A háromszoros-bajnok Scott McLaughlin idén teljes szezont futott az IndyCar-ban, ahol elnyerte az év újonca címet. Az új-zélandi azonban nem szakította meg kapcsolatát a korábbi munkáltatójával, a DJR Racinggel, sőt eredeti tervek szerint szeretett volna Will Davison váltótársaként rajthoz állni a híres-neves Bathurst 1000 mérföldes versenyen.
Nos, mint oly sok mindennek ebben a bajnokságban, a beutazási korlátozások McLaughlin számára is gátat szabtak. Az IndyCar miatt az Egyesült Államokban székelő versenyző nem fog tudni eljutni a Mount Panorama a Covid-19 egyre komolyabb terjedése miatt szabott határzáron.
A DJR már közölte is, hogy kivel fog együtt versenyezni Will Davison: a létező legpraktikusabb megoldást választották, hiszen Will testvére, Alex Davison ül be a Ford Mustangba a regnáló bajnok helyett.
Alex 2020-ban egy majdnem teljes évet húzott le a Team Sydney alakulatánál, idén május óta pedig tartalék pilótai szerepkört lát el a DJR-nál. A testvérpáros nem először fog közösen nekifutni az ezer mérföldes versenynek, korábbról már van egy negyedik helyük is.
A csapat másik versenyzője, Anton De Pasquale az eredeti tervek szerint Tony D’Albertoval indul majd decemberben.
🔐 in, Tony D'Alberto will partner up with Anton De Pasquale in the No. 11 Shell V-Power Ford Mustang and Alex Davison will partner up with brother Will in the No. 17 Shell V-Power Ford Mustang at the Repco Bathurst 1000 #RepcoSChttps://t.co/nEgmoNanux
— Shell V-Power Racing (@ShellVPowerRT) October 5, 2021
Másik hír, hogy az idény végén visszavonuló Jamie Whincup a Seven Networknak bejelentette, hogy kedvese, Samantha Pollock gyermeket vár a a hétszeres Supercars bajnoktól. A tervek szerint február közepén érkezik a baba, pont a Newcastle-ben rendezendő 2022-es szezonnyitó előtt. Whincup ugyan versenyezni már nem fog, de a pelenkázás mellett a Triple Eight csapatának vezetése is az ő vállát nyomja majd.
Important to be fast out the gate. #bunintheoven pic.twitter.com/LKwGlT8EGY
— Jamie Whincup (@jamiewhincup) October 6, 2021
Címlapkép forrása: Speedcafe.com