A jövő héten a valenciai Ricardo Tormo versenypályán tesztel az FIA F3-as mezőny. Ma közzétették a hivatalos nevezési listát, lássuk tehát, hogy kik ülnek autóba a háromnapos gyakorláson!
Mindenekelőtt magáról a tesztről… A tíz csapat hétfőn, kedden és szerdán gurulhat pályára Valenciában, a három nap során összesen 18 óra pályaidő áll majd a rendelkezésükre. A gumik közül kizárólag a kemény keveréket lehet majd alkalmazi, amiből autónként nyolc szettet használhatnak el a három nap során az istállók.
Trident
Kezdjük a bajnokcsapattal! Az olasz istállónál egyik idei pilóta sem tér vissza (és más csapatoknál is csak egyiküket lelhetjük fel – de erről később), helyettük két új szerzeménnyel és egy teljesen újonccal próbálkoznak. Utóbbi a Formula Regional European Championsip by Alpine [a cikk során a továbbiakban: FREC] idei 4. helyezettje, a barbadosi Zane Maloney lesz, aki idén egy futamgyőzelmet és további hat dobogós helyezést szerzett az ACI Sport felügyelete alatt álló sorozatban, két évvel ezelőtt pedig bajnok volt a Brit Formula-4-ben.
Maloney mellé két, egyéves tapasztalattal rendelkező fiatal érkezik. Egyikük a Red Bull junior Jonny Edgar, aki finoman szólva sem remekelt idén a Carlin színeiben, a másik pedig az immár kétéves tapasztalattal rendelkező cseh Román Staněk. Róla bár azt beszélték, hogy már idén a Formula-2-ben versenyezhet, ehhez képest úgy tűnik, hogy még egy évet marad az F3-ban. A teljesítményét elnézve ez teljesen érthető.
Prema Powerteam
Jövőre egyértelműen a bajnoki cím visszahódítása lesz a cél az olasz sztárcsapat számára, akik ennek megfelelő ambícióval vágnak majd neki a szezonnak. Bajnokként Dennis Hauger természetesen nem futhat még egy évet (nem is akar, már korábban bejelentették, hogy az F2-ben indul jövőre), Arthur Leclerc nagyon sok hibát vétett idén, Oliver Caldwell pedig középszerűnek is csak jóindulattal nevezhető – ennek fényében nem meglepő, hogy a teszten csak a Ferrari támogatását élvező Leclerc kap lehetőséget, és ő is csak egy napot.
A monacói pilóta hétfőn vezetheti a piros versenyautót, a másik két napra azonban átadja járgányát az észt Paul Aronnak. Némileg meglepő, hogy a köztudottan a Ferrarival szoros kapcsolatot ápoló csapat egy Mercedes juniornak ad lehetőséget, bár elnézve, hogy idén a Red Bull nevelés Hauger a Premával nyert F3-as bajnoki címet, és az F2-ben is egy Alpine akadémistával menetelnek, talán nem is kell annyira csodálkozni. Aron egyébként Maloney-hoz hasonlóan a FREC-ben ment idén (pont a Premával), Mugellóban mindkét versenyt megnyerte, összetettben 3. lett. Aron egyébként a Formula Scoutnak elmondta, a célja a teszten nem az, hogy egy körön gyors legyen, hanem hogy minél többet tanuljon és megértse az autó működését. Abszolút profi hozzáállás!
A Premánál futhat a háromnapos teszten Jak Crawford. Az amerikait személy szerint a Red Bull akadémia egyik legígéretesebb tagjának tartom, ezt bizonyította tavaly a Német Formula-4-ben és idén az Euroformula Openben is, az F3-as bemutatkozóév azonban összességében nem a legjobban sikerült. Crawford egyébként várhatóan a következő idényben is a Premánál fog futni, a Formula Scout értesülései szerint ő fogja megkapni a távozó bajnok, Hauger ülését.
A harmadik autót a brit Oliver Bearman kapja, aki idén elsöprő fölénnyel lett az Olasz Formula-4 bajnoka, emellett a német bajnokságot is vezeti, óriási tehetségről beszélünk tehát. Persze ez még csak egy teszt, így nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, de óriási nagy szám lenne, ha versenyülést is kapna a mezőny egyik legjobb csapatától.
New names and known talent to share duties in Spain
— PREMA (@PREMA_Team) October 31, 2021
📰: PREMA Racing announces line-up for Valencia FIA F3 test ↘️https://t.co/FemKxQvaic pic.twitter.com/fbr37RWqKz
ART Grand Prix
Hatalmas világszenzációt jelentett, amikor a kis híján tragikus kimenetelű spái balesetet követően Juan-Manuel Correa idén visszatért a versenyzéshez, az első év azonban nem alakult túl fényesen az ART-vel. Most lesz még három napja bizonyítani, hogy megérdemel még egy évet.
Számomra őszintén szólva már az is meglepetés volt, hogy a Formula-Renault Európa-kupa ART-vel történő megnyerése után Victor Martins nem rögtön ennél a csapatnál ejtette meg F3-as debütálását, jövőre azonban úgy tűnik, újra összejön a házasság, hiszen a teszten megkapja az egyik autót. Teljesítményét és képességeit elnézve nyugodtan lehetne már az F2-ben is, de ha azt tekintjük, hogy mennyire telített a Formula-2-es mezőny és az Alpine akadémia, talán nem jár rosszul még egy F3-as évvel.
A harmadik autóban egy újonc, a FREC bajnoki címét majdnem 70 pontos előnnyel megnyerő Grégoire Saucy fog ülni.
2021 #FRECA season in the books: Saucy champion, ART Grand Prix Vice Champion 🏆🏁 https://t.co/RwZAOVi4zf pic.twitter.com/5DJN7MESPz
— ART Grand Prix (@ARTGP) October 31, 2021
MP Motorsport
A Martins-hez hasonlóan remek bemutatkozóévet teljesítő Caio Collet marad a holland istállónál a tesztre is, csakúgy, mint Tijmen van der Helm. Neki ellenben nem a legjobban alakult a 2021-es idény, mindössze egy 13. hely volt a legjobbja, gyanúsan nem ő lesz a következő Verstappen (helyette nagyon szívesen megnéztem volna egy másik hollandot, Kas Haverkortot, ő azonban egyelőre nem kap tesztlehetőséget).
A csapat újonca Franco Colapinto lesz. Az argentin a FREC-ben az összetett 6. helyén végzett az MP Motorsporttal, emellett megpróbálkozott a hosszú távú versenyzéssel is, az Ázsiai Le Mans-szériában például bronzérmet szerzett.
Charouz Racing System
A Charouz lesz az egyetlen csapat, amelyik a teszten nem vet be egyetlen újoncot sem, hanem más csapatoktól szereznek meg versenyzőket. Ennek megfelelően túlságosan sok időt és helyet nem szeretnék itt lefoglalni, hiszen Lorenzo Colombóról, Oliver Rasmussenről és Tóth Lászlóról valószínűleg mindenki hallott már, aki aktívan követi az F3-at.
Hitech Grand Prix
Folytassuk a mezőny fő Red Bull-neveldéjével, hiszen idén két ifjú bikás, Jak Crawford és Ayumu Iwasa is itt tekerte a kormányt. Crawfordról fentebb már ejtettem szót, míg Iwasa egyik csapattól sem kap lehetőséget ezen a teszten, ami utalhat arra, hogy jövőre fellép az F2-be.
Idén év közben ugrott be a Jenzer Motorsporthoz Johnathan Hoggard, és elég gyorsan felvette a ritmust, többször is pontot szerzett, és az egykörös tempója is abszolút rendben volt újonc létére. Mindezeket tekintve nem meglepő, hogy érdeklődik iránta egy erősebb csapat.
P6 and our best finish of the year. A good way to round out the season.
— Johnathan Hoggard (@j_hoggard33) September 26, 2021
Thanks to the team for all their hard work. pic.twitter.com/EXQcUabCg4
Évek óta a Carlin színeiben versenyez Kaylen Frederick, az F3-as bemutatkozóév sikertelensége után viszont lehetett rá számítani, hogy esetleg megpróbálkozik egy másik csapatnál a korábbi brit nemzeti bajnok. Ez a csapat végül a Hitech lesz, jó kérdés, hogy a versenyszezonban is igényt tartanak-e majd a szolgálataira. Az amerikai F3-as debütéve nem volt kifejezetten szerencsés és erős sem, ugyanis noha szerzett pontot, az nem kifejezetten az ő érdeme volt, és a Spielbergben összeszedett csuklótörés is az ő hibája volt. Nagyot kell villantania a teszten.
Én magam személyesen nagyra tartom Isack Hadjart, amit bizonyít a Francia Formula-4-ben tavaly szerzett bronzérme, illetve az idei összetett 5. helyezése a FREC-ben, amivel az év újonca is lett. A francia a Hitech-től kap lehetőséget a teszten, és a Formula Scout értesülései szerint a jövő évben is megkapja az autót, amelyen ráadásul már a Red Bull logói is díszelegni fognak.
Campos Racing
Tóth Laciról és Lorenzo Colombóról fentebb már volt szó, Amaury Cordeel számára viszont úgy tűnik, véget ér az F3-as kaland. A szériában tapasztalatokkal rendelkezőket Hunter Yeany fogja képviselni a teszten, az amerikai ugyebár idén év közben ugrott be a Charouzhoz, és bár a világot nem váltotta meg, azért akadt néhány emlékezetes pillanata.
Pepe Martiról, a csapat egyik újoncáról én magam sem tudok túl sokat. A Driverdb szerint az Arab Formula-4-ben ment idén, ahol egy győzelemmel az összetett 7. helyén végzett, semmi extra tehát. David Vidalestől ellenben sokat vártam idén a FREC-ben, őszintén szólva a szezon előtt őt jósoltam a leendő bajnoknak. Ennek megfelelően győzelemmel kezdett Imolában, ezt követően viszont jött a hullámvölgy, amiből év végéig nem is tudott kilábalni. A Campos egyértelműen nem az a csapat lehet, ahol megválthatja a világot, de ugródeszkának jó lesz.
Jenzer Motorsport
Nem sikerült megUgrania a szintet idén a román versenyzőnek, semmi komolyat nem tudott letenni az asztalra Filip Ugran, ennek ellenére még a tesztre is maradhat a Jenzernél. Két abszolút újonc érkezik mellé, méghozzá az oroszlánkörmeit idén az Euroformula Openben meg(nem)villantó maláj Nazim Azman, valamint a brazil Roberto Faria. Pepe Marti mellett ő a másik erről a listáról, akiről jóformán semmit nem tudok, de az internet nevű fantasztikus találmánynak hála hamar megállapíthatjuk, hogy 5. lett idén a Brit Formula-3-ban (illetve hivatalosan már GB3 Championshipben), előtte pedig két szezont lehúzott a nemzeti Formula-4-es bajnokságban is, közepes eredményekkel.
Carlin
Átlagos, középszerű pilóta Ido Cohen, nem igazán produkált erős eredményeket idén sem, ennek ellenére a teszten még maradhat a Carlinnal. Hozzá csatlakozik majd a GB3 Championship bajnoka, Zak O’Sullivan, valamint Brad Benavides. A spanyol pilóta idén a FREC-ben futott részleges szezont, majd ezt követően váltott az Euroformula Openre. Mindkét szériában beleszürkült a mezőnybe, nem jósolok neki nagy jövőt az együléses versenyzésben.
Van Amersfoort Racing
Zárásként a mezőny újonc csapata, a HWA helyét átvevő Van Amersfoort Racing. A holland istálló korábban olyan pilótákat adott az autósportnak, mint például Laurens Vanthoor, Christijan Albers, Jos és Max Verstappen, de pályafutása korábbi részében versenyzett a VAR-nál Giedo van der Garde, Mick Schumacher, vagy Callum Ilott is.
Ezúttal kissé szerényebb lesz a felhozatal, a háromnapos teszten ugyanis a csapat vezérpilótája az a Jack Doohan lesz, aki idén csapat-bajnoki címhez segítette a Tridentet, egyéniben pedig 2. lett. Ennek fényében némileg meglepő, hogy továbbra is egy F3-as teszten múlatja az időt, bár az lehetséges, hogy a VAR csak mint referenciaképp hívta be az ausztrál pilótát. Nagyon meg lennék lepve, ha jövőre nem a Formula-2-ben látnánk viszont.
Our final race winner of 2021…
— Formula 3 (@FIAFormula3) September 26, 2021
🏆 @jackdoohan33 🏆#F3 #RussianGP pic.twitter.com/ti8eFiE8hK
Mellé csatlakozik majd az a Rafael Villagómez, akinek idén a HWA színeiben egy 13. hely volt a legjobbja, az is egy olyan versenyen, ahol sokan kiestek előle (ezzel alighanem mindent elmondtunk a teljesítményéről), valamint a GB3 Championship idei 4. helyezettje, a japán Reece Ushijima. Villagómez menedzselését egyébként a VAR leendő csapatfőnöke, Tom Claessen által irányított szervezet látja el, szóval ő szinte biztosan a csapat versenyzője lesz a 2022-es szezonban is.