🇫🇷 WTCR: Vervisch az idei első duplázó

Fréderic Vervisch nyerte a Túraautó-világkupa franciaországi hétvégéjének első futamát, amely sajnos egy meglehetősen lapos, ingerszegény verseny volt. A belga pilóta ezzel a szezon során az első olyan versenyzővé lépett elő, aki egynél több futamot tudott megnyerni, megszakítva az eddig tartó “tíz verseny, tíz különböző győztes” sorozatot.

Hogy őszinte legyek, nagyon meg kellene erőltetnem magam, hogy egy korrekt összefoglalót írjak az első pau-arnos-i futamról. Az első három helyről a fordított rajtrács okán a Vervisch – Björk – Tarquini trió rajtolhatott és meg is őrizték pozícióikat nem csak a rajtot követően, hanem gyakorlatilag a teljes versenyen át. Mögöttük a két Honda helyet cserélt, Guerrieri – Girolami sorrendben jött a két argentin, majd a 6. helyig zárkózott fel Michelisz Norbi, nyomában márkatársával, a bajnoki címért küzdő Vernay-vel.

Az időmérő edzést megnyerő, és ebből adódóan a második futamot pole-ból kezdő Yvan Muller figyelmetlen volt és a rajtot követően ütközött egy másik autóval. A francia pilóta nem tudta folytatni a versenyt, de visszahozta a boxba a Lynk&Co-t, a szerelők így helyre tudták pofozni a gépet anélkül, hogy ez bármi problémát jelentene a második futamra. Monteiro ugyancsak pórul járt, ő Ehrlacher-vel ütközött és a falban végezte. Komolyabban nem sérült meg a Honda, de ahhoz elég volt, hogy ne tudja folytatni a versenyt a portugál.

Ezt követően az egyetlen, említésre méltó esemény gyakorlatilag az volt, amikor Michelisz Norbi csapatutasításra maga elé engedte Vernay-t, másról nem igazán tudok beszámolni a futammal kapcsolatban.

Az első futam részletes eredményei [kép forrása: fiawtcr.com]

A második futam közvetítése délben kezdődik az Eurosport 2-n!

Címlapkép forrása: fiawtcr.com
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.