Megváltozhat jövőre a Q2-es gumiszabály

Ross Brawn szerint 2022-től megváltozhat, vagy akár meg is szűnhet az a szabály, amely a topcsapatok autóit még plusz stratégiai előnyhöz is juttatja.

A 2014 óta érvényben lévő szabály szerint az időmérő edzés Q3-as szakaszába bejutó versenyzőknek a futamot azzal a gumiszettel kell megkezdeniük, amellyel a Q2-ben a legjobb idejüket elérték. A szabályt sokan bírálják napjainkban is, ugyanis a topcsapatok versenyzői szinte kivétel nélkül be tudnak jutni az utolsó etapba a közepes keménységű keveréken is, ami stratégiai előnyt jelent számukra a versenyre még azon túlmenően is, hogy eleve jobb az autójuk. A Forma-1 ügyvezető igazgatója, Ross Brawn ma elmondta, napirenden van ennek a szabálynak a megváltoztatása a következő évre.

A jelenlegi Q2-es gumiszabály egyik hátulütője, hogy plusz előnyt ad azok számára, akik amúgy is nagyon gyorsak, ők ugyanis a Q2-ben gyakorlatilag olyan keveréket választanak, amit akarnak. A legtöbbeknek ugyanis muszáj feltenniük a lágy gumit, ha be akarnak jutni a harmadik szakaszba, ez pedig stratégiai hátrányt okoz a futamra. A szabály tehát éppen az ellenkező hatást váltotta ki, mint amire számítottunk, szóval nem gondolnám, hogy simán az eltörlése megoldást jelentene a problémára. Az elkövetkezendő időkben ezen fogunk gondolkodni” – magyarázta a modernkori Forma-1 egyik legnagyobb csodáját véghezvivő korábbi csapatfőnök.

A probléma egyébként a sprintkvalifikációs formátum létrejöttével merült fel ismét. Ezeken a hétvégéken ugyanis a futamra teljesen szabad a gumiválasztás, ami lehetőséget ad olyan stratégiáknak, amiket normál körülmények között nem láthatunk – ilyen volt például, amikor Lewis Hamilton az Olasz Nagydíjat a kemény keveréken kezdte meg.

Címlapkép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.