🇷🇺 F3: Doohan nyerte a házon belüli csatát a szezonzárón, a Trident pedig megszerezte a csapatbajnoki címet

Egészen drámai módon fejeződött be az FIA Formula-3 idei szezonja Szocsiban: a Trident két versenyzője, Jack Doohan és Clément Novalak fej-fej melletti csatájának lehetett szemtanúja a közönség, miközben a csapatbajnoki cím volt a tét…

Az egészen érdekesre sikerült időmérő edzést követően végül Doohan parkolhatott le a pole-pozícióba, míg csapattársa, Novalak közvetlenül mögüle várhatta a piros lámpák kialvását. A két versenyző megőrizte pozícióját az első kanyar után is, miközben a Prema pilótái közül a bajnok Dennis Hauger maradt kilencedik, valamint Arthur Leclerc és Oliver Caldwell sem haladtak pontszerző helyen, ebben a pillanatban tehát a Trident bajnoknak érezhette magát.

A rajt pillanatai

A 3. helyről induló Johnathan Hoggard megőrizte pozícióját, Frederik Vestit azonban megelőzte Juan-Manuel Correa és Lorenzo Colombo is, igaz, az olasz később hibázott és több pozíciót bukott. A dán viszonylag gyorsan visszaelőzte Correát, majd az 5. körben már a dobogós helyezést vette át Hoggardtól. Az 5. helytől lefelé eközben egy zseniális csata alakult ki. Hauger gyorsan felzárkózott a 6. pozícióig, Correa támadása közben azonban ritmust vesztett és elment mellette Sargeant. A bajnok a következő körben ismét nekiveselkedett az amerikainak, de ezúttal a 2-es kanyart nem tudta bevenni és Jak Crawforddal szemben bukott pozíciót. Az 5. körben Martins lépte át a norvégot, majd miközben megpróbálta visszanyerni az elveszített pozíciókat, a 7. körben ütközött a szokatlanul előkelő helyen autózó Oliver Rasmussennel és keresztbefordult a pályán. A dán utólag tíz másodperces időbüntetést kapott.

Hauger kálváriája ezzel még nem ért véget. A megpördülését követően erős vibrációra panaszkodott, ami miatt a csapat néhány körrel később behívta egy elővigyázatossági kerékcserére. A szerelők azonban – ügyelve arra, hogy a norvég nehogy körhátrányba kerüljön – ahelyett, hogy a szabályok előírásainak megfelelően megvizsgálták volna a kerekeket és csak a sérültet lecserélték volna, azonnal mind a négy abroncs helyett újat szereltek fel. Mivel ez ellentmond az F3 technikai szabályzatának, Hauger egy tíz másodperces stop&go büntetést kapott, amit viszont nem töltött le a leintésig! Emiatt utólag egy 30 másodperces időbüntetésben részesítették, valamint a boxkiállását követő köridejeit törölték. Ez utóbbi miatt a versenyben futott leggyorsabb köre is érvénytelenné vált, azt és az érte járó két pontot utólag Arthur Leclerc-nek írták jóvá.

Hauger megpördülése

Mindeközben a Trident pitwallján elkezdték magukat egyre kellemetlenebbül érezni, Doohan és Novalak ugyanis elkezdtek csatázni az első helyért. A francia a 9. körben bevetődött a célegyenes végén, azonban nem tudott megállni, keresztülgázolt a bukótéren, majd visszasorolt Doohan mögé. A biztos csapatbajnoki cím tudatában, tartva egy esetleges kettős kieséstől, a csapat kiadta az utasítást: Doohannek el kell engednie a láthatóan gyorsabb Novalakot, és nem csatázhatnak egymással. Az ausztrál erre fittyet hányva maradt az élen, sőt amikor Novalak a 17. körben nagy nehezen meg tudta őt előzni, a következő kanyarban az ausztrál visszatámadott és ismét az élre állt!

Mindezt páholyból figyelte Vesti, sőt a dán a következő körben a belső egyenes végén meg is előzte Novalakot, kihasználva, hogy a francia gumijai kissé leradírozódtak a Doohannel való csata közben. Az egyéni pontverseny ezüstérmese végül a csapatutasítás ellenére győzött, Vesti második lett, Novalak pedig bejött a harmadik helyen, a Tridentnek viszont ez is elég volt a csapatbajnoki cím elhódításához! Hoggardot a végén még Sargeant és Crawford is megelőzték, a brit ennek ellenére szezonbéli legjobb eredményét érte el. A Premának a kettős pontszerzés is kevés volt a bajnoki cím megőrzéséhez, Leclerc ugyanis hetedik-, míg Caldwell tizedik lett.

Az egyéni bajnokság végeredménye
A csapatbajnokság végeredménye

Az FIA F3 ezzel búcsúzik idénre, folytatás 2022-ben!

Címlapkép forrása: Jack Doohan hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email