A zseni újonc, a tapasztalt pusztító és a csendes gyilkos háborújának utolsó órájára került sor vasárnap. A harctérként egy igazi idődoboz szolgált, a feszültség mindvégig ott motoszkált. Egy hely, ahol egykoron nem versenyautók morajló zúgása törte meg a csendet, hanem Wermacht gyalogosok lépteinek szilárdsága jellemezte az elfeledett rendet. Ahol egykoron szólt a Führer szónoklata, most a rajongókat döbbentette el a végső verseny fondorlata. A Zeppelinfeld platz ezúttal is egy háborút ígért, méghozzá a DTM bajnoki címért.
Úgy érkeztünk meg a Norisringre, hogy matematikailag még négyen voltak esélyesek a bajnoki cím megszerzésére, de a turbónyomás szabályozás és a kedvezőtlen BoP miatt Marco Wittmannt gyakorlatilag ki is húzhattuk erről a listáról.
Kelvin van der Linde (innentől csak KVL) idei remeklése nem nevezhető meglepetésnek, hiszen a dél-afrikai megjárta majdhogynem a világ össze GT-sorozatot, kezdve az ADAC GT Masters-től, egészen Blancpain GT-szériákig. Ha valakinek kapóra jött a GT3-as kategóriára váltás, akkor az ő. Kiegyensúlyozottság és kellő precizitás jellemezte az eddigi idényét, a legtöbb helyzetből tényleg kihozta a maximumot, a bajnokság feléig nem volt olyan helyszín ahol ne állt volna dobogóra. A szezonvégi megingása Assenben kezdődött, ahol a nyújtott taktika áldozatául esett, majd Hockenheimben kezdődő frusztráltsága eredményeképpen ütközött legfőbb riválisával.
Liam Lawson egy biztató, ám később egyre pechesebbé váló F2-es debütálás után ugrott fejest az új kihívásba, hiszen korábban csak minimális tapasztalattal rendelkezett a GT autózásról (Új-Zélandon tavaly novemberben ülhetett be Andrew Waite váltótársaként a Track Tec Racing Audi R8-asába egyik kedvenc pályáján, a Highlands Motorsport Parkban). Bemutatkozása több, mint sikeresnek nevezhető, hiszen rögtön első versenyét megnyerte, amihez sokban hozzájárult persze a mögötte álló AF Corse profizmusa és a Ferrari 488 kedvező BoP-ja. Ettől függetlenül Lawson nagyon konstans szezont hozott le és ha Arjun Maini nem üti ki Zolderben, vagy nem veszíti el a fejét a Nürburgringen egy defektet követően, akkor lehet, nem erről a fináléról beszélnénk most.
Maximilian Götz is rendelkezett korábbról kellő rutinnal, hiszen 2014-ben Blancpain bajnok lett, arról nem is beszélve, hogy a DTM-ben lehúzott korábban két szezont. A Mercedes versenyzője kevésbé vezetett látványosan, inkább igyekezett profitálni ellenfelei hibájából, de végig ott loholt az élboly nyakán, ezzel rengeteg értékes pontot bezsákolva. Ráadásul ő nyerte a szombati versenyt is, ezzel életben tartva az esélyeit vasárnapra.
A botrányos verseny napjára, amelynek rögtön az első kör, első kanyarja hozott egy meghatározó fordulatot. Az időmérőn Lawson megtette, amit megkövetelt a becsület, de KVL ismét oda került mellé az első sorba, mögöttük a beugró Nick Cassidy segíthette ferraris csapattársát. A Kiwi Corse csapaton belüli dinamikája kiválónak tűnt, ezt láthattuk egész hétvégén, Cassidy is nagyon elismerően és segítőkészen viszonyult honfitársához. Az egyes féktávon Lawson amennyire csak tudott befelé húzódott, emlékezett a szombatra, amikor KVL beszúrta mellé az utolsó pillanatba az Audit, ezzel majdnem kiforgatva az új-zélandit. Cassidy jött a külső ívről, hogy mély féktávot véve KVL mellé kerülhessen, hogy Lawson kanyarcsúcsponton való lassítása révén az audis mellé kerülhessen.
Ám ekkor jött a mindenki által ismert kanyar levágós bevetődés, amellyel kitolta a két Ferrarit, ezzel elvéve az esélyüket. KVL ugyan azt csinálta, mint egy nappal korábban. Tudtában kellett, hogy legyen, miszerint abban a kanyarban ez a taktika nem működik. Tehát vagy emlékezet kieséssel küszködött, vagy hülye vagy pedig szándékosan eltervezett manőverről beszélünk. Szerintem a dolog szándékosságát nem is nagyon lehet vitatni, mondjon bárki ellent ennek, KVL érezte, hogy tempóban nem tud felérni Lawson szintjére és Cassidy-vel is meggyűlt volna a baja. Nem maradt más fegyvere, mint a sportszerűtlenség. Az pedig, hogy mindezt hagyták neki és 5! másodperccel kiszúrták a szemünket, EZ EGYSZERŰEN NEVETSÉGES! A WTCR-ben és a TCR Eu hétvégi fordulóján is sorra szórták a 30 másodperceket ehhez képest mérföldekkel kisebb és jellegtelenebb galibákért. Itt meg, ahol önös érdekből tönkre teszel két vetélytársad versenyét, ezzel ráadásul egy bajnoki esélyestől elvéve a maradék sanszot is, ez 5 másodpercet ért. Nem akarok összeesküvés elméletekbe belemenni, hogy lefizetés vagy egyéb nem ismert érdekek állnának a dolog hátterében, de szerencsére a sors ezúttal is az emberi döntések fölé helyezkedett.
Egy defekt képében lecsapott a karma és a Törvényfiának igazsága érvényesült. Lawson nem adta fel a versenyt és a sérült kormányművel valahogy elevickélt sok-sok kör hátrányban a célig. De akárhányszor elment mellette KVL, mindig ott lebegett a lelki szemei előtt a kérdés: vajon bírja-e idegekkel, vajon rá rántja egy gyors mozdulattal autót? Egy óceánnyival és sok ezer kilométernyivel arrébb, a Charlotte Motorspeedway Roval-ján Chase Elliot és Kevin Harvick ütköztek egymással, jobban mondva utóbbi falba nyomta a nem éppen kedvenc riválisát. A helyzet hasonló, hiszen itt meg a Rájátszásban való továbbjutásért ment a csata, a tét komoly. Elliot autóját „helyrehozták” a boxban és tudta folytatni a versenyt és mit mondtak neki a rádión? Intézd el Harvickot! Erre ő közölte, hogy kézben tartja a dolgot. A nagy találkozás ugyan elmaradt, de Harvick talán pont a mögötte megjelenő Elliot miatt fékezte el magát és falba állva egyenlített a sors. Azért hoztam fel ezt a példát, hogy a szabadságáról híres USA-ban senki nem lázongott volna azért, ha Elliot bosszút áll és megtorolja a kilökést.
Persze ez Európa, azon belül is a precízségről híres Németország. Azonban Lawson is megtehette volna nem egyszer, hogy egy mozdulattal parkoló pályára állítja az Audikat és akkor KVL csak annyit tudott volna mondani fájdalmában, hogy: Au, dik!
Úgy hogy már csupán a kontrolláltságáért és elszántságáért is nálam Lawson az erkölcsi bajnok.
Aztán beszéljünk még kicsit a Mercedes-armadáról, akik jó katona módjára kövezték ki Götz útját a dobogó legfelső fokáig, nem szégyellve félre állítani mindenkit és önmagukat is az útból. Pedig Cassidy ott loholt még, átgázolva a mezőnyön, de végül darabokra tépték a Ferrarit, feláldozva ezzel Philip Ellis dobogóját. De ez csupán egy apró áldozat volt a háború megnyeréséhez. Auer 13 másodpercet és egy győzelmet adott fel márkatársa címéért, ezzel a csapatutasítások leggerinctelenebb és leglátványosabb módját prezentálva a már amúgy is felbolydult közönségnek.
Német pilóta győzött, német márkával, német hazában, egy ikonikus német történelmi helyen. Vajon lehetett volna-e más forgatókönyv? Vajon létezhet-e ennél szebb reklám a DTM számára?
Götz persze nem hibáztatható, ő hozta amit kellett, elvégezte a feladatát, mégis most ő az egyik szégyenfoltja, a Hamis bajnoka a bajnokságnak. Véleményem szerint egyedül az idő döntheti el, hogy miként fogunk emlékezni erre a versenyre: a zseni újonc hanyatlása, a tapasztalt pusztító kálváriája avagy a csendes gyilkos szerencsés révbeérése révén.
A Mercedes pedig örülhet: Megtették, mit megkövetelt a haza, meg még annál többet is, ez volt az igazi megváltás – erre még talán a Führer szelleme is emelné a kezét a dobogóval szembeni tribünről.
Címlapkép forrása: Saját készítés/Grand Prix Zóna
