Sajtóértesülések szerint a Petronas nem újítja szerződését a Mercedesszel, a német istálló pedig a Forma-1 új globális partnerével, az Aramco olajvállalattal lép szövetségre!
A kifejezetten a szponzori szerződésekre szakosodott decalspotters.com értesülései szerint a Petronas az idei szezon végén megszakítja 11 év óta tartó együttműködését a Mercedes csapatával. A malajziai állami olajtársaság a Mercedes F1-be gyári csapatként való 2010-es visszatérése óta a csapat partnere, a csapat sikere a hibrid érában nagyban köszönhető a Petronas kenőanyagainak és olajkészítményeinek, melyeket az évek során szinte tökéletesre fejlesztettek a malajziai gyárban.
A koronavírus azonban a Petronasnál is éreztette hatását. Az olajtársaság súlyos veszteségeket könyvelhetett el a járvány ideje alatt, 2020 óta az alacsonyabb olajárak és a csökkenő kereslet miatt többmillió dolláros bevételkiesés érte a céget. Ezek fényében nem meglepő, hogy azonnali költségcsökkentő intézkedéseket hajtanak végre, melynek részeként a Forma-1-ből is távoznak, fő támogató nélkül hagyva a Mercedest.
Az elmúlt hét év sikercsapata sem tétovázott azonban sokáig, sőt a hírek szerint már meg is van az új főszponzoruk, amely pedig egy másik állami olajvállalat! A szaúd-arábiai Aramco 2020 elején lett a Forma-1 globális partnere, egyes hírek szerint 450 millió dollárról szóló szerződést kötöttek, melynek keretein belül három nagydíj, valamint az F1 hivatalos esport-szériájának névadó főszponzora lettek.

A Decalspotters úgy tudja, az Aramco már eredetileg is a Mercedesszel szeretett volna egyezségre jutni, amit azonban a Petronas nem nézett jó szemmel és ők is tárgyalásokat kezdtek a Forma-1-gyel a globális partnerséget illetően. Amennyiben az egyezség létrejött volna, akkor már tavaly óta az Aramco lenne a Mercedes főszponzora, a szaúdi cég logói helyett pedig a Petronas cégjelzése díszelegne a pályákon. A Mercedes azonban végül úgy döntött, hosszabbít a Petronasszal, az Aramco pedig így az F1-gyel írt alá szerződést.
Itt azonban még nincs vége a történetnek, képbe jön ugyanis a Mercedes másik főtámogatója és F1-es csapatának társtulajdonosa, az INEOS. A cég 2019-ben ugyanis nagyszabású megállapodást kötött az Aramcóval, melynek keretein belül komoly pénzeket fektettek Szaúd-Arábia szerte három gyár létesítésébe. A rossz nyelvek szerint a Mercedes Aramcóval állítólagosan megkötött szerződése is nagy mértékben az INEOS-nak tudható be.