Bár a hétvégi Orosz Nagydíjat követően tíz hetes szünetre megy el az F1 előszobájaként emlegetett széria, mindez nem jelenti azt, hogy hírek terén megállt volna az élet.
A különböző internetes fórumokon már hetek óta jelent beszédtémát, miszerint a HWA Racelab csapat a szezon végén mind az F2-ből, mind pedig az F3-ból kilépne. Ha megnézzük az eredményeiket, akkor jól láthatjuk, hogy egy-két győzelemtől eltekintve, nem sikerült komolyabban megvetniük a lábukat egyik sorozatban sem, sőt az idei F2-es szereplésük jó indulattal is gyengének nevezhető csupán.
A következő három éves ciklusra szeptember végéig lehet leadni az istállóknak a nevezéseket, de a két széria vezérigazgatója, Bruno Michel úgy fogalmazott, hogy valószínűleg megfogják hosszabbítani a határidőt október közepére.
Jöhet a kérdés, hogy ha a HWA kiszáll, ki jöhet a helyükre? Nos az első számú jelentkezőnek a Van Amersfoort Racing tűnik, akiknek neve bizonyára ismerősen csenghet azon olvasóinknak, akik széleskörűen követik a különféle formaautós junior szériák versenyeit. A holland istálló jelenleg F4-es szinten található meg leginkább, de jelen van az Euroformula Open és a Formula Regional European bajnokságban is. Korábban, még a 2019-es összeolvadást megelőzően az F3-as Európa bajnokságban is indultak, tehát nem áll tőlük messze a kategória, noha F2-es magaslatokban még nincsen tapasztalatuk. Bár a csapat egyelőre nem erősítette meg a jelentkezési szándékát, a hiteles információiról ismert Formula Scout hírportál arról számolt be, hogy a paddockban egyre erősebbek a pletykák a hollandok érkezéséről és hogy felvásárolnák a HWA technikai arzenálját.

Valószínűleg a következő hetekben okosabbak leszünk ez ügyben.
Címlapkép forrása: hwaag.com
Egy válasz