Lassan a végéhez ér a DTM új érájának első szezonja, a norisringi évzáróra pedig négy bajnokesélyessel érkezünk, tehát az utolsó forduló is bőven tartogat még számunkra izgalmakat! A cikkben a négy kihívó reális esélyeiről olvashattok, egyben megpróbáljuk röviden áttekinteni a szezonjaikat is.
Arról már tegnap beszámoltunk, hogy egy “sztárváltónk” is lesz a norisringi szezonzárón, hiszen az utolsó hétvégén kap végre lehetőséget Nick Cassidy a Red Bulltól. Az érzéseim pedig picit vegyesek emiatt, hiszen nem tudok nem örülni az új-zélandi érkezésének, de más részről picit sajnálom Albont, aki szerintem egy nagyon korrekt szezont futott, aminek nem tehet pontot a végére. E téren pedig az sem utolsó szempont, hogy a sportautókkal egy ideje nem versenyző Cassidy mennyire tudja majd segíteni honfitársát Lawsont, aki egyértelműen a favorit a szezonzáró előtt!
A négy versenyző bemutatását azonban nem vele kezdjük, hanem fordított sorrendben, a legesélytelenebbtől haladunk a favorit felé!
Pontszámban a következőképpen állnak:
versenyző | pontszám |
Liam Lawson | 206 |
Kelvin van der Linde | 192 |
Maximilian Götz | 180 |
Marco Wittmann | 165 |
Marco Wittmann, a matematikai esélyes:
A fent már említett cikkünkben olvashattatok róla, hogy a BMW és a széria vezetése picit “összebalhézott” a BoP változás miatt. A bajor márka autóit kvázi hazavágta a turbónyomás vesztés, és az újabb 0.024 bar amennyivel kevesebb áll majd rendelkezésükre a Norisringen nagyjából érthetetlen. Wittmann előnye lenne, hogy a négyes közül neki van messze a legtöbb tapasztalat az utcai pályán (Lawson sosem versenyzett itt, Götz utoljára 5 éve a DTM-ben, míg KVL csak nevelőszériákban), de kérdés, hogy az ekkora teljesítményhiány tükrében mit várhat a hétvégétől.
A kétszeres-bajnok szezonját átfutva, az első két forduló inkább a tapogatózásról szólt neki, azonban minden versenyen pontot tudott szerezni a múlt hétvégéig, ez is volt igazi erőssége 2021-ben. Az áttörést Zolder hozta el számára, ahol pole-ból rajtolva nyerte meg a második versenyt. A belga fordulót követően minden hétvégén szerzett legalább egy dobogót, igazán erős pedig a Red Bull Ringen szerzett, második futamos pole-jától arrafelé volt. Azt a versenyt ugyan elvesztette Lawsonnal szemben, de utána Assenben visszavágott, és két második rajtkockából egy győzelmet és egy harmadik pozíciót szerzett. Aztán jött a fekete leves Hockenheimben…
A nullázós hétvége után Wittmann hátránya 41 pont Lawsonnal szemben, tehát nagy csoda kellene, hogy még a második futamra életben tartsa matematikai esélyeit. Egy fordulóban maximum 56 pont gyűjthető, és mivel a BMW motorerőben sem lesz a csúcson, túl sok értelme nincs is számolgatni a lehetőségeket. Wittmann számára az a lényeg, hogy a vasárnap délelőtti időmérő után 25 ponton belül legyen Lawsonhoz képest, tehát összesen 16 egységet kell hoznia a másfél nap alatt az új-zélandi listavezetőn. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Lawson nem lehet ötödiknél jobb a szombati futamot (úgy, hogy az időmérős pontokkal nem számoltam egyelőre). Nem utolsó sorban pedig van der Linden is kell legalább 3 pontot hoznia Wittmannak vasárnapig, hogy esélyes maradjon a második verseny előtt.
Túl sok segítsége pedig nem lesz a németnek, hiszen csapattársa nincs, márkatársai (Sheldon van der Linde és Timo Glock) nagyon peches szezont futnak. SVL hatszor kiesett az elmúlt hét versenyen, Glocknál pedig a tempó sem igazán volt meg idén.
Maxi Götz, a “sötét ló”:
Tegyük a szívünkre a kezünk: a Mercedes pilótáját tekintettük a legkevesebben reális esélyesnek a négyesből, aztán annyira stabil szezont futott, hogy 26 pont hátrányból várja a szezonzárót!
Csupán egyetlen futamon nem szerzett pontot (szombaton a Lausitzringen), amit vasárnap rögtön egy győzelemmel feledtetett. Tény, hogy azóta sem aratott több diadalt, de nem kevesebb mint hét alkalommal állt idén dobogóra (fizikailag hatszor, de asseni negyedik helye dobogót ért a beugró Bortolotti második helye miatt). Egy másik szemszögből nézve pedig ő a legstabilabb idén, hiszen a zolderi második futam óta egy versenyt sem zárt a hatodiknál rosszabb helyen! Az akárhogy is nézzük, egy 9 futamos sorozat, 5 dobogóval!
A 26 pontos hátrány azonban mégiscsak sok, pláne Lawson idei formáját látva… Neki mondjuk elég egyetlen pontot hoznia szombaton az új-zélandin, hogy vasárnapra is életben tartsa esélyeit, de az édes kevés lesz ahhoz, hogy bajnok lehessen! Cserébe neki van messze a legtöbb segítője, hiszen a Mercedes hét autós flottája tiszteletet parancsoló (nem csoda, hogy simán behúzták a gyártói címet), a hét pilóta közül pedig senki sem ügyetlen. Itt most nem arra célzok, hogy mondjuk Dev Gore, Sophia Flörsch vagy Esmee Hawkey rossz versenyző lenne, de egyértelműen nekik megy a leggyengébben az idei mezőny teljes szezont futó pilótái közül, és egyikük sem a Mercedes pilótája.
Oh, by the way. We wanted to congratulate @MercedesAMG for winning the Manufacturers' Championship! But #Instadown made it fairly impossible. Here it is: Well done, guys 👋#DTMsavestheday #WeLoveDTM #FeelTheRoat #DTM #DTM2021 pic.twitter.com/NpF68NP4pJ
— DTM (@DTM) October 4, 2021
Kelvin van der Linde, a “kétélű penge”:
A dél-afrikai GT3-as ász több alkalommal is vezette idén a tabellát, de Lawsonhoz hasonlóan a szerencse nem állt mindig az ő oldalán. Négy győzelmet szerzett, ami a csúcs idén, de közben csak egyetlen további alkalommal állt dobogóra. Nagyjából ez is mutatja, hogy miért van 14 ponttal az új-zélandi Red Bull-junior mögött, hiszen győzelmei mellett negyedik hely volt a legjobbja az illető hétvégékén, közben Lawson háromszor is dupla dobogóval zárt egy fordulót. A monzai szezonnyitó volt a legjobb hétvégéje, míg igazán rossz fordulója nem volt egy sem, de amint már írtam, egy helyszínen belül mindkét versenyből sosem tudta a maximumot kihozni. Öt pole-pozíciójával egyértelműen ő volt az időmérők ura idén, ez pedig nagy haszára válhat a Norisringen is.
Bár négy (plusz a beugró di Grassi) márkatársa van idén, reális segítséget csak Rockenfellertől vagy Müllertől válhat, hiszen a többiek tempója nem igazán számottevő. A 14 pontos hátránya azt jelenti, hogy a vasárnapi időmérő végéig nem veszíthet újabb 12 egységet Lawsonnal szemben, de szombaton elég számára az új-zélandi előtt végeznie (persze minél több hellyel), hogy vasárnap reálisan számolhassa esélyeit!
Liam Lawson, a favorit:
A még mindig csak 19 éves új-zélandi volt az idei DTM szezon legnagyobb meglepetése! Azt senki sem vonta kétségbe, hogy a GT3-as technikával a Föld-Hold távolságot ötször leveresenyző KVL bajnoki esélyes lesz, míg Götz várható tempója terén sem volt túl sok kérdés. Közben itt volt a Red Bull-juniorja, aki vállára nem kis teher került a dupla F2-DTM programmal, pláne ilyen fiatalon. Ugyan egy szériával arrébb elég peches szezont fut, a 2021-es DTM eredményei magukért beszélnek! A Red Bull Ringen rommáverte a mezőnyt, mindkét versenyt megnyerve, Monzában behúzta a szezonnyitót, illetve Assenben és a Lausitzringen is 2-2 második helyért kapott pontokat. Ha mondjuk nem üti ki Arjun Maini az első zolderi futamon, és nem nulláz a Nürburgringen, gyanúsan már Hockenheimben megszerezte volna a címet!
A Norisringen viszont egy szem kört nem versenyzett korábban, annak ellenére, hogy 2018-ban második volt a Német F4-es bajnokságban, de a széria nem látogatott az utcai pályára. Ez a tény, és az, hogy stabil csapattársát, Albont is elveszíti az utolsó fordulóra, kérdés, hogy mennyire lesz negatív hatással hétvégéjére. Természetesen nem azt mondom, hogy Cassidyt meg kellene tanítani vezetni, sőt simán lehet, hogy azonnal élmenő lesz, csak nem hogy a pályát nem ismeri, de még az autóval sem teljesített egy kört sem versenykörülmények között. Persze az sem lehet egy utolsó szempont, hogy a Red Bull számára ez szerződés-beli kötelezettség az új-zélandival szemben, de ne legyenek illúzióink, ha Albon matematikailag esélyes maradt volna az utolsó fordulóra, biztosan őt látjuk a hétvégén versenyezni!
— DTM (@DTM) October 4, 2021
📺 A hétvége programja elég egyszerű, és nagyjából a megszokott időpontokat követi. Mindkét nap 11 után rendezik az időmérőt, majd a futamokra 13:30-tól kerül sor. Szokásosan a sorozat hivatalos YouTube csatornáján, és a Digi Sporton nézhetitek élőben!
2 válasz