Annak ellenére, hogy nagy csodákat nem vártunk ettől az átépített adriai aszfaltcsíktól, egy meglepően jó első futamot láhattunk. Ahogy Lanti Atyánk is kiemelte, kockázatot kell vállalni az előzéséekhez, de bőven lehet előzni a pályán!
Santiago Urrutia rajtolt a fordított rajtrácsos pole-ból, Esteban Guerrieri mellől a ma délelőtti futamon. Eredetileg pedig Guerrieri jött el jobban a rajt után, de Urrutia egy pimasz manőverrel visszavette a vezetést az első kör végén. Innentől nem is volt túl kérdéses az uruguayi versenyző győzelme, aki idei második diadalát aratta Adriában, és fellépett az összetett második helyre!
Eközben Guerrieri inkább hátrafelé kellett nézzen a nyakán loholó Coronel miatt, míg Michelisz Norbi Yvan Mullerrel szemben védekezett a 4. helyen. A rajt után az Audi másik három versenyzője egymás mögött haladt, beragadva Girolami mögé a 7-9. helyeken, Vervisch-Magnus-Berthon sorrendben. Miután a címre esélyes Versvisch nem tudta átrágni magát az argentinen, bevetették a csapatjátékot (Magnust maga elé engedte Vervisch), hogy valaki el tudja-e kapni Girolamit. Az Audi és Comtoyou vezetés öröme pedig egyszerre érkezett, hiszen miközben Coronel megelőzte Guerrierit a 11. körben a második pozícióért, a két audis belga legyűrte a másik Münnich hondás Girolamit. Ezt követően Magnus vissza is engedte maga elé a címesélyes Vervisch-t, aki hatodikként zárta a futamot.
A mezőny hátsóbb pozícióiba nézve, ahol a másik két címesélyes autózott: az ötödik körben Vernay megelőzte Ehrlacher-t, majd rögtön amikor az utolsó hazai fordulóját teljesítő Tarquini is próbálkozott a Lynk & Co pilóta ellen, Huff beszúrt mellé és elment a veterán olasz mellett. Később az adok-kapokban Huff hátracsúszott, és Azcona kezdte el kergetni Tarquinit. Közben Vernay, aki megelőzte Ehrlacher-t, beragadt Berthon mögé egészen a 10, körig, ekkor tudta átrágni magát az audis honfitársán. Berthonnál azonban elgurult a gyógyszer és azonnal megpróbálta visszaelőzni a Hyundai versenyzőjét, aminek falazás lett a vége. Szerencsére a boxig saját kerekeken jutott el az Audi, szóval megúsztuk a biztonsági autó érkezését.
Vernay az utolsó körökben Girolamin is átrágta magát, így további pontokat mentett, míg nagy örömére Tarquini is megelőzte Ehrlacher-t, a francia előnye azonban így is elég nagy a bajnokság élén.
A simán győző Urrutia mögött Coronel tehát második lett, Guerrieri állhatott még dobogóra, míg Michelisz Norbi megtartotta negyedik helyét Yvan Muller előtt.
Tassi Attika, akit a Münnich Motorsport beáldozott Guerrieri miatt az időmérőn, majd rajtbüntetést is kapott, végig a mezőny végén csatázott, a 16. helyen célbaérve. Boldizs Bence Baldán előtt, a 18. pozícióban zárt.
A pontszerzők: Urrutia-Coronel-Guerrieri-Michelisz-Muller-Vervisch-Magnus-Vernay-Girolami-Tarquini-Ehrlacher-Azcona-Björk-Huff-Engstler
A verseny részletes végeredménye
Az első futamot követően Ehrlacher 21 ponttal vezeti a tabellát az Urrutia-Guerrieri kettős előtt, míg Vernay további 3 pont hátrányban összetett negyedik. Vervisch lemaradása az ötödik pozícióban már 30 egység.
Folytatás a jelenleg zajló második futammal!