néhány perc alatt szem elől tévesztette a Mercedest.
A 37. körre állt be a valós sorrend, ekkorra mindenki letudta kötelező kerékcseréjét. Norris továbbra is vezetett, Hamilton néhány kör alatt feljött másodiknak, mögöttük pedig Sainz – Ricciardo – Pérez – Alonso – Verstappen volt a sorrend. Ebben a pillanatban tehát Hamilton 12 pontot vert volna Verstappenre összetettben, ő azonban nem elégedett meg a 2. hellyel. Hamar felzárkózott Norrisra, a McLarennek látszólag nem volt válasza arra az óriási tempóra, amit Hamilton diktált, csakhogy hét körrel a vége előtt elkezdtek nyílni az esernyők a nézőtéren. Ez a hét kör igazi klasszikusként vonult be a Forma-1 történelemkönyveibe.
Amint komolyabban rázendített a csapadék, elkezdett össze-vissza csúszkálni mindenki, a slick gumikon egyre nehezebb feladatnak bizonyult pályán tartani az autókat. Ricciardo és Verstappen az elsők között álltak ki átmeneti esőgumikért, majd a 49. kör végén Hamilton is úgy döntött, cserél. Norris a csapatrádión kapott időjárás-előrejelzések alapján úgy döntött, marad slicken, és ugyanezt a döntést hozta a Vettel – Leclerc – Pérez trió is. Hamar kiderült, hogy azok jártak jól, akik cseréltek. Norris bármennyire is igyekezett, nem tudta pályán tartani a McLarent, többször kicsúszott, és mire körbeért, már csak a 8. helyre tudott visszaállni. A nap legnagyobb hőse egyben a nap tragikus hőse is lett, minden jóérzésű embernek megszakadt a szíve a fiatal britért.
Verstappen sem tétovázott: egymás után hagyta állva ellenfeleit, megelőzte Vettelt, Leclerc-t, Pérezt és Alonsót is, majd miután Norris kiállt előle, a holland a semmiből a 2. helyen találta magát. Hamilton eközben óvatosan körbeevickélt az esőáztatta pályán és végül majdnem egy perc előnnyel szerezte meg pályafutása századik futamgyőzelmét, amivel visszavette a vezetést összetettben! Verstappen az ezüstéremmel minimalizálta a veszteségeit, alighanem előre boldogan aláírták volna a 18 pontot. A dobogó legalsó fokára Carlos Sainz állhatott fel, megszerezve a Ferrari idei negyedik top 3-as eredményét. Ricciardo a monzai győzelmet követően a 4. helyre hozta be a McLaren-Mercedest, Bottas valahogy odakeveredett az 5. helyre, őt pedig az idei egyik legjobb futamát teljesítő Alonso követte. Norris a végén még megelőzte Räikkönent, az utolsó két pontszerző helyet pedig Pérez és Russell csípték el.

A futam történetéhez hozzátartozik még, hogy Lance Stroll kapott egy tíz másodperces időbüntetést, valamint kettő büntetőpontot, mert a vége felé összeütközött Pierre Gasly-val, míg Norrist megrovásban részesítették, mert amikor a száraz pályás gumikon vissza akart térni a boxba, megcsúszott és a fehér vonalat átlépve visszasodródott a pályaívre.
Az összetett pontversenyben Hamilton 2 ponttal előzi meg Verstappent, a 3. helyért zajló csatában Bottas és Norris között a különbség 12 pont a finn javára. Pérez az ötödik, majd következik Sainz, Leclerc, Ricciardo, Gasly és Alonso. Konstruktőriben a Mercedes 33 ponttal elhúzott a Red Bulltól, míg a McLaren előnye a Ferrari előtt 14,5 pont.