Oliver Jarvis, Harry Tincknell és Jonathan Bomarito háromkörös hátrányból felzárkózva győzelemhez segítették a Mazdát az RT24-P utolsó fellépésén, míg a Felipe Nasr – Pipo Derani páros megszerezte az idei bajnoki címet!
DPi
A Wayne Taylor Racing párosa, Filipe Albuquerque és Ricky Taylor 19 pontos előnnyel érkezett a szezonzáróra, de miután az időmérő edzésen csak a kategória utolsó helyére kvalifikáltak, eközben pedig Felipe Nasr megszerezte a pole-pozíciót a Whelen Engineering Racingnek, a különbség rögvest 11 ponttal csökkent.
A rajtot követően Nasr eleinte vezetett is, egy ügyesen időzített boxkiállásnak köszönhetően azonban a Mazda hamar átvette az első helyet. Tincknell ugyanis másodpercekkel azelőtt tudta le a nagyszervizt, hogy cautiont vezettek be (erre akkor volt szükség, amikor a 18-as Era Motorsport Oreca versenyzője, Dwight Merriman balesetezett a 12-es kanyarban), majd a sárga zászlókat kihasználva üzemanyaggal is feltöltötték az 55-ös autót. Nem tartott sokáig azonban az öröm, Oliver Jarvisnak ugyanis később vezető helyről kellett a boxba hajtania egy gyújtógyertya-hiba miatt, amivel három kört elbuktak, a vezetést pedig Tristan Vautier vette át. A következő boxkiállások során aztán Helio Castroneves keveredett az élre, a brazil viszont később rossz helyen ért utol néhány lekörözött autót, aminek köszönhetően a bajnoki éllovas Konica Minolta Acura vette át a vezetést.
Every obstacle that comes our way is an opportunity to utilize human ingenuity to overcome and push forward.
— Mazda Motorsports (@MazdaRacing) November 13, 2021
The #55 is 3 laps down, but there are 6 hours left to keep challenging. #PetitLeMans #MazdaMotorsports pic.twitter.com/gP4XVanzW8
Egy későbbi caution során, amikor már a nap éppen lement, a 60-as Meyer Shank Acura állt az élre, a volán mögött Juan-Pablo Montoyával. A sárga zászlók akkor kerültek elő, amikor az utolsó pillanatban beugró Earl Bamber ütközött Loïc Duvallal az Essesnél és tele lett törmelékkel a pálya. Köszönhetően a cautionnek, a Ganassi Cadillac is körön belül maradt a javítások ellenére is, majd megkezdte a felzárkózást. Bamber előbb megelőzte Jimmie Johnsont, majd hamarosan átugrotta Duvalt és Alexander Rossit is, így már a 3. helyen haladt, mindössze nyolc másodperccel Nasr mögött. Hasonló felzárkózásban volt a Mazda, Tincknell a hetedik caution során visszaért körön belülre a vezető autóhoz képest, majd a következő sárga zászló alkalmával egészen a 4. helyig zárkózott fel Montoya, Nasr és Bamber mögé.
A csata nagyon szoros volt, az első négy autót alig öt másodperc választotta el egymástól. A boxkiállások következő köre alkalmával Nasr átvette a vezetést a Montoyát leváltó Dane Camerontól, egy későbbi újraindítás alkalmával viszont az amerikai visszaelőzte a 31-est és az időközben elé került Mazdát is, így ismét a Meyer Shank Acura vezetett. Két és fél órával a vége előtt, egy caution során kissé felkavarodott a sorrend: a Cameron helyét visszavevő Montoya megtartotta a vezetést, mögötte Derani következett, a brazilt azonban hamarosan megelőzte a felzárkózó Albuquerque. A WTR ezzel ismét bajnokságot jelentő pozícióba került, az Endurance Cup címét pedig be is húzták. Dráma érte közben a Ganassi Cadillacet, Scott Dixon ugyanis fékhiba miatt lelassult és sok időt vesztett.
Wait a minute…😮🧐
— Chip Ganassi Racing (@CGRTeams) November 13, 2021
We've seen this one before!
Good thing we've got a strong @Cadillac 💪#PetitLeMans | #IMSACadillac pic.twitter.com/3xNuugDjQQ
Az utolsó száz percbe érve a Deranit leváltó Nasr megelőzte Montoyát és meglógott az élen, a soron következő boxkiállások során pedig a Mazdát vezető Tincknell is átugrotta Hélio Castronevest (aki időközben leváltotta a kolumbiait) és Nasr nyomába eredt. Háromnegyed órával a vége előtt a két autó már teljesen együtt haladt, és noha az AXR, valamint a 3. helyen haladó WTR is hibázott a boxkiállások során, a sorrend ekkor még nem változott közöttük. 22 perccel a vége előtt aztán Nasr utolért egy adag lekörözött GTD-autót, beragadt mögéjük, ritmust vesztett, ezt kihasználva pedig Tincknell az élre tört.
Itt viszont még közel sem volt vége a futamnak, Nasrnek és a mögötte haladó Jordan Taylornak ugyanis a bajnoki cím lebegett a szeme előtt. A brazil nem engedte el a futamgyőzelmet, de amikor két körrel a vége előtt egy újabb lekörözött csoport végleg elválasztotta őt Tincknelltől, már csak arra koncentrált, hogy Taylort maga mögött tartsa. Az amerikai az utolsó körben, a 10-es kanyarban próbált előzni, a lehetetlennek látszó manőver pedig nem is sikerült, az Acura keresztülszánkázott a sóderágyon. Tincknell így győzelemmel búcsúztatta a Mazda IMSA-programját, Nasr a 2. hellyel megszerezte az Action Express Racingnek a bajnoki címet, míg Wayne Taylor csapata ezúttal ezüstérmes lett a szezon végén. A 4. helyre Kamui Kobayashi hozta be az Ally Cadillacet, őt pedig a lekörözött Ganassi Cadillac követte. A sokáig a győzelemért is versenyben lévő Meyer Shank Acura 54 perccel a vége előtt padlólemez-sérülés miatt a garázsba hajtott és nem tudta tovább folytatni a futamot, de megtett köreik alapján így is az abszolút 10. helyen rangsorolták Montoyáékat.
2021 IMSA CHAMPIONS!!!!! photo: Mike Levitt pic.twitter.com/MZ4ExfFP6W
— Pipo Derani (@PipoDerani) November 14, 2021
LMP2
A bajnoki cím sokáig nem volt kérdés, az 52-es PR1/Mathiasen Orecának ugyanis mindössze el kellett rajtolnia, hogy Ben Keatinget és Mikkel Jensent bajnoknak kiálthassuk ki. A páros sokáig a 11-es WIN Autosport Orecával volt versenyben a futamgyőzelemért – a hatodik órában, a nyolcadik caution idején a két autót egyetlen másodperc választotta el egymástól, de körön belül volt még a 8-as Tower Motorsport és a 22-es United Autosports autó is.
Az utolsó két órába érve Tristan Nunez (WIN Autosport), Gabriel Aubry (Tower Motorsport), Scott Huffaker (PR1/Mathiasen Motorsports) és Guy Smith (United Autosports) csatázott a vezetésért. A kilencedik caution során az Aubry-t váltó James French vezetett, az újraindításnál azonban megelőzte őt Nunez, a 3. helyen pedig a Huffaker helyét átvevő Mikkel Jensen haladt. A dán a következő megszakítás után átvette a vezetést, French-t pedig megelőzte Thomas Merrill is, aki időközben Nunezt váltotta le a WIN autóban.
Jensen ezután néhány fantasztikus stintet teljesített és a PR1/Mathiasen a pályán simán meg is szerezte a győzelmet, egy utólagos büntetésnek köszönhetően viszont a Tower Motorsportot sorolták az élre. A győztes felállás tagjai Gabriel Aubry, John Farano és James French.
WHAT. A. SEASON! 🙌🏻
— PR1 Mathiasen Motorsports (@PR1Motorsports) November 14, 2021
🏆 2021 LMP2 Team Championship!
🏆 2021 Driver Championship! @MikkelhJensen & @keatingcarguy
🏆 2021 Endurance Cup Champions! @scotthuffaker99, M. Jensen & B. Keating
🏆2021 Endurance Team Championship!
🏆 Jim Trueman-award, to Ben Keating!#Go52 👊🏼 pic.twitter.com/DFXisrzLhz
LMP3
A pole-ból rajtoló 2-es United Autosports Ligier eleinte vezetett, hamar megmutatkozott azonban, hogy a győzelemért nem ők, hanem a 30-as Jr III Racing-, és a 74-es Riley Motorsports Ligier lesznek versenyben. Ez a két autó tudott a GTLM-mezőny előtt maradni. Scott Andrews állt az élen a Riley autójával, az ausztrál azonban nem sokkal később hibázott és Spencer Pigot vette át az első helyet. Az egyik újraindítás során Andrewsnak sikerült visszavennie a vezetést, majd miután megtörténtek a pilótacserék, Felipe Fraga is őrizte a vezető pozíciót és meg is tartotta azt a célig.
Champagne celebrations 🍾
— Jr III Racing (@JrIIIRacing) November 14, 2021
What a day. What a weekend. The boys and girls of this team worked day in and day out to make this happen. Thank you to everyone who had a part of this. Thank you to everyone who supported us along the way.
P2! pic.twitter.com/3n7NRhcygN
GTLM
Hasonlóan az 52-es Orecához, a 3-as Corvette-nek is csak el kellett rajtolnia, hogy bajnokká koronázhassuk Antonio Garciát és Jordan Taylort. A futamot eleinte a pole-ból rajtoló 24-es BMW vezette, Jesse Krohnt azonban a boxban megelőzte a bajnok Corvette, így az első óra végén ők vezették a sort. A negyedik óra elején azonban súlyos tömegbaleset történt, amelyben Taylor mellett féltucat GTD-autó is érintett volt.

A balesetig a két Corvette remek csatát vívott a két BMW-vel, sőt körön belül volt mindkét WeatherTech Porsche is, miután egy korai defektet követően Fréderic Makowieckinek is sikerült visszaverekednie magát. A Bamber–Duval-féle caution során az egyetlen állva maradt Corvette-tel Alexander Sims állt az élre, őt Matthew Campbell és John Edwards követték. Utóbbi a szóban forgó újraindításnál előzte meg márkatársát, Bruno Spenglert, majd a kanadai váltótársa, Connor de Phillippi alatt később túlmelegedett és megállt az autó. Az amerikai a célegyenesben állt félre, lebontva több hirdetőtáblát, a törmelékek miatt pedig jöhetett a futam tizedik megszakítása.
Az utolsó két órába érve a Corvette még mindig vezetett, nyomában a két Porschéval, akik közül Estre haladt a 2.-, Jaminet a 3. helyen. Estre-nek azonban egy ellenőrzésre később a boxba kellett hajtania, majd miután ellenfelei is kiálltak, hirtelen nagy előnnyel az élen találta magát. Jaminet közben leszakadt Tandy-ről és Augusto Farfus is megelőzte őt, a kiállások következő köre alkalmával viszont a francia már ismét a 3. volt, miközben Estre lerázta Tandy-t. A Corvette aztán tíz perccel a vége előtt ütközött a vezető Mazdával, Tandy eltörte a felfüggesztést, emiatt kénytelenek voltak feladni a küzdelmet. Így a két WeatherTech Porsche maradt az élen, és Estre simán nyerhetett is volna, a végén azonban maga elé engedte a csapat teljes szezonos autóját, a győzelmet így Mathieu Jaminet, Cooper MacNeil és Matthew Campbell szerezték meg.
Double Trouble! Both Porsches take the podium at the end of ten grueling hours at Petit Le Mans! The No. 79 finishes in P1 and the No. 97 finishes P2! What an amazing end to the season and a perfect way to retire the GTLM class. #MotulPetitLeMans pic.twitter.com/QD64HyEnCC
— WeatherTech Racing (@RaceWeatherTech) November 14, 2021
GTD
Az első komolyabb probléma a versenyen egy GTD-autót, méghozzá a 16-os Wright Motorsports Porschét ért, Trent Hindman ugyanis már a 2. körben ütközött egy másik autóval és defektet kapott. Az autó rögtön kétkörös hátrányba került, de Hindman ebből egyet visszahozott az első caution alatt, később pedig egy jól időzített boxkiállásnak köszönhetően az év végén visszavonuló Patrick Long körön belülre került, sőt később a vezetést is átvette a 96-os Turner Motorsports BMW-től.
Mindeközben a második órában szemtanúi lehettünk a bajnoki cím egyik esélyese, az 1-es Paul Miller Racing Lamborghini drámájának is, amikor Madison Snow ütközött egy LMP3-as autóval és eltörte a jobb-első futóművét. A negyedik óra elején történt tömegbaleset ugyancsak érintett több élmenőt, köztük a Grasser Racinget és a Vasser Sullivan Racinget is, a Pfaff Motorsports Porsche ellenben megmenekült, így Laurens Vanthoor és Zach Robichon tovább folytathatták a hajszát a bajnokságért harmadik váltótársukkal, Lars Kernnel.

Nem sokkal féltáv után Vanthoor már vezetett, ezért Daniel Morad Mercedesét kellett megelőznie, de még négy márka hat autója körön belül volt. A nyolcadik caution alatt mindannyian szervizeltek, ekkor a 12-es Vasser Sullivan Lexust vezető Zach Veach keveredett az élre, a nyomában Robichonnal, Daniel Juncadellával és Roman de Angelisszel. Utóbbi hamar feljött a 2. helyre, a következő megszakítás alkalmával viszont jött az újabb fordulat, ekkor ugyanis az Alegra Mercedes és Juncadella állt az élre. Ez csak az újraindításig tartott, ekkor de Angelis vette át a vezetést, Juncadella pedig egészen a 6. helyig esett vissza. Ahogyan szinte minden caution alkalmával, így a tizedik során is változott a sorrend, ekkor ugyanis a Wright Porsche visszatért az első helyre, az utolsó két órába érve viszont megelőzte őt Vanthoor, valamint Ross Gunn is a Heart of Racing Aston Martinnal.
Gunn később a vezetést is átvette, a Wright Motorsports pedig kiszállt a csatából, a Trent Hindmant leváltó Jan Heylen ugyanis nem tudta tartani a tempót. Fél órával a vége előtt Gunn kényelmes, 15 másodperces előnnyel vezetett Vanthoor előtt, a belga azonban egyáltalán nem is akart támadni, hiszen nekik a 2. hely is tökéletesen elég volt a bajnoki cím megszerzéséhez.
Championship: ✅
— Laurens Vanthoor (@VanthoorLaurens) November 14, 2021
IMSA GTD Champions. pic.twitter.com/7YZqBHHqZC