🇪🇸 MotoGP: Bagnaia győzelem az érzelmek versenyén, méltó búcsút vett a Doktor

Könnyes tekintetek, régen látott összetartás és egy személy, aki mindezt kiváltotta az emberekből. Teljesen mindegy volt, milyen versenyt fogunk ma látni, hiszen ez a futam egyetlen egy dologról szólt: Valentino Rossi legendás pályafutásának lezárásáról.

Ettől függetlenül persze egy egész kis izgalmas utolsó, levezető versenyt láthattunk Valenciában. Jorge Martin szépen eljött az el az elején, Bagnai szoroson ott loholt a nyomában, míg Rossi egy pozíciót javítva a 9. helyre jött fel.

Bár Jack Miller is ott bóklászott a dobogós helyek körül, az ausztrál hozta az utóbbi időben mutatott visszaesését és jól hátra csúszott. Mentségére legyen azért mondva, a végére elkapta a ritmust és visszaért a Martin-Bagnaia-Mir-Rins négyesre, amelyből utóbbi ki is hullott. A Suzuki csapat versenyzője idén sokadik hibáját követte el és szinte biztosra mondható, hogy ő volt ennek a mai napnak a legdühösebb embere.

Az élen aztán Bagnaia kitartó támadások sorozatát követően megtalálta a fogást és az utolsó féktávon kifékezte Martin-t, átvéve ezzel a vezetést. A bajnoki második helyezett olasz kiválóan versenyzett, ezután sorra futotta a leggyorsabb köröket és nem engedte ki a győzelmet a kezéből.

Jack Miller miután megelőzte Mir-t, célba vette Martin-t és bár nagyon közel kerül hozzá az utolsó körökre, végül előzésre nem került sor.

Ettől függetlenül a Ducati történelmi győzelmet aratott, hiszen először fordult elő olyan, hogy a bolognai márka teljesen kisajátítsa a dobogót.

Valentino Rossi a 10. helyen látta meg a kockás zászlót élete utolsó MotoGP futamán. Ami pedig utánakövetkezett, az maga volt a rajongók Kánaánja. Az egész mezőny megállt a 46-os rajtszámú motornál, Rossi pedig mindenkihez egyeslével odament és megköszönte, hogy velük versenyezhetett. Hihetetlenül emberi, érzelmes felvételeknek lehettünk szemtanúi. De volt itt tűzijáték, látványos grafikonok, beköszönő és a Doktortól elbúcsúzó hírességek, sport ikonok (köztük: Lewis Hamilton vagy épp Max Verstappen is). A Dorna tényleg megadta a módját, hogy méltón búcsúztassa el a sportág legnagyobb alakját. Lehetett szeretni, vagy éppen nem kedvelni, de egy biztos: ebben a pillanatban mindenki őt éltette.

Verseny végeredménye:

Forrás: MotoGP hivatalos Twitter oldala

Címlapkép forrása: MotoGP.com

Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.