2025-ig meghosszabbították a Kínai Nagydíj szerződését

Noha jövőre sem lesz Kínai Nagydíj, a Forma-1 ma bejelentette, hogy 2025-ig meghosszabbították az esemény promótereivel kötött szerződést és minél hamarabb szeretnének visszatérni a távol-keleti országba.

Kína elsőként 2004-ben rendezett futamot a Shanghai International Circuiten, akkor Rubens Barrichello győzött a Ferrarival. A későbbiekben számos izgalmas és kevésbé izgalmas versenynek adott otthont a pálya, 2005-ben például a Renault itt nyerte meg a konstruktőri világbajnoki címet, öt évvel később pedig minden idők egyik legjobb esőversenyét láthattuk itt, melyen végül Jenson Button diadalmaskodott.

A globális járványhelyzet miatt sajnos sem tavaly, sem idén nem tudták megtartani a Kínai Nagydíjat, és a jövő évi előzetes versenynaptárba sem került be az esemény. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Forma-1 vezetése megfeledkezett volna Shanghai-ról, ma ugyanis bejelentették, hogy 2025-ig meghosszabbították Shanghai szerződését. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy ha 2023-ban vissza tud térni ide a mezőny, akkor a három kimaradt futamot bepótolják, aztán majd kiderül, hogy mi lesz.

„Nagyszerű hírek ezek a kínai szurkolóink számára! Nagyon erős partnerséget ápolunk a Kínai Nagydíj promóterével, a Juss Sportsszal, és nagyon várjuk, hogy tovább folytathassuk hosszú ideje fennálló együttműködésünket. Mindannyian szomorúak vagyunk, hogy a jelenlegi helyzet nem tette lehetővé Kína részvételét a 2022-es naptárban, de azon dolgozunk, hogy amint a körülmények lehetővé teszik, az esemény visszakerüljön a versenynaptárba és szurkolók is részt vehessenek a nagydíjon” – fogalmazott Stefano Domenicali, a Forma-1 vezérigazgatója.

Címlapkép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.