🇫🇷 WTCR: Yvan Muller hazai pályán pole-t szerzett, míg Michelisz 3. lett az időmérőn!

Szünet nélkül folytatódik a Túraautó-világkupa szezonja, a mindenki számára ismeretlen Pau-Arnos pályán. Az aszfaltcsíkot Ádám kollégám úgy jellemezte, hogy „valahol Oulton Park és a Barber Motorsport Park kereszteződése”: a környezet nagyon szép, de gyanúsan nem várhatunk körömlerágós versenyzést holnap, hiszen nagyon szűk a vonalvezetés. Az időmérőt pedig a hazai pályán versenyző – és a mezőnyből majdnem egyedüliként korábban itt járó – Yvan Muller nyerte meg!

Jordi Gené visszatérésével (a spanyol kihagyta a múlt hétvégi cseh fordulót), de Petr Fulín hiányával ugyanúgy 20 autós mezőny vágott neki az időmérőnek, mint Mostban. Kompenzációs súlyok szintjén annyi változott egy héttel ezelőtthöz képest, hogy a Cuprák nehezebbek (+20 kg), míg a Hondák könnyebbek (-10 kg) lettek.

A Q1-et Muller unokaöccse, Ehrlacher húzta be, de éppen csak megverte a Hyundai flottáját, hiszen Michelisz Norbi 7 század hátránnyal lett második, őt pedig Vernay és Tarquini követte 2-2 tized lemaradásban. A Hondáknak mindenképpen jót tett a súlyveszteség, hiszen Guerrieri és Girolami az 5-7. helyeken zárták az első etapot, közöttük egy Urrutiával. A továbbjutók között még ott volt a másik két Lynk&Co (8-9. Muller-Björk sorrendben), valamint Vervisch, Monteiro és Berthon. Magyar szempontból tehát csak Norbi sikerének örülhettünk, hiszen a Gené-Boldizs-Tassi-Azcona négyes csak azért nem zárta az utolsó helyeken a kvalifikációt, mert Gilles Magnus a sóderben végezte és nem tudott mért kört futni. Az utolsó Zengő Cuprával pedig Huff is csak Coronelt tudta megverni, és a 14. helyen zárta az időmérőt.

Magnus számára nem tartott túl sokáig az időmérő.

A Q2 Norbi szempontjából copy-paste eredmény hozott, hiszen ugyanúgy egy minimális különbséggel végzett egy francia riválisa mögött, csak ezúttal a márkatárs Vernay volt a “hunyó”. Kettőjükön kívül csak Lynk&Co-k jutottak be a Q3-ba, Ehrlacher-Muller-Urrutia sorrendben. Az időmérő szorosságát jól mutatta, hogy az ötödik Urrutia is két tizeden belül végzett Vernay Q2-t nyerő köréhez képest. Mögöttük ismét a két hondás argentin végzett, ismét GuerrieriGirolami sorrendben, míg a fordított rajtrácsos futam első sorát a Vervisch-Björk duó szerezte meg.

Vernay a Q3-ban is majdnem az előző etapban látott, ezredre azonos különbséggel végzett Norbi előtt, de ezúttal mindkettőjüket legyőzte Muller. A négyszeres világbajnok francia első pole-ját szerezte ezzel 2019 Makaó óta, és lett a hatodik különböző győztes az eddigi hat időmérőn 2021-ben! Urrutia és Erhlacher nem tudtak valami jó kört futni és Norbiéktól is jó mádodpercet kapva zárták a 4-5. helyen a kvalifikációt.

Az időmérő részletes eredményeit >> itt << megtalájátok, etapokra bontva.

A holnapi első futam délelőtt tízkor keződik, míg a második negyed egytől lesz nézhető az Eurosport 2-n.

Címlapkép: Tamara Aller
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.