A válasz nagyon egyszerű: nehezen.
Lewis Hamilton fölényes győzelmet aratott vasárnap a Katari Nagydíjon, miközben Max Verstappen limitálta veszteségeit és a 2. helyen ért célba, begyűjtve a leggyorsabb körért járó extra pontot is. A különbség kettejük között így nyolc pontra olvadt, ami azt jelenti, hogy a szezon utolsó előtti futamán, Szaúd-Arábiában Verstappen meccslabdához jutott. Ehhez nagyot kellene mennie, de az idei szezonban pont az a szép, hogy semmi nem lehetetlen.
Verstappen egyébként a Forma-1 történetének negyvenhetedik különböző versenyzője, akinek egy futamon matematikai esélye nyílik a világbajnoki cím megszerzésére, továbbá azt is elmondhatjuk, hogy 2010 óta – amióta a jelenlegi pontrendszer van érvényben – a mostani a legkisebb különbség a bajnoki tabella első két helyezettje között két futammal a szezon vége előtt.
Ahhoz, hogy a holland Dzsiddában minden idők negyedik legfiatalabb világbajnoka legyen, legalább 26 pontos előnyre lesz szüksége, hiszen Hamilton pontosan ennyit gyűjthet Abu Dhabiban, amennyiben nyer és a leggyorsabb kört is megfutja. Hogy ez a különbség kialakulhasson, a hollandnak mindenképpen az első két hely valamelyikén kell végeznie a következő futamon, Hamilton pedig semmiképpen sem érhet célba a hatodiknál jobb pozícióban. Ha tehát Verstappen nincs az első kettő között, és/vagy Hamilton az első öt között zár, akkor nincs is értelme számolgatni, a döntés mindenképpen Abu Dhabira marad.
Mi a helyzet pontegyenlőség esetén? Ekkor az lesz a világbajnok, aki több futamgyőzelemmel rendelkezik. Verstappen e téren jelenleg 9:7-re vezet, viszont ha Hamilton a hátralévő két futamot megnyerné, akkor több ponttal biztosan világbajnok lenne, függetlenül a győzelmek számától. Pontegyenlőség tehát csak úgy tud kialakulni, ha nem mindkét futamot Hamilton nyeri, ebben az esetben viszont Verstappennek biztosan több futamgyőzelme lesz. Kijelenthetjük tehát, hogy ugyanannyi pontszám esetén mindenképpen Verstappen lesz a világbajnok, így neki Abu Dhabira elegendő 26 pontos előnnyel érkezni.

Ha Verstappen nyer…
Amennyiben Verstappen megnyerné a Szaúd-Arábiai Nagydíjat, világbajnok lesz, ha Hamilton nem végez az első hat között. Tovább növelné a holland esélyeit, ha a győzelem mellett a leggyorsabb kört is megfutná, ebben az esetben már akkor is világbajnokká avatnánk, ha Hamilton a hatodik vagy rosszabb helyen ér célba.
Ha Verstappen második…
A Red Bull 24 éves versenyzőjének a második hely is elegendő lehet, amennyiben Hamilton nem tud pontot szerezni (ilyesmire az elmúlt öt évben mindössze háromszor volt példa, igaz, ebből két alkalom idén volt). Ha Verstappen úgy lesz második, hogy közben a leggyorsabb kört is megfutja, akkor még az is belefér számára, ha Hamilton a 10. helyen fut be.

Mit mond a statisztika? Azt, hogy nehéz lesz, főleg Hamilton jelenlegi formáját elnézve. Minden variációt figyelembe véve, ami Verstappen világbajnoki címét eredményezhetné Szaúd-Arábiában, 2015 óta (amióta a holland a Forma-1-ben van) összesen hét alkalommal volt példa, 139 versenyen. A valószínűség tehát drámaian alacsony, mindössze 5,04 %.