Eldőlt: David Reynolds nem indul a következő fordulókon Sydney-ben!

Pont került a Reynolds-féle vakcina ügy végére.

Tegnap hozták nyilvánosságra, hogy a Kelly Grove Racing versenyzője a járványügyi szabályozások ellenére nem vette fel a kötelező két oltást és így állt rajthoz a múlt hétvégi fordulón.

Az NSW egészségügyi hatóságai, szorosan együttműködve a Supercars vezetőségével, a Kelly Grove Racinggel és David Reynolds-szal, alaposan megvizsgálták a Reynolds által benyújtott oltási mentességet, és arra a következtetésre jutottak, hogy David nem mentesül az oltás beadása alól.

A 36 éves versenyző időközben felvette az első oltást, azonban a második vakcina beadásáig nem vehet részt versenyhétvégén. Ez azt jelenti, hogy ha minden jól megy, akkor a szezonzárón láthatjuk legközelebben autóban, a Bathurst 1000-es versenyen. Elmondása szerint csalódott, de elfogadja a döntést és a továbbiakban betartja az egészségügyi szabályokat.

Helyére a hosszútávú futamokon évek óta váltótársként szereplő, Luke Youlden fog beülni. Számára ez nagy lehetőség, hiszen szólóban még korábban nem indult a bajnokságban. Mindemellett kiváló felkészülés lehet ez a számára a bathursti versenyre is, főleg, hogy korábban még nem vezethette a Ford Mustangot (előző években még az Erebus színeiben Holdennél indultak).

Címlapkép forrása: v8sleuth.com.au

Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.