Moto3: Garcia nem vesz részt a hétvégi nagydíjon, érkeznek viszont beugrók!

Nem tud rajthoz állni a bajnokesélyes, többen is bemutatkoznak.

Három verseny van még hátra az idei Gyorsasági motoros Világbajnokságból, aminek Moto3-as kategóriájában matematikailag még hárman esélyesek a bajnoki cím megszerzésére.

Illetve már csak ketten, hiszen Sergio Garcia a bejelentésével gyakorlatilag kiírta magát a bajnoki küzdelemből.

A tizennyolc éves spanyol még az előző forduló szabadedzésén bukott, aminek következtében vérömlenyt találtak a veséjében, így idő előtt feladta a hétvégét a COTA-n.

Garcia a hét elején vett részt egy CT-vizsgálaton, de az eredmények továbbra sem mutattak tökéletes javulást így az orvosok nem engedélyezték az Aspar csapat motorosának az indulást.

Mivel 50 pont a hátránya jelenleg a listavezető Pedro Acostával szemben, így a most hétvégi versenyen a Red Bull KTM Ajo motorosának elegendő csupán egy pontot szereznie ahhoz, hogy Garcia kiessen a bajnoki küzdelemből. Erre pedig lássuk be, igencsak nagy az esély.

Az Aspar csapat időközben bejelentette, hogy a Red Bull Rookies Cup idei bajnokát, a kolumbiai David Alonso-t ültetik fel a GasGas motor nyergébe, ezzel bemutatkozást biztosítva a világbajnokságon.

Szintén a COTA-n történtek következményeket nem indul Dennis Öncü, akit tömegbaleset okozása miatt eltiltottak a soron következő két versenyről. Helyére a Tech3-nél eredetileg jövőre debütáló Daniel Holgado kerül, aki már Barcelónában futhatott egy versenyt, ráadásul egy bajnoki pontot már be is zsebelt.

A Honda Team Asia-nál szabadkártyásként debütál az indonéz Mario Aji, aki beugró társaihoz hasonlóan szintén a KTM és a Red Bull közös utánpótlás bajnokságában versenyzett idén, neki azonban lényegesen szerényebbek az eredményei.

Címlapkép forrása: MotoGP hivatalos Twitter oldala

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.