Bertrand Baguette távozik a Hondától

A Honda versenyautóit 2014 óta hajtó belga pilóta bejelentette, hogy a Super GT múlt hétvégi, fuji szezonzárója volt az utolsó versenye a japán márka színeiben.

„Nyolc közös év után Fuji volt az utolsó versenyem a Hondával. Nagyon sokat tanultam ez idő alatt, jó barátságokra tettem szert és nagyon sok szép emlékkel gazdagodtam. Most új fejezet kezdődik, melynek terveiről hamarosan értesítelek titeket!” – írja Baguette közösségi felületein.

Baguette-et 2014-ben igazolta le Super GT csapatába a Nakajima Racing, a visszavonuló Ryō Michigami helyére. A belga sofőr ezzel kettő, az endurance-világbajnokságon eltöltött szezont követően tette át a székhelyét Japánba, eleinte azonban szenvedett a Dunlop abroncsok gyenge teljesítménye miatt. Kitartása 2017-ben, a suzukai 1000 km-es versenyen fizetődött ki, amit váltótársával, Kosuke Matsuurával megnyertek. 2019-ben aztán a bridgestone-os Real Racinghez került, és a több hullámvölgy ellenére az összetett értékelés 6. helyén végeztek Koudai Tsukakoshival, legjobb hondás alakulatként. Legjobb idénye mindazonáltal 2020 volt, amikor Fujiban és Motegiben is győztek, és egészen az utolsó futamig harcban voltak a bajnoki címért. Végül az összetett 3. helyén végeztek, idén pedig további egy győzelemmel és egy újabb összetett 6. hellyel gyarapította sikerlistáját.

Baguette távozása nyitva hagyott egy top ülést egy top csapatnál 2022-re, sajtóértesülések szerint Nobuharu Matsushita az egyik esélyese az autónak.

Címlapfotó: Masahide Kamio
Facebook | Messenger
Twitter
Reddit
WhatsApp
Email

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.