Max Verstappen majdnem fél másodpercet kapott Lewis Hamiltontól a São Pauló-i Nagydíj időmérő edzésén. A világbajnoki éllovas állítja, hogy ezen egyáltalán nem lepődött meg.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Mercedes elővigyázatossági motorcserét hajtott végre Lewis Hamilton autójában, ami miatt a brit pilóta öthelyes rajtbüntetést kapott a vasárnapi futamra. A hétszeres világbajnok a friss erőforrással szédítő tempóra volt képes a kvalifikácón és elsöprő fölénnyel szerezte meg a pole-pozíciót a szombati sprintkvalifikációra. Verstappen azonban nem pánikolt be, elmondása szerint az lett volna a meglepő, ha nem ilyen eredmény születik.
„Amikor beépítesz egy új motort, nyilvánvalóan egész hétvégén több lesz a lóerő. Ez egyértelmű, szóval egyáltalán nem ért sokként a mai eredmény” – fogalmazott a holland a kvalifikációt követően. „Örülök a 2. helynek, ez egy remek rajtpozíció holnapra. Persze mindig a lehető legközelebb akarsz lenni a tűzhöz, de néha reálisan kell gondolkodni, és ebben ma egyszerűen nem volt több. A sprintversenyen nem lehet túl sok pontot nyerni vagy veszíteni, úgyhogy egy jó rajtban és első körben reménykedem, aztán majd meglátjuk! A legfontosabb a vasárnap.”
🗣 "There are not many points to gain tomorrow in the sprint race, so I hope we have a good start and we’ll see what happens from there." @Max33Verstappen on #BrazilGP Friday 🇧🇷 pic.twitter.com/LnKRtJShVD
— Red Bull Racing Honda (@redbullracing) November 12, 2021
Hamilton szintén óvatosan fogalmazott az esélyeit illetően.
„Nem tudom, hogy ebből a tempóból mit tudunk átmenteni a versenyre” – mondta bizonytalanul a brit, miután a szabadedzésen elég sok problémájuk akadt a beállítások finomhangolásával. „Az egész edzést azzal töltöttük, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat, emiatt egy elég nagy szorongás van bennem. Könnyen mellé lehet nyúlni, ezúttal nekem viszont sikerült minden. Az autó pontosan úgy viselkedett az időmérőn, ahogyan elvártam, nagyon jó volt vezetni. Folyamatosan időt nyertem, egyre-másra jöttek a lila szektorok” – lelkendezett.
Az öthelyes hátrasorolás mellett Hamilton dolgát még egy folyamatban lévő vizsgálat is nehezíti, az időmérőt követő ellenőrzések során ugyanis az FIA technikai ellenőre, Jo Bauer szabálytalannak ítélte meg a 44-es rajtszámú Mercedes DRS-ét. A csapat képviselőinek meghallgatása jelen sorok írásakor is zajlik.
Your São Paulo Speed King. 👑🔥 #BrazilGP pic.twitter.com/19hTdzbT4j
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) November 12, 2021