Nem vizsgálódik az FIA a Mercedes trükkje ügyében

A Szövetség szeretné, ha a pályán dőlne el a világbajnoki cím!

A silverstone-i hétvége óta a Mercedes ismét apróbb fölénybe került az erőforrások terén a Hondával szemben, ami főleg a kigyorsítások korai szakaszán érzékelhető. A német Auto Motor und Sport a Belga Nagydíj hétvégéjén közölte le, hogy a Red Bull állítólag rájött a Mercedes titkára, az energiaitalosok szerint a németek a szabályok által engedélyezett szintnél alacsonyabbra csökkentik az intercoolerből a motor égésterébe jutó levegő hőmérsékletét, amely itt fizikai mivoltából adódóan összesűrűsödik, ez pedig az üzemanyag elégetésekor akár plusz húsz lóerőt is jelenthet. A Red Bull Racing ekkor állásfoglalásért fordult az FIA-hoz, azóta viszont újabb hír nem jelent meg az ügyben.

Ma délelőtt ugyancsak az AMuS számolt be róla a Red Bull Racinghez közel álló forrásokra hivatkozva, hogy az FIA visszautasította a csapat keresetét és nem indít vizsgálatot az osztrákok bejelentése kapcsán. Arra a kérdésre, hogy ez milyen hatással lehet a továbbiakban az erőviszonyokra, Helmut Marko nem tudott egyértelmű választ adni.

„Pályáról pályára változik, hogy éppen ki tudja jobban működésre bírni a saját technikáját. Nagyon nehéz megtippelni, hogy Törökországban ki lesz előnyben, ezt követően viszont három olyan pálya jön [Austin, Mexikó, Interlagos – a szerk.], ahol a tapasztalataink alapján mi lehetünk fölényben” – fogalmazott a sportigazgató.

Címlapkép forrása: Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.