Zhou lesz Bottas csapattársa az Alfa Romeónál, míg Giovinazzi a Formula E-ben folytatja

Négy különböző bejelentés formájában tisztázódott ma Giovinazzi, Zhou és részben Oscar Piastri sorsa is a 2022-es szezonra!

Először dél körül jelentette be Giovinazzi és az Alfa Romeo, hogy nem közösen folytatják jövőre, ami már hetek óta a levegőben lógott. Pláne a Mexikóvárosi Nagydíjat követő kritika után, amelyben az olasz olyan gondolatokkal dobálózott, hogy csapata akár akarattal is ronthatta el taktikáját.

A bejelentéssel egy időben az Alpine is a média elé állt. A franciák pedig mondhatni helyretették a kirakós következő darabját. Ugyanis az ők közleményük “félreállította” Zhou útjából az utolsó riválist az Alfa ülésre. Az Alpine ugyanis bejelentette, hogy a Formula 2 pontversenyét vezető Oscar Piastri lesz tartalékversenyzőjük 2022-ben.

Szűk egy órán belül pedig érkezett az, amire régóta vártunk, és pár shanghai Alfa Romeo kereskedő már elspoilerezett a napokban. Guan-yu Zhou – vagy a magyarírásmód-pártiak kedvéért: Csou Kuan-jü ​– lesz Valtteri Bottas csapattársa jövőre, az F1 történetének harmadik kínai – de első aki futamon is rajthoz állhat – versenyzőjeként. Zhou jelenleg második az F2 pontversenyében, azonban jelentős hátránya miatt komoly szerencsére van szüksége az utolsó két fordulóban, hogy legyőzze Oscar Piastrit.

Túl sokáig viszont Giovinazzi sem maradt ülés nélkül. Jay Penske csapata ugyanis seperc bejelentette, hogy az “Olasz Jézus” jövőre Sérgio Sette Câmara csapattársa lesz a Dragon/Penske Autosportnál a Formula E-ben. Maradjunk annyiban, hogy az Alfával végigkínozott év után Giora ráfért volna egy ütőképesebb technika, de az újrakezdéshez tökéletes lehet.

Címlapkép forrása: AFP
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.