Auer és a Mercedes uralta a büntetések versenyét, a bajnokságot pedig ismét Lawson vezeti!

Bár az időmérő után úgy tűnt, hogy a teljes hétvégén sem kerül legyőzője Kelvin van der Lindének, a bajnokságot vezető audis kimondottan gyenge versenyt futott, amit még egy büntetés is hátráltatott, Liam Lawson közben egy korrekt előnnyel visszavette a bajnokság vezetését! Igazán erős versenyt azonban a Mercedes zárt, akik 7 (hét!!!) autóval végeztek a legjobb kilenc között.

Ahogy a felvezetőben is említett időmérős beszámolóban is olvashatjátok, túl nagy változást nem hozott a ma délelőtti kvalifikáció, utólag viszont annyi módosult, hogy a tegnap ismét kugligolyósat játszó Arjun Maini kapott a manőverért egy 5 helyes rajtbüntetést, így az indiai a nyolcadik rajthelyről vághatott neki a mai futamnak.

Annak ellenére, hogy meglepően tiszta versenyt láttunk, amiből csak páran álltak ki technikai gondok miatt (igen, szegény Sheldon van der Linde ismét pórul járt, hatodikszor kiesve az elmúlt 7 versenyen…), és Hubert Haupt meg Esmee Hawkey futam végi egymásra találásán kívül semmilyen koccanás sem történt, a bírák bőszen osztogották a büntetéseket pályaelhagyások, szabálytalan kiállások és egyéb vétségek miatt. Azt most sem tudjuk ígérni, hogy az eredmény már végleges, hiszen például a tegnap hatodik helyen célbaérő Estebant Muth is nagyon későre kapta meg 5 másodperces büntetését, így azt csak ma reggel tudtuk meg biztosan, hogy a belga a hatodik pozíció helyett a nyolcadikért kapott pontokat.

A rajtnál túl nagy kavarodás nem történt, a második egyenesre azonban Lucas Auer beférkőzött a pole-ból induló KVL mellé, és a fiúk meccseltek is egy szépet pár kanyaron keresztül, azonban az audis nem igazán tudta feltartóztatni osztrák riválisát, innentől pedig Lucas nagyon simán szerezte meg idei második győzelmét! Van der Linde nyakára pedig azonnal megérkezett a tegnapi, Rocky elleni csatája miatt kissé ingerült Lawson, aki nagyon keményen megküzdött az audissal. Ellene KVL is határozottabb manőverekkel operált, azonban a ferraris új-zélandit sem tudta valami sokáig maga mögött tartani.

“Harci sérülések” Lawson Ferrariján az említett csatát követően. [fotó: Julian Krahl/Red Bull]

Az első kiállásokat követően Auer simán visszajött az élre, míg KVL ekkor már tudta, hogy a Lawson elleni, igencsak agresszív védekézése, és egy leszorítás miatt kapni fog egy 5 másodperces büntetést, emellé pedig még a kiállását is elrontotta az ABT Sportline csapat, tehát nagyjából itt bukta el dobogós esélyeit a dél-afrikai. Lawson a fenti képen jól láthatóan sérült autóval nem is erőltette innentől túl a versenyt, hiszen Auer nem bajnokesélyes, a második helyen pedig “kényelmesen bekocoghatott”, pláne azt hallva a radión, hogy van der Linde egyre jobban esik hátra. Ugyanis az audis éppen csak kijött a boxból a címre még szintén esélyes Maxi Götz ellé a lassú kiállását követően, azonban német riválisa végig ott loholt a nyakán, és egy nagyon szép, bő fél versenyes csata bontakozott ki kettőjük között.

Az előzésre néhány körrel a leintés előtt került sor, a dél-afrikait pedig csőstől (pontosabban Mercedeszestől) érte a baj, hiszen lecsapott rá a frissebb gumikon érkező Phillip Ellis és Dani Juncadella is, valamint a leintés előtt még Albon is megelőzte. Emmellé jött még az 5 másodperces büntetése, ami miatt egészen a 10. helyig csúszott vissza KVL, óriásit veszítve a bajnokságban Lawsonnal szemben.

Auer győzelmét ma nem sokan veszélyeztették, míg Götz nagyot küzdött a dobogó alsó fokáért.

A büntetettek között találta még magát a tegnap hatalmasat versenyző és visszavonulását bejelentő Mike Rockenfeller, akinek szintén nagyon elrontotta az Audi a kiállását, így éppen csak lemaradt a pontszerzésről, és Marco Wittmann is, aki szintén nem szerzett pontot, és a teljes fordulóban nullázva kis esélyekkel várhatja a norisringi szezonzárót.

A pontszerzők:

🏅Auer🥈Lawson🥉Götz-Ellis-Juncadella-Albon-Dienst-Maini-Abril-K. van der Linde

A Mercedes pedig majdnem összehozta az emlékezetes, Le Mans-Porsche/nobody is perfect mémet, hiszen rajtuk kívül csak Ferrari végzett az első kilencben, “pechjükre” azonban mindkét Red Bull/AF Corse autó. Egyúttal dícséret illeti az első DTM fordulóját teljesítő Marvin Dienst, aki szépen versenyezve lett hetedik a mai futamon.

Nem sokon múlott az a Porsche/Le Mans ’83 😀

Ami a bajnokságot illeti, Lawson 206 ponttal elég kényelmes előnyt rakott ma össze, miközben KVL 192 egységet számlálhat magáénak. Dobogójával viszont szintén reális kihívó lett Maxi Götz, 26 pont hátrányban Lawsonhoz képest. Ugyan Marco Wittmannak is megvan még a matematikai esélye, 41 pont lemaradással nem számíthat csodákra, úgy hogy egy fordulóban 56 egységet lehet gyűjteni.

Túl sokat pedig nem is kell várni a “megfejtésre”, hiszen a DTM szezonja a jövő hétvégén ér véget, a Norisringen!

Címlapkép forrása: Lucas Auer hivatalos Facebook oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.