VeeKay marad az ECR-nél jövőre, míg Bourdais csak részleges szezont fut 2022-ben? Uborkaszezon 5. rész

Tegnap este befejeződött az IndyCar 2021-es szezonja, az Astor-kupát pedig Álex Palou emelhette a magasba. Az eseményekkel egyidőben azonban érkezett egy bejelentés jövőre, illetve két további versenyző 2022-es szezonja is kezd kirajzolódni. Ezeket foglaljuk össze a jelen cikkben.

Az Uborkaszezon sorozatunkat ott hagytuk abba az előző hetekben, hogy Sato lehet az egyik DCR ülés fő várományosa, hivatalos hírek fronton pedig pont került a Grosjean-Andretti sztori végére, egyben megtudhattuk, hogy Callum Ilott teljes évet fut a szériában Juncosékkal.

Pár órával a szezonzáró rajtja előtt a hivatalos fronton folytatódtak az események, hiszen megtudtuk, hogy Rinus VeeKay és az Ed Carpenter Racing 2022-ben is együtt folytatja. A holland fiatal szezonjának első fele igencsak meggyőző volt, ami az Indy GP-n szerzett győzelmében csúcsosodott. Aztán jött a kerékpár balesete, a kihagyott verseny Road Americán, azóta pedig egy futamot sem tudott a 16. pozíciónál jobb helyen zárni, és az időmérőkön is meglepően maga alatt teljesített. Egy második lehetőséget viszont mindenképpen megérdemel Rinus, a madárkák csicsergése alapján pedig a Kapitány emberei is meggondolták a holland leigazolását jövőre. Ez ugyan nem fog megtörténni, de VeeKay a vártnak megfelelően harmadik szezonját kezdheti meg jövőre az ECR 21-es Chevyjében.

A Foyt/Bourdais sztori

Átlépve a pletykazónába, következő szereplőnk a cikkben az A.J. Foyt Racing. A lengedás versenyző csapata idén is elég kiábrándító évet futott (bár Kellett miatt kvázi egy autótól várhattak eredményeket), jövőre viszont igencsak érdekes változások előtt állhat. Két nappal ezelőtt a Racer hozta le, hogy 2022-re akár három autósra is bővelhet a gárda. Az a cikk még szinte semmilyen részletet nem tartalmazott, tegnap azonban a Motorsport írt arról, hogy Sebastien Bourdais jövőre csak egy részleges szezont futna a csapattal. Az ok pedig egyértelmű: Bourdais elvileg 2022-ben visszatér az IMSA Sportautó-bajnokságba, ahol két éve teljes szezont futott, idén pedig az endurance fordulókban indult, megnyerve a sebringi 12 órást. A négyszeres Champ Car-bajnok azonban nem a JDC MotorSporthoz térne vissza, hanem állítólag Ganassiék versenyzője lenne ismét – akik színeiben GTE Pro kategóriát nyert a 2016-os Le Mans-i 24 óráson – ahol jövőre 2 autósra bővül az IMSA program, egyben Ganassiék lesznek a Cadillac egyik kiemelt partnere az LMDh érára. Utóbbi azért sem mindegy, hiszen Bourdais így egy újabb lehetőséget kaphatna akár egy összetett Le Mans-i győzelemre is a Cadillac versenyzőjeként. Ez azonban nem jelentené azt, hogy a francia teljesen dobná az IndyCar-t, részleges szezonja (az IMSA és IndyCar előzetes naptárának 7 ütközése van jelenleg) jövőre pedig egy afféle, Kanaan-szerű búcsúzás is lenne a szériától. Amint a Motorsport is írta, a felek egyelőre nem kommentálták az értesüléseket, azonban számos forrásból el is kezdték szőni azokat a szálakat, miszerint a ROKiT által kiemelten támogatott 14-es autóba Tatiana Calderón ülhetne, amikor Bourdais éppen az IMSA-ban versenyzik. A kolumbiai versenyzőhölgy, akinek tehetségéről ódákat zengene… idén tesztelt Fotyékkal, azonban egyelőre semmi konkrétabbról nem nyilatkozott egyik fél sem.

Arról sincs túl sok információ, hogy a harmadik Foyt autót ki kapná meg jövőre, míg a 4-es Chevy ülés megtartásán elvileg bőszen dolgozik Dalton Kellett, aminek nagyjából a közeli ismerősein kívül senki sem örül…

Pár szóban pedig emlékezzünk meg a Ticktum-szálról is, amit röviden már bemutattunk az első uborkaszezon részben. Arról kvázi mindenki olvasott már itt vagy ott, hogy a britet a Carlin szívesen látná jövőre az IndyCar csapatában is, ha megvan hozzá a kellő anyagi forrás, ezúttal azonban végre ő maga is nyilatkozott erről, miután megnyerte az F2-es egyetlen sprintfutamot Sochiban. A versenyző maga arról beszélt, hogy az IndyCar mellett a DTM, esetleg még egy szezon az F2-ben (bár ezt eléggé esélytelennek tartja), vagy a Formula E lehet opció számára jövőre. Ezen a ponton azonban hangsúlyoznunk kell, hogy az IndyCar ülés elsősorban attól függ, hogy Max Chilton (és a Chilton család pénze) marad-e jövőre a Carlinnál. Abban az esetben ha igen, hajlandóak-e még több pénzt befektetni, hogy a csapatnak legyen egy második autója, vagy ha nem, a Carlin és Ticktum saját erőből össze tud-e rakni egy IndyCar szezonhoz szükséges büdzsét? Utóbbira a válasz pedig gyanúsan az elég határozott NEM.

Címlapkép forrása: IndyCar Media
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.