A Petronas 2025-ig biztosan a Mercedes partnere marad

Nem bizonyultak igaznak a sajtóban a napokban megjelent híresztelések: a malajziai állami olajtársaság megújította hosszú távú szerződését a Mercedes csapatával!

A napokban mi is beszámoltunk azokról a sajtóértesülésekről, melyek szerint a Petronas nem újítja meg ez év végén lejáró szerződését a Mercedesszel, a német istálló pedig már meg is találta leendő új partnerét a Forma-1 globális partnere, az Aramco személyében. A Mercedes F1-es csapata és a Petronas hétfőn közös közleményben reagált a megjelent híresztelésekre, melyben megerősítették, hogy a jelenleg aktuális szerződésük értelmében 2025-ig partnerségben állnak és nem is áll szándékukban ezt az együttműködést megszakítani.

„A Mercedes és a Petronas 2010 óta állnak egy mindkét fél számára gazdaságilag előnyös partnerségben. Tavaly újra több évre meghosszabbítottuk a szerződésünket, és büszkék vagyunk arra, hogy a továbbiakban is együtt nyújthatunk a határokat feszegető teljesítményt” – olvasható a kommünikében.

A malajziai állami olajtársaság a Mercedes F1-be gyári csapatként való 2010-es visszatérése óta a csapat partnere, a csapat sikere a hibrid érában nagyban köszönhető a Petronas kenőanyagainak és olajkészítményeinek, melyeket az évek során szinte tökéletesre fejlesztettek a malajziai gyárban.

Címlapkép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.