Lépéshátrányból kezdi az új érát a Williams, a grove-i istálló ugyanis úgy döntött, nem vesz részt az Abu Dhabi Nagydíj után megrendezésre kerülő teszten!
A mezőny a szezonzárót követően Abu Dhabiban marad, hogy fiatal pilótáiknak lehetőséget adjanak. A csapatok között létrejött megállapodás értelmében ekkor egységesen kipróbálják a Pirelli új, 18 inches gumijait, aminek érdekében megváltoztatják az autók felfüggesztéseit, hogy azok igazodjanak a nagyobb méretű kerekekhez. A Williams azonban úgy döntött, hogy csak erre a két napra nem épít külön egy ún. “öszvér” autót, szóval az egész tesztet kihagyják.
„Nem teszünk semmit, sajnos. Nincs alkalmas autónk a teszten való részvételre, így nem is állunk rajthoz. Az én értelmezésem szerint ugyanis csak az átalakított felfüggesztéssel futhatnánk Abu Dhabiban, úgyhogy nem leszünk ott” – jelentette ki Dave Robson, a Williams technikai igazgatója.

Robson hozzátette, döntésüket főként anyagi megfontolásból hozták meg, a csapat szerint ugyanis a teszttel nem nyerhetnének annyi tapasztalatot, ami kompenzálná az autó átalakításával járó plusz költségeket.
„Pontosan számosítani nem tudom, de nyilvánvalóan hátrányban leszünk emiatt a többi csapattal szemben. Tisztában vagyok vele, hogy a teszten való részvétel előnyös lehetne számunkra, de sajnos amikor ez a megállapodás megszületett, akkor nem rendelkeztünk a megfelelő anyagi forrásokkal, hogy át tudjuk alakítani az autót. A döntést, hogy kihagyjuk a tesztet, már régesrég meghoztuk, és változtatni sajnos már nem tudunk rajta. Végülis, mit veszíthetünk? Talán a téli teszteket egy kis lépéshátrányból kezdjük majd, de hiszem, hogy ha az autó megfelelően működik majd, akkor hamar behozhatjuk a lemaradásunkat” – magyarázta.