Szigorú döntéseket hozott az ausztrál kormány, amelyek a jövő évi melbourne-i futamot is érinthetik.
Szinte felrobbantotta a nemzetközi sportsajtót a világelső teniszező, Novak Djokovic, aki egy szerb lapnak adott interjújában bejelentette, hogy nem hajlandó nyilvánosságra hozni, hogy rendelkezik-e koronavírus elleni védőoltással. Erre az Ausztráliában érvényben lévő beutazási szabályok miatt lenne szükség, ugyanis az állami bevándorlási hivatal minisztere, Alex Hawke a napokban megerősítette, hogy kizárólag olyan személyek léphetnek be a szigetország területére, akik legalább két oltást megkaptak. Ez alól a sportolók sem képeznek kivételt, így amennyiben Djokovic nem közli a szükséges információkat, úgy részt sem vehet az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
„A kormány döntése értelmében mindenkinek két védőoltással kell rendelkeznie, aki Ausztráliába belép. Ez egy általános szabály, mindenkire vonatkozik, nem csak a teniszezőkre. Hogy van-e valami üzenetem Djokovic Úr számára? Az, hogy kettő alkalommal be kell, hogy legyen oltva – de ezt nem csak rá vonatkozik, hanem mindenkire, aki az országunkba akar jönni” – mondta Hawke az ABC rádió műsorában.
A Blic című szerb lap megszólaltatta Djokovicot is, aki elmondta, hogy ha a hatóságok nem enyhítenek a szabályokon, akkor nem fogja megvédeni címét Melbourne-ben.
„A dolgok úgy állnak, ahogy; jelenleg nem tudom, hogy elutazok-e Melbourne-be. Nem szeretném elmondani, hogy be vagyok-e oltva, mert úgy gondolom, hogy ez teljes mértékben az én magánügyem, és csak egy szükségtelen kérdezősködés. Az emberek már túl messzire mentek, egyesek nagyon sokmindent megengednek maguknak és ítélkeznek mások felett. Bármit is mondasz (igen, nem, talán, majd elgondolkodom rajta, stb.), csak kihasználnak” – fogalmazott.

Az Ausztráliában érvényben lévő szabályok a jövő évi futamot is érinthetik, ugyanis elképzelhető, hogy az F1-es mezőnyből sem mindenki kapott vakcinát, bár az érvényben lévő korlátozások és a sok utazás miatt mi ezt nem tartjuk valószínűnek.
„Nem hiszem, hogy egy beoltatlan teniszező vízumot kaphatna, vagy ha mégis, akkor hetekre karanténba kell vonulnia. Nem gondolom, hogy bármely teniszjátékos, golfozó, vagy akár Forma-1–es pilóta vízumot kaphat. Természetesen előfordulhat, hogy tévedek, ebben az esetben a szövetségi kormány majd megadja a szükséges tájékoztatást. A vírust nem érdekli, hogy hányadik vagy a világranglistán, vagy hogy hány Grand Slamet nyertél. Teljesen lényegtelen. Védőoltást kell kapnod, hogy te is biztonságban legyél, és az embertársaid is” – idézi Victoria-állam elnökét, Daniel Andrewst a The Guardian.