Bejelentette a Chip Ganassi Racing, hogy a 2022-es szezonban már két Cadillac DPi-t indítanak az IMSA sportautó-bajnokságban. Renger van der Zande marad a csapatnál, mellé pedig három új pilóta érkezik.
Annak ellenére, hogy a CGR ügyvezető igazgatója, Mike Hull korábban azt mondta, nem valószínű, hogy jövőre két autót indítanak, végül mégis ez a forgatóköny valósult meg. A holland Renger van der Zande – aki már idén is a csapat versenyzője, és kulcsszerepet játszott az öt dobogós helyezés, köztük a belle isle-i győzelem megszerzésében – marad a csapatnál, mellé pedig a le mans-i és daytonai 24 órás győztes Sébastien Bourdais, a kétszeres le mans-i győztes, WEC bajnok, IMSA GT-bajnok, Porsche-szuperkupa bajnok Earl Bamber, valamint a korábbi GP3-as bajnok, le mans-i kategóriagyőztes Alex Lynn érkeznek.
Pályafutása korábbi részében Bourdais versenyzett már Chip Ganassi csapatában. A francia 2016-os le mans-i kategóriagyőzelmét a Ford színeiben érte el, mely gépek versenyeztetéséért akkoriban Ganassiék feleltek, egy évvel később pedig ugyancsak a Ford Chip Ganassi Racing színeiben szerzett kategóriagyőzelmet Daytonában. Bourdais és Bamber egyébként augusztusban már részt is vettek egy privát teszten a csapattal a Road Americán, míg Lynn ezt követően próbálhatja ki először a Cadillac DPi-t.
Super excited to rejoin @CGRTeams with @Cadillac and great teammates @Rengervdz @earlbamber and @alexlynnracing . Can't wait to get 2022 started!
— Sébastien Bourdais (@BourdaisOnTrack) October 19, 2021
Felmerültek egyébként olyan hírek is, hogy a Chip Ganassi Racing már a Petit Le Mans-on bevetné a második Cadillacet, ez azonban többek között amiatt sem fog megvalósulni, hogy Bourdais-t az idei szezonban még a JDC-Miller Motorsporthoz köti szerződés az endurance fordulókra.