A hétvégén rendezték a 2021-es Rali-világbajnokság tizedik fordulóját, a Finn-ralit, amelyet nem valamelyik hazai favorit, és nem is a tabellát vezető Ogier nyert meg, hanem az utóbbi ralikon közepesen teljesítő Elfyn Evans, aki diadalával ismét bajnokesélyesnek tekintheti magát, 2 fordulóval a szezon vége előtt.
A walesi toyotásnak egyáltalán nem volt kihívója a teljes hétvégén, már péntek este és szombat reggel egymás után 5 gyorsasági szakaszt húzott be, és ugyan szombaton Tänak megkergette a győzelemért, végül még a Power Stage-t is behúzva, maximális ponttal távozott Finnországból, 14.1 másodperccel megnyerve a ralit az észt világbajnok előtt.
Az ötödik WRC győzelmét szerző walesi teljesítménye azért is volt kissé meglepő, hiszen Finnországban a 2017-es ralit leszámítva sosem volt kimondottan erős, idén pedig nem tudott dobogóra állni a június eleji szardíniai forduló óta, közben pedig eltelt 5 rali. Mivel azonban Ogier magához képest nagyon szürke volt az egész hétvégén, mellé pedig még kapott is egy 1 perces büntetést be nem csatolt sisak miatt (ezzel végül ötödik lett), amit Monte Carloban már eljátszott egyszer, tehát “visszaesőként” ezúttal nem úszta meg, Evans 20 pontot hozzott a francián és mondhatni váratlanul ismét bajnokesélyesnek érezheti magát. Hátránya ugyanis már csak 24 pont a hétszeres-bajnok csapattársával szemben, a hátralevő két fordulóban pedig még lehet gyűjteni 60 egységet. Mondjuk valószínűleg így sem a legjobb szájízzel fog elutazni a monzai szezonzáróra, ahol tavaly favoritként dobta el a bajnoki címet.
🏆🏆Congratulations @ElfynEvans and @scottmartinat: 2021 @RallyFinland winners 🥇🥇#SectoRallyFinland | #RallyFinland | #WRCLive | #WRC | #EE33 | @TGR_WRC | #ToyotaGAZOORacing
— WRC – FIA World Rally Championship (@OfficialWRC) October 3, 2021
Evans mögött a dobogón a Hyundai Tänak-Breen kettőse végzett, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy az észt életben tartsa matematikai bajnoki esélyeit, amiről csapattársa Neuville is lecsúszott. A Finn-ralin kieső belga ugyanis pont hatvan egységgel van Ogier mögött, és nincs ahogyan már pontegyenlőségben sem – ha véletlen minden csillag jól együtt állna – legyőzze a franciát, hiszen hárommal kevesebb győzelme van nála. Kicsit Breenre visszatérve, az ír meglepően stabil az idei összes raliján, tegnapi dobogójával pedig már sorozatban harmadik pódiumjánál tart, és átlépte a ponttáblázatban a teljes szezont futó Katsuta-Greensmith kettőst. Amúgy a peches formában levő japán is hibázott és csak a mezőny végén zárt, de a Power Stage-n tudott menteni 2 pontot.
Ugyancsak ebbe a helyzetbe került a hazaiak favoritja, Kalle Rovanperä is, aki a lent látható hiba miatt dobta el hazai futamát és 61 ponttal van lemaradva a listavezető Ogier mögött.
🟢Green light 🔴 Red light… #squidgame #wrc
— WRC – FIA World Rally Championship (@OfficialWRC) October 3, 2021
(Crew ok ✅) Not the @RallyFinland that @KalleRovanpera and @JonneHalttunen hoped for… 😬💔🇫🇮
📺 Watch full video and catch up with all the action on https://t.co/fD9Uk4KUwu pic.twitter.com/Ff273kQQ1S
Dícséretet érdemel a WRC kategóriába hosszú hónapok után visszatérő Esapekka Lappi, aki egy privát Toyotával indult hazai versenyén és csupán 16 másodperccel maradt le a dobogóról, mellé pedig a Power Stage-t is harmadikként zárta Evans és Tänak mögött.
A rali összetett pontszerzői (vizuális típusoknak itt):
🏅Evans🥈Tänak🥉Breen-Lappi-Ogier-Greensmith-Fourmaux-Suninen-Østberg-Lindholm
WRC2-ben az összetett címre nem esélyes Teemu Suninen nyert, aki ezúttal nem az M-Sport színeiben versenyzett, hanem egy privát Polo R5-tel. Mögötte viszont Mads Østberg ért célba, és mivel a bajnokságot vezető Mikkelsen és a harmadik Bulacia Wilkinson sem indult Finnországban, Østberg egy 14 pontos előnyt épített ki utóbbival szemben és 8 egységre megközelítette a listavezető honfitársát.
WRC3-ban a címért harcoló Rossel-Kajetanowicz duó egyike sem indult, így egy teljesen finn dobogót láthattuk, Emil Lindholm-Mikko Heikkilä-Lauri Joona sorrendben, akik közül a harmadik helyezett idén először indult a bajnokságban (Lindholm 3., Heikkilä 6. a kategóriában).
A szezon két hét múlva, Katalóniában folytatódik.
2 válasz