A Mercedesnél nem biztosak abban, hogy Hamilton motorja kihúzza év végéig

Az idei motorszabályok komoly kihívás elé állították a gyártókat, az egész szezont három belsőégésű motorral teljesíteni látszólag megoldhatatlan feladatnak tűnik. Így van ezzel a Mercedes is.

A Mercedes a hibrid korszakban ritkán látott megbízhatósági problémákkal küzd, az utóbbi hetekben a gyári- és több ügyfélcsapatnak is rajtrácsbüntetéssel járó erőforráscseréket kellett meglépnie. Lewis Hamilton autójában a Török Nagydíjon vállalták be a motorcserét, annak érdekében, hogy a brit pilóta kiesés nélkül teljesíteni tudja a hátralévő versenyeket. A legfrissebb hírek szerint azonban ez nem lesz elég, a csapatnál tartanak attól, hogy még egy motorcserét be kell majd vállalniuk.

Hamilton Törökországban már kapott egy extra motort

„Van egy bizonyos probléma az erőforrással, amit meg kell oldani, ebben biztosak vagyunk. Sohasem jó büntetést kapni, manapság ugyanis nagyon nehéz előzni a Forma-1-ben. Valtteri Törökországban domináns tudott lenni, az Egyesült Államokban azonban a forgalom nagyon kibabrált velünk. Úgyhogy a döntést majd később hozzuk meg. Kell nekünk ez a büntetés, vagy nem? Majd meglátjuk. Itt Mexikóban biztosan nem fogunk motort cserélni, és talán már a szezon folyamán sem, ez majd menet közben dől el” – idézi Toto Wolff csapatfőnököt a Motorsport.com.

A Mexikói Nagydíj pénteki szabadedzésein a Red Bull egyértelműen fölényben volt a Mercedeshez képest egy körön és versenytávon egyaránt. Wolff ennek ellenére úgy gondolja, hogy a Honda-motorok a korábbi években látott, magaslati levegőn tapasztalhatő fölénye már nincs meg.

„Imádjuk Mexikót, de az autó teljesítménye terén sohasem volt egy jó helyszín a Mercedes számára. A szabadedzéseken nagyon sokféle beállítást kipróbáltunk, de még mindig nem tűnik úgy, hogy megtaláltuk volna azt a szűk ablakot, amiben az autónk megfelelően működik. De legalább a motorral minden rendben van! Az elmúlt években a Hondának mindig volt itt egy kis előnye, szóval a mostani különbség abszolút rendben van. Számunkra ez a hétvége arról szól, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk, de elnézve Max teljesítményét, ez nem olyan egyszerű” – fogalmazott.

Címlapkép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.