Antonio Félix da Costa 2022-ben is marad a DS Techeetah versenyzője

Annak ellenére, hogy korábban úgy volt, hogy a csapat is megszűnik, da Costa ma gyakorlatilag megerősítette, hogy jövőre is marad a DS Techeetah versenyzője!

Mehetnek a kukába a portugál pilóta Forma-1-es debütálásáról szóló pletykák: Antonio Félix da Costa ma Bahreinben elkotyogta, hogy minden bizonnyal 2022-ben is marad a DS Techeetah versenyzője a Formula-E-ben.

„A csapat még nem jelentett be semmit, de úgy gondolom, hogy ez csak egy nagyon rosszul őrzött titok. Nagyon várom már, hogy az egymást követő harmadik évben is ugyanannál a szervezetnél, ugyanazokkal az emberekkel dolgozhatok együtt, hiszen mindig is mondtam, hogy a miénk a Formula-E egyik legjobb csapata. Örülök, hogy visszatérhetek, az előkészületek a megfelelő irányba tartanak. Néhány hét múlva már Valenciában tesztelünk, alig várom!” – idézi a portugál versenyzőt a Motorsport.com.

Da Costa kifejtette véleményét az erőviszonyokkal kapcsolatban is.

„Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy jövőre is a Mercedes lesz az a csapat, akit le kell győzni. Négy autójuk lesz kiváló pilótákkal, Lucas di Grassi csatlakozik a Venturihoz, szóval egyértelműen ők lesznek az etalon. Nagyon erős volt idén a Jaguar, de mint mindig, ott lesz az elején a Nissan és az Envision is. Legalább tizenkét versenyző lesz, akik remekül fognak szerepelni” – fogalmazott.

Címlapkép forrása: DS TECHEETAH hivatalos Twitter oldala
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.