Felipe Nasr verhetetlen volt Long Beach-ben

Utolérhetetlennek bizonyult az Action Express Racing 31-es rajtszámú Cadillacje az IMSA sportautó-bajnokság long beach-i hétvégéjén: Felipe Nasr és Pipo Derani mindkét szabadedzést és az időmérőt is megnyerték, majd a pole-pozícióból rajtolva sima győzelmet arattak a százperces sprintversenyen. Ezzel igazán kiélezetté vált a bajnokság, a brazil duó ugyanis egy versennyel a vége előtt 19 pontra jött fel Ricky Taylor és Filipe Albuquerque mögé, ami gyakorlatilag semmi azt tekintve, hogy a Petit Le Mans-on még 400 egység gyűjthető.

A nevezési listán igazán nagy különlegességet nem találhattunk, új és visszatérő résztvevők igazából csak a legkisebb kategóriában, a GTD-ben akadtak. Az egyik új jelentkező a GT World Challenge America sorozatból ismert GMG Racing volt egy Porschéval (a pilóták James Sofronas és Kyle Washington voltak), illetve Colin Braunnal és Daniel Mancinellivel visszatért a mezőnybe a Scuderia Corsa Ferrari is, amely legutóbb a szezonnyitó daytonai 24 óráson állt rajthoz (akkor még egy sokkal kompetitívebb felállással). Közösen indított egy Mercedest az O’Gara Motorsport és az US Race Tronics, a gép volánja mögött két Lamborghini Super Trofeo North America ász, Steven Aghakhani és Jacob Eidson ültek. A laguna seca-i forduló kihagyása után visszatért továbbá a Grasser Racing is, a 19-es Lamborghinin Franck Perera és Misha Goikhberg osztoztak.

Az időmérő edzésen az első három helyet kibérelték a Cadillac autói: a pole-pozíciót a 31-es AXR (Nasr – Derani) szerezte meg, őket követte a 01-es Ganassi (Magnussen – van der Zande) és az 5-ös JDC-Miller Motorsports (Duval – Vautier). Az ezúttal is mindössze három autót számláló GTLM kategóriában zsinórban ötödször nyert a 3-as Corvette (J. Taylor – Garcia), megelőzve a márkatárs 4-est (Tandy – Milner), a WeatherTech Porschénak (MacNeil – Jaminet) maradt a 3. hely. GTD-ben az 1-es Paul Miller Racing Lamborghini (Sellers – Snow) szerezte meg a pole-pozíciót, míg a bajnoki pontokról döntő etapban a 9-es Pfaff Motorsports Porsche (Robichon – L. Vanthoor) volt a leggyorsabb.

[fotó: Phil Abbott / IMSA]

A verseny első szakaszában Magnussen meg tudta szorongatni Nasrt, a dán a 8. körben a ezetést is átvette, azonban alig két körrel később az 1-es kanyarban falnak csapta a Cadillacet. A pályára kerülő törmelékek miatt egész pályás sárga zászlót rendeltek el. Az újraindítást követően Magnussen a láthatóan sérült autóval is tartani tudta Nasrt, míg a rajtnál a 3. helyet átvevő Filipe Albuquerque hosszú körökön keresztül feltartotta Loïc Duvalt, mire a francia néhány lekörözött autó segítségével, az utolsó hajtűben el tudott menni az Acura mellett. Az első negyven perc leteltével Nasr öt másodperccel vezetett Magnussen előtt, őt hét másodperccel követte Duval, aki mögött pedig tizenöt másodperccel következett Albuquerque, a nyomában a mazdás Oliver Jarvisszal.

A sorrend maradt a pilótacseréket követően is, noha rövid időre átvette a vezetést az eltérő stratégiával próbálkozó Meyer Shank Acura (Cameron – Pla). Egy esetleges második caution esetén működhetett is volna a stratégia, azonban a 68. körben Olivier Pla lekörözés közben ütközött egy alacsonyabb kategóriás autóval, majd az elszenvedett sérülések miatt a boxba hajtott és feladta a küzdelmet. Az utolsó fél órában igazán nagy csaták már nem alakultak ki: Derani a célban 11 másodperccel előzte meg van der Zandét, akit újabb 5 másodperccel lemaradva követett Vautier. Negyedik lett a Konica Minolta Acura, míg az 5. helyen Harry Tincknell kormányozta célba a Mazdát. A 31-es Cadillac az utolsó négy versenyen a harmadik győzelmét aratta.

GTLM kategóriában a két Corvette csatázott a győzelemért, de igazán nagy izgalmaknak nem lehettünk szemtanúi. A döntő előzést a 36. körben mutatta be Tommy Milner, a 4-es így Laguna Seca után ismét nyert, a szezon során pedig most már negyedszer intette le őket elsőként a kockás zászló. Antonio Garcia célba hozta a 3-ast a 2. helyen, míg a WeatherTech Porsche végig a 3. helyen haladt, Cooper MacNeil és Mathieu Jaminet egy teljes kört kapott a két amerikai versenygéptől.

GTD-ben a pole-pozícióból rajtoló Paul Miller Lamborghinit eleinte a Turner Motorsport BMW (Auberlen – Foley) követte, Robby Foley azonban a 16. körben ütközött a 8-as kanyarban, így visszaesett egészen a 12. helyig. A következő balesetes Misha Goikhberg volt, aki éppen akkor kötött közelebbi ismeretséget a fallal, amikor a tankolások megkezdődtek volna. A káosz közepette a 14-es Vasser-Sullivan Lexus (Telitz – Hawksworth) keveredett a 2. helyre, köszönhetően Aaron Telitz szédítően gyors köreinek az etapja végén.

A 3. helyre a 16-os Wright Motorsports Porsche (Long – Hindman) került, sőt Patrick Long elindult Hawksworth után is. A 45. körben megpróbálkozott az előzéssel is, ez azonban nem sikerült, sőt három körrel később tőle vette át a 3. helyet Laurens Vanthoor. A belga hét perccel a vége előtt Hawksworhöt is levadászta, a Pfaff Porsche így megszerezte a 2. helyet a sima győzelmet arató Bryan Sellers mögött, sőt a Lexus mellett a végén még Long is elment, így a Wright Motorsport végzett a 3. helyen.

Könnyed esti kikapcsolódás lehet az 1 óra 40 perces futam, amely itt teljes egészében visszanézhető!

>> A részletes végeredmény <<

versenyzőkcsapatautópont
DPi
1.Ricky Taylor – Filipe AlbuquerqueKonica Minolta AcuraAcura ARX-053052
2.Felipe Nasr – Pipo DeraniWhelen Engineering RacingCadillac DPi-V.R3052
3.Harry Tincknell – Oliver JarvisMazda MotorsportsMazda RT24-P2882
GTLM
1.Antonio Garcia – Jordan TaylorCorvette RacingChevrolet Corvette C8.R2917
2.Nick Tandy – Tommy MilnerCorvette RacingChevrolet Corvette C8.R2757
3.Cooper MacNeilWeatherTech RacingPorsche 911 RSR-192644
GTD
1.Zach Robichon – Laurens VanthoorPfaff MotorsportsPorsche 911 GT3 R2570
2.Bryan Sellers – Madison SnowPaul Miller RacingLamborghini Huracán GT3 Evo2538
3.Ross Gunn – Roman de AngelisHeart of Racing TeamAston Martin Vantage AMR GT32466
Az összetett pontversenyek első három helyezettjei a long beach-i fordulót követően

Folytatás két hét múlva a VIRginia International Racewayen, ahol csak a két GT-kategória lesz jelen.

Címlapkép forrása: Cadillac hivatalos Twitter oldala

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email