Két helyen lenni “egy időben”? Mikel Azconának úgy néz ki, hogy ez sem lehetetlen, Petr Fulín játszótársaként!

A cseh WTCR fordulóban saját csapata, a Fulín Race Academy színeiben indul majd egy új generációs Cuprával az egyik legjobb cseh túraautós, Petr Fulín. Mindezt a napokban jelentette be hivatalos Facebook oldalán a versenyő/csapatfőnök. A kétszeres ETCC bajnok harmadik beugrása lesz a szériában, a 2018-as, illetve tavalyi szlovák fordulókat követően, amikor a tempóból nem szenvedett hiányt, szóval gyanúsan két hét múlva is oda kell majd figyelni rá.

Már beszéltünk róla a monzai TCR Europe futamok kommentárjában, hogy jövő hétvégén ütközni fog a WTCR csehországi fordulója a TCR Europe barcelonai szezonzárójával. Mikel Azcona gyári Cupra versenyzőként mindkét bajnokságban komolyan érintett, az Európa-kupában pedig karnyújtásnyira van második bajnoki címétől (Franco Girolami monzai második futamos büntetése után 53 ponttal vezeti a bajnokságot), úgy hogy közben ki is hagyott egy fordulót. Komoly kérdés volt viszont, hogy a Cupra a gyári támogatású Zengő Motorsport autójában látná inkább a spanyolt, vagy megadják neki a lehetőséget, hogy a kisebb szériában érjen fel ismét a csúcsra.

Jelenleg viszont úgy néz ki, hogy a köztes megoldást választják. Az Autosport hozott le egy interjút a spanyollal, amelynek végén kiemelték, hogy jövő hétvégén utazni fog Spanyolország és Csehország között, hogy mindkét helyen versenyezhessen. Mivel a pole 10 pontot ér, a győzelem pedig negyvenet, Azcona elég könnyen behúzhatná a bajnoki címet már szombaton, hogy gond nélkül versenyezzen vasárnap a WTCR-ben. Ehhez kvázi annyi kell, hogy előnye ne csökkenjen 13 pontnál többet szombaton.

Ennél okosabbak viszont bő egy hét múlva leszünk, mi pedig kíváncsian várjuk a “tökéletes megoldást” Azconától.

Címlapkép forrása: a WTCR hivatalos média felületei

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Egy válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.