A német pilóta a Haasnál versenyez, a Ferrari támogatásának köszönhetően pedig az Alfa Romeóval is közeli kapcsolatban áll. Most egy újabb nevet írhat fel a teljesítményét figyelemmel kísérő csapatok listájára.
Mick Schumacher a 2018-as szezonban megnyerte a Formula-3–as Európa-bajnokságot, tavaly pedig a Formula-2 összetett bajnoka lett. Ezt követően mutatkozott be idén a Forma-1–ben, és noha a mezőny toronymagasan leggyengébb autójával sok esélye eddig nem volt a bizonyításra, orosz csapattársánál, Nikita Mazepinnél így is tartósan gyorsabb tud lenni. A páros jövőre is változatlan felállással a Haasnál fog versenyezni, a távolabbi jövőjük azonban még kérdéses.
„Azt kell mondjam, hogy Mick szenzációs munkát végez idén! Ez az első éve a Forma-1–ben, de ahogy kezeli a dolgokat, ahogy hozzááll a csapatához, és persze ahogy maga mögé tudja állítani őket, az valami brilliáns” – áradozott a Williams ügyvezetője, Jost Capito a német RTL-nek.
„Rajta tartom a szememet. Mick egy remek srác, és megérdemelne egy olyan autót, amivel futamokat tud nyerni. Biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb ez megtörténik, ha pedig egy Williamsszel tenné mindezt, az igazán fantasztikus lenne” – tette hozzá.