🇷🇺 WTCR: Azcona-Zengő diadal Szocsiban, Ehrlacher pedig a WTCR történetének első címvédője!

Ugyan nem úgy vágtunk neki ennek a futamnak, hogy Guerrieri vagy Vervisch komoly esélyes lehet Ehrlacher ellen a ködös, esős Sochi pályán, egy igazán jó és akciódus versenyen tartotta meg bajnoki aranyát Yann Ehrlacher, aki José Maria Lopez óta a WTCC/WTCR első címvédője lett!

Szegény Monteiroról, akiről tegnap még annyit írtunk, hogy kórházba került, és kihagyja a hétvégét, ma kiderült, hogy egy bakteriális mellkasi/tüdőgyulladásban szenved. Minél gyorsabb felépülést kívánunk neki!

A fordított rajtrácsos első sorból az Audi Magnus-Vervisch duója indulhatott, de Guerrieri óriásit startolt, fellépve a negyedik helyre, miközben Vervish maradt az élen, a 100%-os motorerőnek köszönhetően. A két Audinál viszont Vernay jobban csípte el a rajtot. Ekkor viszont egy óriási baleset szakította meg a futamot: Guerrieri Magnus előzése közben a pályát övező kék sávra csúszott, a Civic felúszott, és valósággal belerobbant a gumifalba, a pályára visszacsúszó Hondát Michelisz Norbi épphogy el tudta kerülni. A versenybírók azonban nem a piros zászló mellett döntöttek, hanem a biztonsági autó mögött körözgetett a mezőny, amíg a romeltakarítás folyt. Szerencsére Guerrieri jól van, gond nélkül kiszállt a Hondából.

Az újraindítást követően Vernay átvette a vezetést, mikzöben Huff és Magnus hatalmasat csatáztak, jó fél körön át egymás mellett haladva az elmúlt fordulókhoz képest igencsak széles pályán. Közben Huff elengedte a gyorsabb Azconát, hogy a spanyol az Audik után eredjen, míg Vernay kissé megugrott az élen, de az ablaktörlője meghibásodott. A 6. körben Azcona megelőzte Magnust, ekkor Ehrlacher a 7. pozícióban haladt, ami Vervisch 2. helyével is elegendő lett volna számára a bajnoki címhez. Egy körrel később Magnus kamikaze manőverrel bevetődött Azcona mellé – a spanyolnál lecsúszott a redőny, oda-vissza lökdösték egymást, közben pedig a lesipuskás Huff megelőzte őket.

A 9. körben az egyre gyorsuló Vervisch a célegyenesben előzni próbálta Vernay-t, egyelőre sikertelenül – ennek köszönhetően Huff vezetésével ráesett a teljes követő boly. Majd a belga hibázott a középső szektorban, Huff mellé ért, de Vervisch erőszakosan rátartott a Cuprára, összeértek, a brit már befordított bal első kereke emiatt kitört, a szintén lassuló Vervisch-t pedig megelőzte Azcona. Az esetet amúgy vizsgálják a sportbírók, de a második futam rajtja előtt még nem született döntés. Huff kiesésével az addig fel-fel tűnő, de komoly veszélyt az élbolyra nem jelentő Nathanael Berthon jött fel az ötödik helyre.

Az utolsó körben Azcona zseniális manőverrel, a gumizatlan külső íven megverte Vernay-t, elhúzott, és megszerezte a Cupra és Zengő Motorsport első világkupa győzelmét tavaly Spanyolország óta! A spanyol diadala amiatt is figyelemre méltó, hiszen csak a 9. helyről kezdte a futamot.

Közben Ehrlacher a 6. helyével simán bajnok lett még a délutáni futam előtt!

Ugyancsak nagyot menetelt a tengnap a Q2-ről éppen csak lecsúszó Tassi Atti, aki hetedikként látta meg a kockás zászlót, miközben Michelisz Norbi csak 12. lett, egy futam eleji kicsúszást követően. Addig a 7-8. hely környékén autózott. Boldizs Bence 17. lett, csupán a két Ladát tudta legyőzni.

A pontszerzők:

Azcona-Vernay-Vervisch-Magnus-Berthon-Ehrlacher-Tassi-Muller-Urrutia-Björk-Girolami-Michelisz-Engstler-Tarquini-Gené

A futam részletes végeredménye

A fő futamot Yvan Muller kezdi meg a pole-ból, a délelőtt győzelmet szerző Azcona mellől!

A törzsszöveg nagy részét köszönöm Gergely kollégának!

Címlapkép forrása: a WTCR hivatalos média felületei
Share on facebook
Facebook | Messenger
Share on twitter
Twitter
Share on reddit
Reddit
Share on whatsapp
WhatsApp
Share on email
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.