Prost szerint Alonso a jelenlegi mezőny legjobbja

Fernando Alonso a Katari Nagydíjon hét év után szerzett ismét dobogós helyezést. A korábbi négyszeres világbajnok, egyben az Alpine csapatának szaktanácsadójaként dolgozó Alain Prostot lenyűgözte a spanyol pilóta teljesítménye.

Alain Prost jelenleg az Alpine szaktanácsadójaként tevékenykedik, korábban viszont maga is volt a Renault versenyzője. A “Professzor” 1981-től 1983-ig volt a francia istálló versenyzője, ez idő alatt tíz pole-pozíciót és kilenc futamgyőzelmet szerzett, 1983-ban pedig 2. lett a világbajnoki pontversenyben. A később négy világbajnoki címet szerző pilóta a Katari Nagydíjat követően elismerően nyilatkozott Fernando Alonsoról.

„Fantasztikus az az összkép, ahogyan Fernando általánosságban képet alkot egy versenyről. Az érzései az abroncsokkal kapcsolatban, amilyen visszajelzéseket ad az autóról, ahogyan javaslataival segíti a mérnökök munkáját, zseniális. Számomra ő a mezőny legjobb versenyzője!”mondta a Marca című spanyol lapnak.

Alonso idén két év kihagyást követően tért vissza a Forma-1-be. Prost elismerte, hogy emiatt korábban kételkedett a spanyol ász szerződtetésében.

„Fernando mindig próbált meggyőzni, hogy az elmúlt két évben egy teljesen más emberré vált, és azt kell, hogy mondjam, hogy igaza volt. Mindent megtesz a csapatért, ez pedig fantasztikus az Alpine számára” – lelkendezett.

A Katari Nagydíjat követően egyébként maga Alonso is elmondta, 2022-ben akár a világbajnoki címért is készen áll harcba szállni.

„Nehéz megjósolni, hogy mi fog történni az elkövetkezendő években. Mindenesetre tetszene, ha a világbajnoki címért küzdhetnék Hamiltonnal, Verstappennel, vagy bárkivel, aki jó autót épít majd. Mindenki nulláról indul, csak rajtunk múlik, hogy mennyire gyors autót rakunk össze. Nem úgy mint idén, mert a mostani szezon gyakorlatilag a tavalyi folytatása. 2022-ben viszont mindenki ugyanazokat a kártyákat tudja kijátszani, szóval ha elég okosak leszünk, remélhetőleg lesz egy jó autónk. Ha ilyen pozícióban leszünk, én készen állok, hogy megküzdjek a világbajnoki címért”idézi a RaceFans a 40 éves versenyzőt.

Címlapkép forrása: MakFormula1 – Formula-1 Image Story
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.