Oliver Askew lesz Jake Dennis csapattársa Andrettiéknél jövőre

Igencsak váratlan fordulatot vett a floridai versenyző karriere, akiről pár hete még olyanokat írt a sajtó, hogy a harmadik RLL ülés egyik favoritja lehet. Miután kiderült, hogy Christian Lundgaard ül 2022-re Graham Rahal és Jack Harvey mellé, nem igazán lehetett olvasni semmit Askew jövő évi terveiről, egészen a mai napig.

Askew 2019-ben Andrettiékkel lett Indy Lights bajnok, de az idei “Kirkwood Sagahoz” hasonlóan őt sem tudta megtartani Michael Andretti csapata a következő évre. Nos ő legalább egy versenyképes autót kapott első IndyCar szezonjára, azonban végól ebből egy viharos kapcsolat alakult ki az ASMP-vel. Idei évének második fele pedig egy átjáróház volt az IMSA Sportautó-bajnokság LMP3-as kategóriája, illetve az éppen sérülések és egyéb okok miatti “versenyzőhiánnyal” küzdő IndyCar csapatok között.

Közben a Formula E fronton véget ért az Andretti-BMW együttműködés, ezzel együtt pedig Maximilian Günther is távozott a csapattól, a Nissan e.dams-hoz. Pár hete, amikor egy hatalmas Andretti bejelentésről csiripeltek a madarak, a legtöbben a Sauber F1-es csapatának felvásárlását látták a színfalak mögött. Végül azonban az derült ki, hogy az Avalanche szoftverfejlesztő cég lesz Andrettiék főszponzora a Formula E-ben, ami biztosítja a gárda hosszútávú jövőjét a sorozatban. Ekkor még olyanokat is hallani lehetett, hogy akár Kirkwood is megkaphatja a második autót a maradó Jake Dennis mellett, ebből azonban nem lett semmi.

Askew mai bejelentése engem picit meglepett. No nem amiatt, hogy visszatér Andrettiékhez, hanem, hogy pont őt nem vártam volna a szériába igazolni, miután a szinte teljes karrierét Amerikában versenyezte végig. Minden esetre egy FE ülés sokkal többet ér, mint az IMSA P3-as kategóriájában “hányódni”, miután pedig lemaradt a harmadik Rahal autóról jövőre, jogos választás lehetett ez számára, hiszen mögötte sem kallódnak hatalmas pénzhalmok, hogy szerezhessen egy “fizetősebb” Indy ülést magának.

De a változatosság kedvéért a Formula E mezőnye is intergalaktikus lesz Askew érkezésével, és az IndyCar-é is az marad Kirkwood fellépésével. 😆

Címlapkép forrása: Andretti Autosport
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.