A legendává válás útján: Ash Sutton háromszoros BTCC bajnok!

Vasárnap 27 évesen szerezte meg harmadik címet Ash Sutton, aki egyértelmű favoritként várta az idényzárót. Az elmúlt néhány szezonzáró izgalmai elmaradtak, Ash pedig már a középső futamon bajnok lett, ennek ellenére bőven van amit kivesézni ebben a cikkben! A címvédő amúgy arról beszélt a futamok után, hogy egyértelmű célja a legtöbb BTCC cím megszerzése. Ez amúgy egy teljesen reális elvárás, hiszen 27 évesen már három arany van a neve mellett, míg riválisa, a rekordot (4 cím) Andy Rousse-szal együtt tartó Colin Turkington ennyi idősen szerezte meg első címét.

Az időmérőt uralta a Honda, kisajátítva az első két rajtsort, ami már késő vígasz volt a csak matematikai esélyes Josh Cook számára. A reális címesélyesek közül a tabellát vezető Sutton végzett a legjobb, hatodik pozícióban (a csapattárs és esetleges védő Moffattel maga mögött), tehát nagyon jó úton halad a cím felé. Turkington nyolcadik lett az időmérőn, míg Jake Hill csupán 11., Tom Ingram pedig 13., tehát utóbbi duó feltehetett mindent egy lapra, hiszen nem volt veszíteni valójuk.

Az időmérő folytatása: Cook és a Hondák dominálták az első futamot!

Amint a felvezetőben már említettem, valahogy nem ez a három verseny hozza majd a megváltást a széria számára. Nem csak szezonzárós, hanem átlag BTCC futamos mércével is közepesre sikerült a hétvége. Ugyan a pole-ból Senna Proctor jól rajtolt el, csapattársa Cook hamar bevágott mellé a Druids-ban, és Senna nem is erőszakoskodta túl a helyzetet, a csapatnak dolgozva. Mögöttük egy darabig tudta tartani a 3-4. helyet a két Dynamics Honda, Rowbottom azonban Dan Lloyd “áldozata lett”. Az élmezőnyben kb. ennyi történt a teljes versenyen. Cook a nehéz autóval ugyan nem tudott ellépni a Proctor-Shedden duótól, de csapattársa megfelelő falnak bizonyult a háromszoros bajnok Flash-el szemben, mögöttük pedig Lloyd befutott a kényelmes negyedik helyen, az utóbbi hétvégéken nagyon feljavuló Vauxhall Astrával.

Rowbo ötödik lett, míg bajnoki szempontból Sutton uralta az eseményeket, hiszen hatodik helyen látta meg a kockás zászlót, egy hellyel megverve Turkingtont. Mivel a nehéz autókkal küzdő Hill és Ingram csak a 12-13. pozícióért kapott pontokat, egyedül Turkington maradt Sutton kihívója a második versenyre!

A kimondottan lapos versenyt Andy Neate sóderbe csúszása állította meg egy kis időre- Zoli haverom pedig pont abban a kanyarban nézte a versenyt, tehát még segíthetett is a nem éppen közönségkedvenc pilóta kertmászásában. Itt egy zárójelben meg kell jegyeznünk, hogy az utóbbi években népharagot gyakran kiváltó, ötvenhez közelítő Neate bejelentette, hogy szezon végén visszavonul! A hír rengeteg pozitív érzelmet váltott ki belőlem, de inkább nem leszek egy szemét f*sz ismét, és objektív maradok. 😁

A futam pontszerzői:

🏆Cook🥈Proctor🥉Shedden-Lloyd-Rowbottom-Sutton-Turkington-Moffat-Chilton-Jackson-Oliphant-Hill-Ingram-Morgan-Smiley

Cook duplázott a második versenyen, Sutton pedig háromszoros bajnok lett!

Ugyan a második futam kicsit több eseményt szolgáltatott, inkább ezúttal is az első két kör drámái maradtak meg. A rajt még sima volt, azonban a Druids ismét nem volt kegyes Senna Proctorral, akit éppen csak megpöckölt a mögötte jövő Dan Lloyd, a hondás pedig a következő pillanatban már a sóderbe ragadva találta autóját…

A kakaskodás a középmezőnyben volt az igazi, ahol a megcsúszó Oliphant-Jackson kettős hazavágta saját, és a fordulók óta hihetetlenül peches Adam Morgan versenyét, egyben az anyagi kár is jelentős volt mindhárom autónál. Az adok-kapokban Chris Smiley is érintett volt. Először még úgy tűnt, hogy a Hyundai versenyző gond nélkül folytathatja a versenyt- nos pár kör múlva ő is a boxban fejezte be futamát.

A verseny egy elég hosszú biztonsági autós fázis miatt szünetelt, majd később Nicolas Hamilton és Andy Neate kakaskodása, madj kiesése miatt ismét megszakadt. Josh Cook ennek sokat köszönhetett, hiszen a maximális ballasztot cipelő Hondával meg tudta védeni első helyét, és idei ötödik győzelmét szerezte meg Lloyd, és az ismét harmadik Shedden előtt!

Közben Turkington mindent megpróbált, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit, Suttont és Rowbot is megelőzve. A negyedik hely azonban nem volt elég hozzá, hiszen Sutton ismét befutott a kényelmes hatodik pozícióban, megszerezve harmadik BTCC címét! Az érzelmek ezt követően nagyon utolérték a 27 éves versenyzőt, a dobogón pedig rendkívül pozitív volt látni, hogy a győztes Cook mennyire őszintén gratulál a címvédőnek! Győzelmével Cook amúgy átlépte idei diadalok számában Suttont, a friss bajnok viszont az utolsó futamon visszavágott. Az infinitis le is nyilatkozta a cím megszerzését követően, hogy az évzáró versenyre a régi Sutton tér vissza- amit maximálisan be is tartott!

A második verseny pontszerzői:

🏆Cook🥈Lloyd🥉Shedden-Turkington-Rowbottom-Sutton-Butcher-Chilton-Jelley-Hill-Goff-Ingram-Smelt-Osborne-Boardley

Sutton egy domináns győzelemmel mutatta meg, hogy miért is lett háromszoros bajnok!

A fordított rajtrácsos, utolsó versenyre a Chilton-Jelley duót sorsolták az első sorba. A korábbi WTCC élmenő végigszenvedte az idei szezont a hátsókerék-hajtású BMW-vel, és a szezonzáróra ért végre oda, ahol lenni szeretett volna a teljes évben. A kettős azonban nem tudta túl sokáig megtartani a futam vezetését, a rövidebbet pedig Jelley húzta, aki kisodródása után a mezőny végére csúszott. A WSR amúgy sem zárt jó versenyt, hiszen az első körben Turkington belekeveredett az adok-kapokba, és a sérült BMW-vel idén először kellett feladnia egy futamot. Ennek ellenére a BMW elegendő pontot gyűjtött a szezonban, hogy megszerezzék a gyártói címet 2021-ben!

A győzelemért Sutton harcolt meg az igencsak inspirált Rowbottommel, a futam elején pedig Josh Cook is nagyon oda tette magát, a továbbra is maximális ballasztot cipelő Hondával. Ugyan Cook végül nem tudott a dobogóért harcolni, hiszen megelőzte a könnyű autókkal hajrázó Ingram-Hill duó, de ötödik helye így is elismerésre méltó teljesítmény volt egy kimondottan jó hétvége végén. Végül pedig mindössze 3 ponttal maradt le az összetett második helyről Turkington mögött.

Közben a Jack Mitchell kicsúszását követő biztonsági autós fázis után Sutton ellógott az élen, teljesen lezárva magáról Rowbot, bezsebelve 24. BTCC győzelmét, megkoronázva a bajnoki címet.

Rowbottom mögött a könnyű Hyundaial ismét száguldó Ingram megszerezte 50. BTCC dobogóját, tökéletesen zárva első szezonját az ExcelR8 Motorsport versenyzőjeként. Ez a futam végre a középmezőnyben is nagyon szép csatákat hozott, az év utolsó versenyeire pedig Jack Goff is újra magára talált, nagyon csatázva Sheddennel a hetedik helyért. A Cupra első BTCC szezonja ennek ellenére vegyes érzelmekkel zárult.

Az utolsó verseny pontszerzői:

🏆Sutton🥈Rowbottom🥉Ingram-Hill-Cook-Chilton-Shedden-Goff-Butcher-Plato-Jackson-Smiley-Lloyd- Taylor-Smith- Oliphant

Mivel a beszámoló már így is elég hosszúra sikeredett, a szezon részletes kielemzésébe nem akarok most belemenni. Pláne írott formában nem, hiszen Ádámmal készítettünk erről egy podcast adást, amit a következő napokban teszünk közzé!

Az viszont említésre méltó, hogy gyanúsan a “klasszikus BTCC” érájának utolsó szezonját láthattuk, hiszen a hibrid technológiára váltás és a kompenzációs súlyok eltörlése komoly változásokat hoz majd 2022-re. Pilótafronton sem tudunk még túl sokat a következő évről, hiszen egyelőre csak Árón Taylor-Smith rendelkezik érvényes szerződéssel jövőre. Sutton, Ingram és Hill maradása igencsak valószínűnek tűnik jelenlegi csapataiknál, de egyelőre ne ugorjunk ennyire előre, hiszen az uborkaszezon eseményeiről még bőven fogok írni a közeljövőben!

A bajnoki első tíz helyezett az évad végén:

versenyzőcsapat/modellpontszám
Ashley Sutton🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿Laser Tools Racing/Infiniti357
Colin Turkington🇬🇧**West Surrey Racing/BMW306
Josh Cook🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿BTC Racing/Honda303
Tom Ingram🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿ExcelR8 Motorsport/Hyundai300
Jake Hill🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿Motorbase/MB Motorsport/Ford295
Gordon Shedden🏴󠁧󠁢󠁳󠁣󠁴󠁿Team Dynamics/Honda251
Rory Butcher🏴󠁧󠁢󠁳󠁣󠁴󠁿Speedworks Motorsport/Toyota247
Aiden Moffat🏴󠁧󠁢󠁳󠁣󠁴󠁿Laser Tools Racing/Infiniti 230
Daniel Rowbottom🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿Team Dynamics/Honda 222
Senna Proctor🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿BTC Racing/Honda 206*
*Proctor kihagyta a szezonnyitó fordulót; **Turkington észak-ír, viszont olyan zászló nincs az emojik között
Címlapkép forrása: a BTCC hivatalos Facebook oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.