Az FIA dolgozik rajta, hogy legyen „B”-terv az esős hétvégékre

Michael Masi, az FIA versenyigazgatója megerősítette: tárgyalások zajlanak annak érdekében, hogy nagyobb rugalmassággal tudják átalakítani a versenyhétvégék programját, amennyiben a belgiumihoz hasonló, kedvezőtlen időjárás várható.

A tárgyalások azt követően kezdődtek meg, hogy a Belga Nagydíjat mindössze két, Safety Car mögött megtett kört követően leintették, a versenyzők pedig ennek a két körnek az eredménye alapján kaptak fél pontokat. Akkor a sajtóban felmerült többek között az is, hogy miért nem lehetett hétfőre halasztani a versenyt, ez azonban – mint később kiderült – több okból kifolyólag is lehetetlen. A tévéközvetítések azonban nem tartoznak ezen okok közé, legalábbis az FIA versenyigazgatója, Michael Masi szerint.

„Ez nem a televízión múlik, de erről is fogunk beszélni az elkövetkezendő hetekben. Spa után egyértelmű volt, hogy nagyon sok megbeszélést kell lefolytatni az F1, az FIA és a csapatok között, ez lesz az egyik téma a Stratégiai Csoport következő ülésén. Ezek a tárgyalások proaktív módon fognak lezajlani, majd meglátjuk, mire jutunk” – nyilatkozta a motorsport.com-nak.

Az Orosz Nagydíjon aztán ismét megérkezett az égi áldás. Miután már előre valószínűsíthető volt, hogy a szombati napon az eső fogja a főszerepet játszani, az F3 reggelre tervezett futamát áthelyezték péntek délutánra. Masi azonban tagadja, hogy ennek a döntésnek köze lett volna a Belgiumban látottakhoz.

Oroszországban az F2 és az F3 második futama is elmaradt, az F3 első futamát péntek délutánra hozták előre, az F2-es nyitóversenyt pedig a második futam tervezett időpontjában tartották meg

„Nem, egyáltalán nem ez állt a háttérben. Nézd csak meg, milyen volt a szombati nap. Már reggel valószínűsíthető volt, hogy délután lesz egy időszak, ami viszonylag rendben lesz időjárási szempontból, ezért rendeltük a boxba az F2-es autókat. Egész végig azon az elven voltunk, hogy amint lesz lehetőség, valamilyen eseményt megtartunk. Ezért került át délutánra az első F2-es futam, és ezért tartottuk meg az F3-as futamot pénteken. Utóbbi esetben nyilvánvalóan szerepet játszott az a tény is, hogy ez volt a szezon utolsó fordulója, de a spái események egyáltalán nem befolyásolták a döntésünket.”

Címlapkép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.