🇷🇺 F2: Piastri oktatott vasárnap, nagy lépést téve a bajnoki cím felé

Piastri nyerte a végére nagyon ellaposodó főversenyt Szocsiban, Pourchaire és Daruvala előtt. Zhou csak 6. lett, ezzel újabb lépéssel került távolabb a bajnoki címtől. Összeségében tehát nagyon kezd kirajzolódni, hogy Oscar Piastri útjába nehéz lesz állni idén bárkinek. Ennyire azonban ne rohanjunk előre!

A sorozatban harmadik rajtelsőségét szerző Piastri köszönte szépen jól eljött a lámpák kialvása után, a többiek pedig egy 5 wide sztorit akartak lejátszani a célegyenes végén, amit szerencsére mindenki megúszott, Boschung pedig ha van elég helye, akár másodiknak is feljöhetett volna az ötödik rajtkockából. A mezőny hátsó tájékaiban azonban volt adok kapok bőven. A kiforgatott Viscaal versenye már az első körben véget ért lefulladás miatt, míg az első szárnyát elhagyó, és emiatt boxot látogató Zendeli érdembeli versenye is itt ért véget. Nem sokkal később pedig a lassan örök peches Jüri Vips alatt is elfogyott a technika…

Az élen igazából nagy csoda nem történt. Piastri simán vezetett, majd egy körrel korábban állt ki, mint fő kihívója Pourchaire. Ugyan a francia sosem maradt le túlságosan ausztrál riválisától, nem volt reális győzelmi esélye ma.
Közben amúgy a meglepően erős hétvégét teljesítő Ralph Boschung tűnt sima harmadiknak, azonban elkezdte a tegnap is mutatott, hatalmas elfékezéseket játszani, pozíciót veszítve előbb Daruvalával, majd Shwartzmannal szemben. Végül aztán a szerencsétlen svájci alatt a motor is dögledezett, miközben egy fél-defektet összeszedve a pálya szélén zárva a sokkal jobbnak ígérkező futamát.

Shwartzman mögött a tegnapi győztes Ticktum lett ötödik az a Zhou előtt, aki kezéből kezd egyre jobban kicsúszni a 2021-es szezon. Piastri győzelmével már 36 ponttal vezet a kínai előtt (178-142) , míg a Shwartzman-Ticktum-Pourchaire trió további 7, 13, illetve 20 pont hátrányban van a listavezető Piastrihoz képest.

A pontszerzők: 🥇Piastri 🥈Pourchaire 🥉Daruvala – Shwartzman – Ticktum – Zhou – Lawson – Verschoor – Lundgaard – Beckmann

Folytatás sok idő múlva, egy messzi messzi… a csodás Jeddah-ban, nem kevesebb mint 10 (betűvel is leírva: tíz!) hét múlva.

Címlapkép forrása: Prema
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.