Kellemes szombati programnak ígérkezett a WEC bahreini 6 órás versenye, végül azonban némi hiányérzet maradt bennem, ugyanis bár voltak látványos párharcok, a győzelemért a négyből egy kategóriában sem volt nagyobb küzdelem.
A top kategóriáról, vagyis a Hypercarról nagyon sokat nem tudok írni. Az első rajtsorból kezdő Toyoták eleinte még szorongatták egymást, később azonban tempó és gumikímélés terén is egyértelműen megmutatkozott a 7-es autó fölénye, Kamui Kobayashi végül több mint 51 másodperces előnnyel szelte át a célvonalat márka- és honfitársa, Kazuki Nakajima előtt. A két japán autóra az Alpine semmiféle veszélyt nem tudott jelenteni, és bár a 36-os egység egy ideig szívósan tartotta a 15-20 másodperc körüli különbséget, hosszú távon a rövidebb etapok miatt lemaradt és végül körhátrányban fejezte be a futamot a francia egylet.
Az eredményeknek köszönhetően a Conway – Kobayashi – López trió a szezonzáró előtt 15 pontos előnnyel vezet összetettben a Buemi – Nakajima – Hartley egység előtt, egyben pedig bebiztosították a csapat-bajnoki címet. A Toyota Gazoo Racing története során negyedszer, zsinórban harmadszor szerezte meg a WEC legjobb csapatának járó elismerést.
World champions with a perfect 1-2! Our #7 wins from #8. 🍾🏆#GoHyper #ToyotaGAZOORacing #6HBahrain pic.twitter.com/zwA4aF2inv
— TOYOTA GAZOO Racing WEC (@TGR_WEC) October 30, 2021
Folytassuk az LMGTE Pro kategóriával, ahol szintén nem volt sok kérdés. A két AF Corse Ferrari egyetlen pillanatra sem tudott veszélyt jelenteni a Porschékra, a két német autó szinte az egész versenyen egymás sarkában loholt, a kockás zászló végül a 92-es gépet intette le elsőként. Kévin Estre és Neel Jani idei harmadik győzelmüket aratták, ezzel egyetlen pontra zárkóztak összetettben az 51-es Ferrari legénysége mögé, a gyártók értékelésében pedig át is vették a vezetést! James Calado és Alessandro Pier Guidi 35 másodperces lemaradással végeztek a 3. helyen, míg a másik Ferrari további bő fél perc hátránnyal jött be a 4. helyen.
LMGTE Am-ban is a futam utolsó szakaszaiban élesedett ki igazán a küzdelem, amikor a vezető 33-as TF Sport Aston Martinra elkezdett felzárkózni a 77-es Dempsey-Proton és az 56-os Project 1 Porsche. Felipe Fraga végül nem tört meg a nyomás alatt és behozta az első helyen az Astont, és miután az összetett értékelést vezető AF Corse trió csak 5. lett, előnyük 15 ponttal csökkent. Matthew Campbell behozta a 2. helyre a 77-es autót, Matteo Cairoli pedig a Project 1 idei második dobogóját biztosította be. A pole-pozícióból rajtoló 60-as Iron Lynx Ferrari esélyei hamar elszálltak, miután Rino Mastronardi ütközött Francesco Castellaccival.
#WEC – YES‼️ 1-2 victory for the No. 92 and No. 91 #911RSR @FIAWEC #6HBahrain. This means, #Porsche is back in the lead in manufacturer's championship. Congratulations to @ProtonRacing and @Project1_93. Both #PorscheCustomerRacing teams finished on the GTE-Am class podium pic.twitter.com/W9BBfk4J1K
— Porsche Motorsport (@PorscheRaces) October 30, 2021
A legnagyobb izgalmakat szokás szerint az LMP2-es kategória hozta, ahol egy élvezetes csata bontakozott ki. Robin Frijns a 7. helyről rajtolva viszonylag hamar az élre röpítette a WRT Orecát, nemsokára azonban ellenállásba ütköztek a 22-es United Autosports Oreca által, illetve a pocsék kezdést követően a 28-as JOTA Oreca is viszonylag időben felzárkózott. A pole-pozíció megszerzését követően Sean Gelael már a rajtnál visszaesett ötödiknek, majd később meg is pördült, a második óra végére azonban már ismét meccsben volt az egység. Stoffel Vandoorne és Tom Blomqvist elcsípték a 2. helyet, a WRT győzelmét viszont már ők sem tudták veszélyeztetni, míg António Félix da Costa az utolsó fél órában győzte le Filipe Albuqerque-t a dobogóért. A győztes egység tagjai Robin Frijns, Ferdinand Habsburg és Charles Milesi, akik ezzel összetettben is az élre álltak.
Ötödikként futott be, ezzel megnyerte a Pro/Am értékelést a Racing Team Nederland, a felállást Giedo van der Garde, Job van Uitert és Frits van Eerd alkották.

Részletes végeredmény, leggyorsabb körök, a bajnokságok állása, és még sok-sok érdekes adat >> itt << !