Az a jó öreg orosz rulett 🎰 – avagy: így láttuk az Orosz Nagydíjat!

2021-ben is minden futamot követően értékelnek, véleményeznek, pontoznak az F1-Zóna szerkesztői, valamint ugyanezt kérjük követőinktől is. Ezeket a meglátásokat minden alkalommal a blogunkon tesszük közzé, majd év végén összesítünk, és kiderül, melyik futam tetszett legjobban az F1-Zóna szerkesztőinek és követőinek! Íme az év tizenötödik felvonása, avagy: így láttuk a Orosz Nagydíjat!

Szilárd: “Végre egy verseny, ami igaziából körömlerágósan, izzasztósan csúcsszuper volt! Igazi Orosz (rulett) Nagydíj! De ehhez az kellett, hogy ne a megszokott sorrendet lássuk az időmérőn, hiszen az elsők a közepéről és a végéről indultak, míg a hátsó sor ‘előre fuss’-t játszott. Az az egyetlen szépséghibája az egész történetnek, hogyha csak ránézünk az eredményekre azt látjuk, hogy az első kettő megint csak a Hamilton-Verstappen páros lett, egy (meglepetés) Sainz dobogóval. Nem látható ki belőle a Norris dráma, nem látható ki belőle az Alonso-Perez csata, hogy Räikkönen vagy Russell mit nem küzdött a pontokért. Szó szerint, ha a futamot 5 körrel a tényleges leintés előtt intik le, akkor az eredmény teljesen más lett volna. Mindenesetre, ez az a futam, amit bizton vissza lehet majd pörgetni és nagy eséllyel játszik a 2021-es év egyik legjobb versenye címért. Hamilton hozta a kötelezőt, Versteppen az utolsó helyről lett 2., ami azért teljesen istenes, Sainz károkat mentve harmadik, Ricciardo meglepetésre negyedik, majd pedig a többiek, enyhén felzilált sorrendben. Még a végén sajnálni fogjuk, hogy búcsúzunk Szocsitól 2022 végén? Jövőre elválik!”

– 10/10

– a nap versenyzője: Norris

– a nap balfékje: A maláj TV-s kollegákat is megszégyenítő orosz TV-s kollegák

– a hétvége pillanata: Norris pole pozíciója

Csaba: “A fiatalok berúgták az ajtót! Végre azt is megértük, hogy jó futamot lássunk Sochiban! Két nap távlatából vegyes érzelmek kavarognak bennem az idei Orosz Nagydíjjal kapcsolatban. Az eső sem mosta el, csak picit, dráma ismét bőven volt, és még ha ezúttal az eredmény nem is tükrözi maximálisan a kik mit érdemeltek dolgot, egy felejthetetlen hétvége volt ez. Nagyon sok oldalról lehetne elemezni a látottakat, de az időmérő végeredménye számomra magáért beszélt. A káoszban három ifjú titán, a jövő nagyjai domináltak, akiknek ugyan vegyes sors jutott vasárnap, de ismét jelezték, hogy megérkeztek, méghozzá hogy!!! A McLaren nem győz lenyűgözni idén, és még ha nincsenek is teljesen az élen tempóban, a csapat hatalmasat nőtt minden téren. Norris mesterien teljesített egész hétvégén, és bár rossz taktikát húzott meg, a legnagyobb bajnokok is ilyenekből tanultak. Russell alatt a Williams ennyit tudott tegnap, míg mondhatná az egyszeri rajongó hogy az ismét mákos Hamilton, de az igazán szerencsés az esővel Max volt, aki a kidobós hétvégét hihetetlenül kimaxolta. Végül pedig Bottasnak is összejött a top 5- a tökéletesen működ… Tartsuk fel Verstappent taktika röheje után. Pont Bottas, feltartja, fel tudná? Hagyjuk… Sainz ismét bizonyította, hogy alábecsültük és a sors is visszaadta dobogóját, még ha a győzelemre az esély hamar el is úszott. Dicséretet érdemel még Kimi, aki ismét jól halászott a zavarosban. Míg a Stroll India bagázs továbbra se érdemel Aston nevet. A Stroll gyerek meg pár pofont már nagyon megérdemelné.”

– 8/10

– a nap versenyzője: Norris

– a nap balfékje: az Aston nevet megcsúfolók

– a hétvége pillanata: Hamilton és Norris ölelkezése a leintés után.

Gergely: “Nem akármilyen futamot láthattunk vasárnap délután, nehéz is írni róla néhány mondatban. Lando Norris egy bajnokhoz méltóan kontrollálta a futamot az utolsó körökig, heroikus harcot vívott a pályára zúduló esővel, ám végül elbukott egy hibás döntés miatt – vélhetően ha Hamiltonnal együtt jön be a boxba, ma az ő nevétől lenne hangos a sajtó, nem a 100. győzelmét besöprő brit bajnokaspiránsétól. Max Verstappen kármentése is valószínűleg az F1 újkori történelmének epikus pillanati közé fog tartozni, a holland így minimalizálta a motorcseréje miatti büntetéséből fakadó pontveszteséget, így a bajnokság továbbra is rendkívül kiélezett. Viszont a McLaren feltámadása zavart okozhat a bajnoki összecsapásban, ez lehet talán a döntő momentum ebben az évben.”

– 7/10

– a nap versenyzője: Norris

– a nap balfékje: TV-stáb, nekik köszönhetően ismét a korai Maláj nagydíjakon érezhettük magunkat

– a hétvége pillanata: Norris küzdelme az elemekkel az utolsó körökben

Andris: “Számomra nem kérdés, h ez volt az év (eddigi) versenye, ahogy az sem, hogy még sokáig hivatkozási alapként fogom emlegetni. Ha valaki azt mondja, erre Szocsiban kerül sor, hülyének nézem. De a szombati öt, majd a vasárnapi tíz percnyi időjárásváltozás megcsinálta a hétvegénket. A futamon szinte nem volt pillanat, amikor ne lehetett volna izgulni valamiért/valakiért, volt dráma, volt kiemelkedő teljesitmény, voltak hatalmas meglepetések, azt hiszem, ezt már idén irtam, de: klasszik jó futam. Öröm látni, hogy a McLaren és Norris egyértelműen megérkezett! Ennyi verseny után a 2 pontos különbség meg szinte hihetetlen – ahogy az egész szezon az.”

– 9/10

– a nap versenyzője: Norris

– a nap balfékje: A TVs rendezők

– a hétvége pillanata: Russellt túl komolyan veszi a csapata az időmérőn, mikor a slickek előkészítését kéri

A 2021-es futamok értékelése az F1-Zóna szerkesztői szerint:

  1. Emilia Romagnia Nagydíj – 9,25/10
  2. Orosz Nagydíj – 8,50/10
  3. Magyar Nagydíj – 8,33/10
  4. Bahreini Nagydíj – 7,86/10
  5. Francia Nagydíj – 7,00/10
  6. Azerbajdzsáni Nagydíj – 6,58/10
  7. Osztrák Nagydíj – 6,29/10
  8. Olasz Nagydíj – 6,10/10
  9. Spanyol Nagydíj – 5,40/10
  10. Brit Nagydíj – 5,00/10
  11. Portugál Nagydíj – 4,70/10
  12. Holland Nagydíj – 2,90/10
  13. Stájer Nagydíj – 2,86/10
  14. Monacoi Nagydíj – 2,00/10

Értékelés nélkül: Belga Nagydíj

A szezon eddigi értékelése: 5,91/10

Mindössze, ha valaki az utolsó 5 körre csatlakozott a futam megtekintésére, akkor is az év legizgalmasabb versenyét láthatta (A kép forrása: Formula-1 Hivatalos Twitter oldala)

Válogatás olvasói kommentekből

K. Edit: “Először is gratulálok Lewisnak. 10/8 Már tegnaptól izgalmas volt a hétvége, köszönhetően a sok hibáknak és a végén az esőnek. Túl sokan, túl sokat hibáztak.A lúzer: StrollA nap jelenete: Leclerc rajtjaA nap versenyzője :Hamilton 💯#De , Max, Alonso, Norris sőt Gasly is 👏t érdemel.”

R. Zoltán: “Szerintem év legjobb Orosz futama volt főleg az utolsó 5 kor volt legjobb Verstappen nagyot mentett 2.helyel 2 pont hátránya van de azt tudjuk ha nem jön az eső akkor más eredményt látunk az biztos mert akkor Verstappen 7.lett volna míg Hamilton P2, hát nagy vesztese az egyértelmű hogy Pérez meg Norris volt aki nagyot nyert az meg Bottas volt, 10/10 volt számomra….! 🙏😉

K. Gábor: “Szerintem Noris volt a nap vesztese és nyertese is nem tudom hogy úszta meg ezt a helyzetet amit magának köszönhet, de Hamilton szárazon csapata oda 2x, Lando meg nagyot küzdött saját döntésének köszönhetően, de behozta pontszerző helyre még így is egészben.”

H. Péter: “Kifejezetten izgalmas verseny volt, az eső a végén már inkább csak ráadás. 😊 10-es skálán 9-es értékelés, a szokásos Hamilton győzelem miatt. (Elképesztő szerencséje volt ismét, de legalább kivételesen nem az FIA segítette győzelemhez.) Nálam a nap versenyzője (Norris lehetett volna, így inkább) Verstappen, aki mentette a menthetőt, és végre neki is volt szerencséje. A nap lúzere így sajnos Norris lett (különben Bottas lett volna).”

M. András: “Stratégiailag jól döntött a csapat, Norris volt túl makacs, már 1-2 körrel előtte cserélnie kellett volna, de legalább így egy életre megtanulta a leckét remélem 🙂 Összejön neki hamarosan a győzelem, mert már nagyon kijárna Neki 🙂

O. Mihály: “A nap versenyzője csak egy lehet: Hamilton 100. Komolyan: ha összerakjuk VETTEL, ALONSO, VERSTAPPEN győzelmeinek számát, úgy hárman együtt verik kettővel Sir Lewist. A vb címekkel meg összetettben is kapnak.”

Címlapkép forrása: Reuters Pictures Formula-1 Hivatalos Twitter oldala

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.