Lawson – van der Linde első sor a szezon utolsó előtti időmérőjén!

Alakul a tökéletes végjáték? Nagyon úgy néz ki, hiszen a bajnoki cím két fő várományosa, Liam Lawson és Kelvin van der Linde kvalifikáltak az első sorba a Norisringen szombat délelőtt!

A Red Bull új-zélandi fenegyereke semmit sem bíz a véletlenre, hiszen annak ellenére, hogy a tegnapi edzéseken vezetett először a pályán, majdnem két tizedes előnnyel megszerezte a pole-pozíciót, és az ezzel járó 3 pontot a fő rivális KVL előtt. Azt már felvetettük a napokban, hogy vajon mennyire volt jó ötlet Nick Cassidyt pont a szezonzárón beültetni a másik Red Bull/AF Corse Ferrariba, azonban a DTM-ben tapasztalatlanabb kiwi is hamar ráérzett a tempóra, és a nyolcadik helyre kvalifikált, a “Mercedes armada” mögé. Ugyanis a Lawson-KVL kettős mögötti 5 helyet lefoglalta a Mercedes. Közülük leggyorsabb az utóbbi versenyeken igencsak inspiráltan versenyző Lucas Auer volt, azonban “démonjai” ezúttal sem kerülték el, hiszen ismét a jó öreg Arjun Maini rajtol majd az osztrák mellől, a negyedik pozícióból. A bajnoki cím harmadik esélyese, Maxi Götz lett az ötödik, Phillip Ellis és Dani Juncadella előtt, arra pedig kíváncsi leszek, hogy milyen hamar szólnak rá Auerékre, hogy “engedjék útjára” a németet a rajtot követően- már ha nem tudja erőből megoldani ezt.

Az ABT Sportsline csapattal tegnap hosszabbító Kelvin van der Linde annál kevesebb segítségre számíthat, hiszen a máspdik legjobb audis Nico Müller csupán 9. lett a mai időmérőn, míg csapattársai Rocky és di Grassi a 12-13. helyekről rajtolnak majd, ami a brazil számára egyértelmű előrelépés.

Az újabb BoP változás által súlytott BMW-k sajnos oda is kvalifikáltak, ahová a legtöbben várták őket. Timo Glock és Sheldon van der Linde a 16-17. helyekről rajtolnak, míg szegény Marco Wittmann csupán Dev Gore-t tudta megverni és az utolsó előtti (19.) rajtkocka miatt gyanúsan már ma elveszíti – amúgy is csak matematikai – esélyeit a címre.

A rajtrács, a vizuális típusoknak:
Versenyzőmodell
Liam LawsonFerrari
Kelvin van der LindeAudi
Lucas AuerMercedes
Arjun MainiMercedes
Maximilian GötzMercedes
Phillip EllisMercedes
Daniel JuncadellaMercedes
Nick CassidyFerrari
Nico MüllerAudi
Esteban MuthLamborghini
Vincent AbrilMercedes
Mike RockenfellerAudi
Lucas di GrassiAudi
Maximilian BuhkMercedes
Sophia FlörschAudi
Timo GlockBMW
Sheldon van der LindeBMW
Esmee HawkeyLamborghini
Marco WittmannBMW
Dev GoreAudi

A futam a szokásos időben, déli fél kettőkor rajtol majd és a széria hivatalos YouTube csatornáján, illetve a Digi Sporton nézhető.

Címlapkép: Thomas Pakusch/XPB Images
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

2 válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.